Senkit nem rúgtak ki

2015. május 09.
Ossza meg ismerőseivel!

    A vasárnapi korlátozás bevezetése óta kiderült, emiatt senkit nem rúgtak ki, sőt, a forgalom tíz százalékkal nőtt, a dolgozók pedig a visszajelzések alapján kifejezetten hálásak – hangoztatta Semjén Zsolt a Mélymagyar című műsorban, az Echo Tv-n.

    Ellentmondásos, hogy miközben az egész világon a legrégebbi szociáldemokrata követelések közé tartozik a szabad vasárnap, hazánkban éppen a szocialisták és egyes szakszervezetek támadják az intézkedést – erről is beszélt Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes tegnap Bayer Zsolt Mélymagyar című műsorában, az Echo TV-n. A kereszténydemokrata politikus rámutatott, bár a multik érdekeit kiszolgáló „kórus” korábban ötvenezer kereskedelmi dolgozó elbocsájtásáról és gazdasági visszaesésről beszélt, a vasárnapi korlátozás bevezetése óta kiderült, emiatt senkit nem rúgtak ki, sőt, a forgalom tíz százalékkal nőtt, a dolgozók pedig a visszajelzések alapján kifejezetten hálásak. Emlékeztetett, több mint százezer kereskedelmi dolgozónak nem volt korábban állandó pihenőnapja, ebben a kérdésben szükség van a társadalom szolidaritására. Semjén kitért arra is, Ausztriában az Alkotmánybíróság védte meg a vasárnapi zárva tartás intézményét, ezt az ottani szakszervezetek üdvözölték.

    A miniszterelnök-helyettes az egyházi törvény kapcsán kiemelte, a nemzetbiztonsági kockázat kiszűrése végett volt szükség arra, hogy a parlamenthez kerüljön az elismert felekezetek bejegyzéséről való döntés joga. Szerinte abszurd érvekre hivatkozva marasztalta el a jogszabályt a strasbourgi bíróság, az pedig az SZDSZ egyik ősbűne volt, hogy a rendszerváltozáskor bevezetett szabályozás nyomán több száz, részben csalási szándékkal létrejött felekezetet ismert el hivatalosan az állam, az ezzel járó kedvezményekkel együtt.

    Azzal kapcsolatban, hogy a minap egy francia közigazgatási bíróság lebontásra ítélte II. János Pál pápa köztéri szobrát egy kisvárosban, Semjén Zsolt úgy fogalmazott, ha Franciaország megtagadja keresztény gyökereit, azzal saját „franciaságát” is megtagadja. Szerinte egyébként szó sincs az ítéletben emlegetett értéksemlegességről, sokkal inkább arról, hogy az állam egy jakobinus, szabadkőműves ideológiát emel ki, s részesít előnyben a többihez képest.

    (Forrás: magyarhirlap.hu)