A kisebbségek helyzete nem az egyes országok belügye

2015. május 19.
Ossza meg ismerőseivel!

    Potápi Árpád nemzetpolitikai államtitkár részt vett az Európai kisebbségvédelem kihívásai címmel kedden rendezett nemzetközi konferencián, Budapesten.

    Potápi Árpád János a Magyarság Házában az Európai Nemzetiségek Föderatív Unió (FUEN) részvételével tartott rendezvényen kiemelte: a magyar kormányzat a kisebbségi jogérvényesítés fontos szereplőjeként tekint a szervezetre, amely európai szinten kifejtett lobbitevékenységével jelentős mértékben hozzájárul ahhoz, hogy a döntéshozók és a közvélemény figyelmét a nemzeti kisebbségek mai napig megoldatlan kérdésére irányítsa.

    Felidézte, hogy néhány napja ért véget a FUEN 60. kongresszusa, s azt mondta: Magyarország külön üdvözli az ülés határozatát, amelyben az Európai Unióban működő kulturális és területi autonómiák legjobb gyakorlatainak alkalmazását, a régiók történelmi, kulturális, nyelvi, vallási és hagyományos értékeinek figyelembe vételét kéri Romániától és Szlovákiától.

    Elkötelezett partnerei maradunk a FUEN-nek azon törekvéseiben, amely során azt kívánja elérni, hogy a nemzeti kisebbségek saját maguk döntsenek saját ügyeikben – rögzítette a nemzetpolitikai államtitkár.

    Kitért arra, hogy a FUEN tevékenységének egyik kiemelkedően fontos eleme a “Minority SafePack” elnevezésű európai polgári kezdeményezés, amellyel azt kívánja elérni, hogy az Európai Unió fogadjon el a nemzeti és nyelvi kisebbségekhez tartozó személyek védelmét növelő és az unió kulturális és nyelvi sokféleségét erősítő jogi aktusokat. Magyarország támogatja a kezdeményezést és minden tőle telhető segítséget megad annak sikerre juttatása érdekében – jelezte, hozzátéve: bíznak benne, hogy az Európai Bizottság is belátja, hogy a nyelvi és kulturális sokszínűségnek a nemzeti kisebbségek is elengedhetetlen részei, még akkor is, ha több tagállam (például Románia és Szlovákia) nem feltétlenül ért egyet ezzel.

    Hozzátette: a magyar érdekek képviselete szempontjából rendkívül fontos, hogy több magyar tagja is van az ernyőszervezetnek,  alelnöke például az RMDSZ soraiból került ki. Az aktív tagság lehetővé teszi, hogy a közösségek nemzetközi téren is rámutathassanak egy-egy országban fennálló visszás helyzetre, különösen pedig annak megerősítésére szolgál, hogy a kisebbségek helyzete nem az ország belügye – jegyezte meg Potápi Árpád János.

    Hans Heinrich Hansen, az Európai Nemzetiségek Föderatív Uniójának (FUEN) elnöke arról beszélt, hogy ő a német kisebbséget képviseli Dániában, és nagyon jók a kapcsolatok a határ mentén. Vannak olyan kisebbségek, amelyek jobb helyzetben vannak, de vannak olyanok is, akiket egyáltalán nem vesznek figyelembe Európában, a politika nem feltétlenül támogatja őket, mert nem fűződik hozzá érdeke – állapította meg, és kitért arra: negyvenmillió ember él kisebbségben az unióban, azaz minden hetedik polgár.

    Megjegyezte: nagyon hamar eltűnhet az a kisebbség, amelynek nincsenek meg az oktatási intézményei.

    A legnagyobb probléma, amivel küzdenek, az ukrán helyzet – jelezte, hozzátéve: az a tapasztalatuk, hogy a kisebbségi problémák a nemzetállam gondolatával függnek össze. Az intézményrendszer sokszor gazdasági hatások alatt áll, és a kisebbségi érdekeket, jogokat nem nagyon veszik figyelembe. Harcolni kell azért, hogy a polgároknak több beleszólása legyen a politikába, és vissza kellene térni ahhoz a célhoz, hogy a döntések a polgárok közelében szülessenek meg – közölte.

    A szervezetben több mint kilenc kisebbség képviselteti magát, közte a romániai magyarok. A FUEN a szolidaritás mellett a jó tapasztalatokat, gyakorlatokat is igyekszik megmutatni – közölte.

    Kántor Zoltán, a Nemzetpolitikai Kutatóintézet vezetője köszöntőjében központi kérdésnek nevezte a kisebbségvédelmet, amelynek a FUEN fontos szervezete. Hozzátette: a FUEN 32 országból mintegy 90 tagszervezettel a legnagyobb ernyőszervezete az őshonos kisebbségeknek.

    Az elnököt és a szervezet magyar alelnökét, Vincze Lorántot a tanácskozás előtt fogadta Semjén Zsolt nemzetpolitikáért felelős miniszterelnök-helyettes és Potápi Árpád János államtitkár.

    (Forrás: MTI)