Erdélyben a magyar összefogás a történelem parancsa

2015. április 17.
Ossza meg ismerőseivel!

    Semjén Zsolt szerint Erdélyben a magyar összefogás a történelem erkölcsi és politikai parancsa. Az RMDSZ Kolozsváron zajló 12. kongresszusát több magyarországi párt elnöke, a határon túli magyar szervezetek vezetői és egy erdélyi magyar ellenzéki párt elnöke is köszöntötte.

    Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes tapsot aratott azzal a kijelentésével, hogy „nem fogadható el semmi, ami az RMDSZ-t gyengíti, mert az erős erdélyi magyar képviselet letéteményese a Romániai Magyar Demokrata Szövetség”. Hozzátette, az RMDSZ-ben megvan az a képesség, hogy integráljon mindenkit, akit csak lehet.

    Semjén Zsolt aggodalmát is megfogalmazta amiatt, hogy még mindig probléma Romániában a kétnyelvű táblák ügye, a magyar himnusz éneklése, a nemzeti szimbólumok szabad használata, hogy immár nemcsak a bürokratikus akadályozása látszik a kommunista rendszer által elrabolt egyházi ingatlanok visszaadásának, hanem visszamenőleg is megkérdőjelezik ennek a jogszerűségét.

    „Nem gondoltuk, hogy az EU-ban megtörténhet, hogy egy hivatalos dokumentum biztonsági veszélyforrásnak tekinti az autonómiatörekvéseket” – jelentette ki. Hozzátette, hogy az erdélyi magyarság soha nem kért olyat, ami ne lenne elfogadott az EU-ban. Kijelentette: vissza kell utasítani mindent, ami az erdélyi magyar elképzeléseket összemossa a rasszizmussal és a szélsőségességgel.

    Semjén Zsolt kijelentette, hogy a román-magyar kapcsolatokban Magyarország számára meghatározó az erdélyi magyarság helyzete. „Mind a magyar, mind a román nemzeti érdek az együttműködés. Ez rajtunk nem fog múlni” – nyomatékosította.

    A miniszterelnök-helyettes olvasta fel Orbán Viktor kormányfő üdvözletét is, aki azért kívánt eredményes tanácskozást, hogy a mottóul választott „újratervezés” sikeres legyen. Orbán Viktor köszönetet mondott Kelemen Hunornak, amiért az elmúlt négy évben a nemzeti ügyekben összefogva, egymás partnereiként dolgozhattak.

    Tóbiás József, a Magyar Szocialista Párt (MSZP) elnöke kijelentette, hogy a határon túli magyarságnak is az erős, befolyással bíró, nemzeti érdeket képviselni tudó Magyarország tud jó partnere lenni. Ehhez pedig be kell fejezni „a politikai hidegháborút” Magyarországon és a határokon túl egyaránt.

    A pártelnök úgy vélte, hogy a „pragmatikus nemzeti érdekképviselet szellemében” politizáló RMDSZ a magyar-román együttélés új korszakát teremtette meg. Kijelentette, újra kell éleszteni a kétoldalú kapcsolatokat, fel kell éleszteni a közös magyar-román kormányülések gyakorlatát.

    Schiffer András, a Lehet Más a Politika (LMP) társelnöke kijelentette, hogy az RMDSZ által meghirdetett „újratervezésről” Magyarországon is példát vehetnének. A pártelnök támogatásáról biztosította az erdélyi magyar autonómiatörekvéseket, és a környezettudatosságot is a kongresszus figyelmébe ajánlotta. Kijelentette, meg kell akadályozni, hogy a globális nagyvállalatok a környezet veszélyeztetésével termeljék ki a térség altalaji kincseit. Álláspontja szerint a verespataki ciántechnológiás aranybányászás veszélyt jelentene a Tisza vízmedencéjére.

    Biró Zsolt személyében először köszöntötte az RMDSZ kongresszusát egy másik erdélyi magyar ellenzéki párt elnöke is. A Magyar Polgári Párt (MPP) elnöke kijelentette: a testvérharcnak vége. „Nem feszülhetünk egymásnak, amikor a közösségi ügyekért kiállókat retorziók fenyegetik, amikor szimbólumainkhoz való jogunkat csorbítják” – részletezte az elnök. A pártelnök az új felelősség politikájáról beszélt, melybe nem tartozhatnak bele azok, akik az RMDSZ-t árulónak, az MPP-t egységbontónak tekintik.

    Az RMDSZ kongresszusát határon túli magyar szervezetek vezetői is köszöntötték. Berényi József, a Magyar Koalíció Párjának (MKP) elnöke a felvidéki magyarság üzenetét, Zubánics László, az Ukrajnai Magyar Demokrata Szövetség elnöke és Barta József, a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség alelnöke a kárpátaljaiak, Juhász Sándor, a horvátországi Magyar Egyesületek Szövetségének az elnöke a horvátországiak, Horváth Ferenc, a Muravidéki Magyar Önkormányzati Nemzeti Közösség elnöke a szlovéniai magyarok üzenetét tolmácsolta.

    (Forrás: MTI)