A liberálisok a rombolást hiszik haladásnak

2014. június 10.
Ossza meg ismerőseivel!

    Magyarország nem fogadja el azt a nézetet, mely szerint az unióban egyes államoknak lehet mindent, másoknak viszont semmit – fejtette ki a Lánchíd Rádió Kulissza Című műsorának Semjén Zsolt.

    A miniszterelnök-helyettes kifejtette: ide tartozik az autonómia kérdése is. Semjén Zsolt szerint az autonómia megvalósulása gazdasági eredményekkel is jár. A tárca nélküli miniszter beszélt arról is, hogy az unióban szószóló liberálisok azt gondolják, hogy a haladás abban áll, hogy a hagyományos értékrendet lerombolják.

    Semjén Zsolt hozzátette: ez a nézet szinte minden téren megfigyelhető. Kijelentette: Magyarország továbbra is kiáll a hagyományos család fogalma és értékrendszere mellett.

     2010-ben sokan még a nemzetegységesítésben sem hittek, a nemzetegyesítés folyamata pedig szinte elérhetetlennek tűnt. Az akkori, átpolitizált Magyarország pedig távoli rokonoknak tartotta a határon túl élő magyar lakta területek lakóit. Mindez viszont mostanra megváltozott. Hiszen az április 6-ai országgyűlési választás, valamint május 25-e, az európai uniós képviselők választása már nemcsak a határokon belül élők, sokkal inkább az össznemzet érdekét, elvárását mutatta. Ez pedig nem csupán a hitünkre, de a gazdasági kilátásainkra is hatással van. De ha már hit, és keresztény konzervatív szemlélet. A család középpontba állításával egyfajta utat jelölünk ki az európai közösségben is, mely azt hivatott bizonyítani: nem a hagyományos értékrend és kultúra a deviancia.

    (Forrás: MNO)