Magyar kereskedőház nyílt Namíbiában és Zambiában

2015. május 01.
Ossza meg ismerőseivel!

    Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes a zambiai fővárosban, Lusakában tartott megnyitó beszédében szükségesnek nevezte a jelenlétet a fejlődő afrikai országokban. Mára Zambia és Namíbia is jelentős felvevő piacot jelenthet az agrártechnológiához, a mezőgazdasághoz, az infrastrukturális fejlesztésekhez, a vadgazdasághoz, valamint a könnyűiparhoz kapcsolódó termékeket és kapcsolt szolgáltatásokat nyújtó hazai kis- és középvállalkozásoknak – mondta.

    A Magyar Nemzeti Kereskedőház Zrt. (MNKH) kommunikációs igazgatója péntek hajnalban arról tájékoztatta az MTI-t, hogy a kormány Déli nyitás stratégiájával összhangban nyitották meg csütörtökön egy időben a két kereskedőházat Afrika két kiemelkedő fejlődést mutató országában, így e célpiacokon is elérhetővé válhatnak a „kiváló minőségű magyar termékek és kapcsolt szolgáltatások”.

    Az MNKH szerint a külgazdasági együttműködés elindítása mérföldkő Magyarország és a két afrikai állam között, hiszen korábban csupán érintőlegesek voltak a gazdasági kapcsolatok.

    Zambia az elmúlt évtizedben elsősorban a rézbányászatnak, a mezőgazdaság térnyerésének és a világ legnagyobb felszín alatti ivóvízkészletének, Namíbia pedig különleges természeti adottságainak köszönhetően erőteljes gazdasági növekedésbe kezdett – jelezték.

    A tájékoztatás szerint Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes a zambiai fővárosban, Lusakában tartott megnyitó beszédében szükségesnek nevezte a jelenlétet a fejlődő afrikai országokban. Mára Zambia és Namíbia is jelentős felvevő piacot jelenthet az agrártechnológiához, a mezőgazdasághoz, az infrastrukturális fejlesztésekhez, a vadgazdasághoz, valamint a könnyűiparhoz kapcsolódó termékeket és kapcsolt szolgáltatásokat nyújtó hazai kis- és középvállalkozásoknak – mondta.

    „Az együttműködés első lépéseként a Stipendium Hungaricum ösztöndíj keretében az elkövetkezendő három évben a két országból összesen 60 ösztöndíjas diák érkezhet Magyarországra, az általuk meghatározott felsőoktatási szakokra” – idézte a közlemény a miniszterelnök-helyettest.

    Kun Gábor, az MNKH vezérigazgató-helyettese a tájékoztatás szerint úgy nyilatkozott, hogy „Zambia és Namíbia e térségben gazdasági vezető szerepet fog betölteni, így az elkövetkezendő időszakban a magyar termékek és szolgáltatások piaci jelenléte külgazdasági szempontból stratégiai kérdés”.

    A közlemény szerint a két kereskedőház megnyitásával egy időben magas szintű tárgyalások kezdődtek többek közt a zambiai vadgazdálkodási struktúra magyar módszer szerinti megújításáról, egy ötezer állat befogadására képes sertéstelep és a hozzá kapcsolódó tangazdaság, vágóhíd, húsfeldolgozó- és csomagolóüzem létrehozásáról, illetve egy helyi kommunális szintű fejlesztési program megvalósításáról is. A tervek közt szerepel továbbá gabonatárolók, silók és műtrágyagyárak felépítése, mezőgazdasági berendezések kivitele, a zambiai Nakondéban egy kereskedelmi és ipari park kialakítása, illetve magyar élelmiszeripari termékek és egészségügyi eszközök, gyógyszerek exportja is.

    (Forrás: MTI)