Átadták az Anyák házát a Bethesda Gyermekkórházban

2015. november 19.
Ossza meg ismerőseivel!

    A gyermekek kórházi ápolási idejére a szülők ott tartózkodását szolgáló épületet adtak át a budapesti Bethesda Gyermekkórházban. Az Anyák háza az állam, az egyház, a zuglói önkormányzat és a vállalati szféra összefogásával jött létre.

    Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes köszöntőjében azt mondta, a Magyar Református Egyház Bethesda Gyermekkórháza nemhogy az országban, de egész Közép-Európában az egyetlen egyházi fenntartású gyermekkórház, viselve ennek minden előnyét és hátrányát. “A korábbi kormányzat alatt ugyanis súlyos hátrányban voltak az egyházi kórházak az állami, önkormányzati intézményekhez képest is. Természetes kötelességünk volt, hogy biztosítsuk az egyenlő finanszírozást” – fogalmazott.

    Mint mondta, a Bethesda jó példát mutatva felismerte, hogy a gyógyuláshoz nem elég az orvosi szakértelem, a jó ápolás, a testen kívül a lelkek gyógyításához is hozzá kell járulni.

    Annak lehetősége, hogy a szülők jó körülmények között maradhatnak gyermekeik mellett egy hosszú kezelés idején, betegcentrikus és családbarát elgondolás volt – fejtette ki, hangsúlyozva, hogy itt nem csak a fizikai körülmények adottak, hanem a lelki támogatás is, ami nagyon fontos a betegség vagy a rehabilitáció ideje alatt.

    Semjén Zsolt hozzátette, Magyarországon számos kórház működik kiváló orvosokkal és áldozatos ápoló személyzettel, megküzdve ezernyi nehézséggel, de ami mégis kiemeli és különlegessé teszi ezt a kórházat, az a lelkisége.

    Velkey György, az intézmény főigazgatója ünnepi beszédében arról beszélt, hogy az Anyák háza létrehozása példás együttműködése az állami, az önkormányzati, az egyházi és a vállalati szférának. Kitért arra, hogy a szülőknek nem csak lakhatást ad az Anyák háza, de szociális munkás, pszichológus, vagy a kórházi lelkész szakértelmét is igénybe vehetik.

    Niclas Trouvé, Svédország budapesti nagykövete úgy fogalmazott, a szülő jelenlétére minden élethelyzetben szükség van, főként akkor, ha a gyermek több napos kórházi ellátásra szorul. Mint mondta, a gyermek szükségletei nem változnak meg, a kórházban is szeretetre, biztonságra vágynak. A lélek gyógyulására is szükség van, és ebben nagy szerepe van a családnak, hiszen a szülő jelenléte csökkenti a gyermek szenvedéseit – fűzte hozzá.

    Bogárdi Szabó István, a Magyar Református Egyház zsinatának lelkészi elnöke modellértékűnek nevezve a beruházást, azt mondta, a Bethesda kórház megvalósította azt, hogy egy rendkívüli, extrém helyzetbe, mint a kórházi ápolás, bevigye a rendet, vagyis a családot.

    Karácsony Gergely (PM), Zugló polgármestere szerint is az együttműködés kultúrája mutatkozott meg az Anyák háza megvalósítása kapcsán, és kifejtette, nincs más, ami jobban gyógyítana, mint a szülői szeretet.

    Az Anyák háza kialakításában nagy szerepet játszott a svéd SCA Hygiene Product Kft., a Spar Magyarország Kft., a Hungaropharma Zrt.

    A ház kialakítására eddig 60 millió forintot fordítottak. A gyermekeiket a tartós kórházi kezelésre kísérők elszállásolására egy használaton kívüli épületet alakítottak át. A tíz helyiségből öt a szülők, öt pedig a kórház személyzete számára nyújt szálláslehetőséget. Az épület energetikai korszerűsítése a jövő évben fog megtörténni.

    (Forrás: MTI)