XXII. Őszi Vásár Székelyudvarhelyen

2014. október 03.
Ossza meg ismerőseivel!

    Nem múlhat el ősz vásár nélkül Székelyudvarhelyen: idén huszonkettedik alkalommal szervezi meg ezt a Príma Press Kft. A megnyitóra október 2-án, csütörtökön délelőtt 11 órakor került sor a városi sportcsarnokban. A XXII. Őszi Vásár megnyitóján fővédnökként vett részt Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes. A nyitónapon jelen volt Zsigmond Barna Pál főkonzul és Farkas Balázs konzul is.

    Idén közel százötven kiállító termékeiből és szolgáltatásaiból lehet válogatni a székelyudvarhelyi sportcsarnokban és a városi minifoci-pályán, ahol székely termékekből és minőségi borokból vihetünk haza. Az Őszi Vásárra a határon túlról is érkeztek vállalkozók, Magyarországról mintegy húszan.

    A megnyitón a felszólalók a vásár érdemeit emelték ki, többek között azt, hogy a térségben ez az egyik legfontosabb olyan gazdasági jellegű esemény, ami a válság és a pénzügyi nehézségek ellenére is fennmaradt több mint két évtizeden át. A szervezők szerint Udvarhelyszék gazdasági potenciáljáról kevés szó esik, ezért is fontos, hogy az Őszi Vásár minden évben teret adjon az új gazdasági kapcsolatok létesítésének.

    csikszereda

    Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes kulcsfontosságúnak nevezte, hogy értékeinket fel tudjuk mutatni a nagyvilágnak, ezáltal tudatosítva ezeket magunkban is, hiszen ha mi nem menedzseljük magunkat, helyettünk senki nem teszi ezt meg. Úgy vélte, a székelyudvarhelyi vásárhoz hasonló alkalmak azért jók, mert be tudjuk mutatni a világnak az értékeket, amelyekre büszkék vagyunk. “Nemzetpolitikailag is fontos a büszkeség, hiszen egy szellemileg nagy, de létszámában kis nép számára akkor van megmaradás, ha minden tagjában benne van a tudat, hogy érdemes és büszkeség ehhez a nemzethez tartozni” – hangsúlyozta rámutatva, nincs még egy olyan nép, amely létszámához képest annyi Nobel-díjast adott volna a világnak, mint a magyarság.

    Az Őszi Vásár keretében tartják azt a gazdasági konferenciát és üzletember találkozót is, amelyet csütörtökön délután 15 órától nyitottak meg a Városháza Szent István termében. Itt gazdasági szakemberek engednek betekintést a térséget is érintő gazdasági témákba.

    A rendezvény megnyitóján Zsigmond Barna Pál elmondta, főkonzulként olyan intézményt képvisel, amely számára meghatározó fontosságú a gazdaság – utalt arra, hogy Magyarországon immár együvé tartozik a Külügyminisztérium és a Külgazdasági Minisztérium. “Magyarország kiemelten fontosnak tartja a külgazdaságot, hiszen ennek köszönhetően tud egy ország fejlődni. Kiemelten fontosak a külső piacok, kifejezetten a romániai piac, éppen ezért mindannyiunk érdeke a két ország közötti gazdasági összefonódás erősítése” – hangsúlyozta. Rámutatott, habár Székelyföld piacáról még sok minden hiányzik, nagy lehetőség rejlik a Székely és Góbé Termékekben, illetve a turizmusban is, hiszen amennyiben fejlődik az autópályahálózat, még több külföldi látogat majd a térségbe.

    Az eseményről készült fotógalériát megtekintheti a Főkonzulátus Facebook oldalán.

    (Forrás: csikszereda.gov.hu)