Kitüntetés a kereszténydemokrata értékrend képviseletéért

2015. december 06.
Ossza meg ismerőseivel!

    A kereszténydemokrata értékrend kezdetektől való képviseletének és napról napra való megvalósításának elismeréseként a Kereszténydemokrata Néppárt és a Barankovics István Alapítvány Barankovics Emlékéremmel tüntette ki át Balog Zoltánt az emberi erőforrások miniszterét és Farkas Lászlót, a párt Etikai Bizottságának elnökét, akik a párt Országos Választmányának ülésén vették át a kitüntetést.

    Balog Zoltán református lelkész, az Emberi Erőforrások minisztere1958-ban született Ózdon,nős, öt gyermek édesapja. Hitben elkötelezett életútjának állomásaibizonyságát adják annak, hogy a mag jó fölbe hullott és bő termést hozott. „A hit hűség és bizonyosság egyben, ezzel van értelme és célja az életnek”– tett tanúságot egyik legutóbbi beszédében.

    Életútja az esztergályosságtól, a lelkészi szolgálaton át, a polgári Magyarország eszméje melletti közéleti szerepvállalásig, majdaz országgyűlési képviselőségen keresztül, az államtitkárságtól, egészen a miniszteri tárcáig vezet.Főtanácsadóként segítette Orbán Viktor miniszterelnök urat, és Mádl Ferenc köztársasági elnök úr egyik vezető munkatársa volt. Keresztény küldetésében mindenkor felelősséget viseltaz emberi erőforrásokért, hogy a közösség az egyén kiteljesedését szolgálhassa, aki viszont egyéni érdekei helyett, a közösség javára legyen tekintettel.

    Teológiai tanulmányai és lelkészi szolgálata alatt erős szálakkal kötődött azegykor Kelet-német területen élők hitéletéhez és civil világához. Dolgozott békeszolgálati önkéntesként egyházi épületek újjáépítési és renoválási munkálatain. Teológiát tanult Kelet-Berlinben, az Egyesült Protestáns Egyház vendéghallgatójaként és ezekben az években aktívan részt vett az evangélikus egyház akcióiban. Tanult Halle-ban, a Luther Márton Egyetem Teológia Tanszékén. Volt a Bonni Egyetem Ökumenikus Intézetének tudományos munkatársa és publikált az egyházak és kommunizmus Magyarországon és az NDK-ban témakörben. Összekötő szerepet játszott a keletnémet „békefolyamat“ és a budapesti „Dialógus-békecsoport” között. 1989 szeptemberében a Magyarországi  Egyházak Ökumenikus Tanácsa megbízásából a Kelet-Németországból menekültek lelkészeként működött a csillebérci menekülttáborban.

    Itthonvállalt lelkészi és közéleti szolgálatában egyaránt a dolgok nehezebbik feléből vette ki a részét. A Budapesti Németajkú Református Egyházközség megválasztott lelkészeként az egyházközösség keretében működő Protestáns Fórum vezetőjeként közéleti és karitatív tevékenységet folytatott: Kábítószerfüggők tanácsadó szolgálata, erdélyi egyházi és emberjogi kezdeményezések támogatása. Az Országgyűlés Emberi Jogi, Kisebbségi, Civil- és Vallásügyi Bizottságának elnökeként a 2006 őszi rendőri brutalitás parlamenti kivizsgálásának kezdeményezője, 2009-ben pedig a roma gyilkosságok áldozatai családjainak segítője. A Református Egyház törvényeinek megfelelően mandátuma idejére, lelkészi szolgálatát szünetelteti. Természetesen a palásttól nem vált meg, az aratás Urának munkásaként hűségesen szolgál ma is.Jézus krisztus tanúságtavője nem csak az egyházban, de a társadalomban és a közéletben is

    Farkas László

    Farkas László a Kereszténydemokrata Néppárt Etikai Bizottságának elnöke. 1938-ban született Szegeden, alsóvárosi gazda családban. A család az államosításig a saját földjeiken paprikatermesztéssel foglalkozott. Farkas László nős, egy fia van.

    Érettségi vizsgáját az esztergomi ferencesek gimnáziumában tette le. 1956-ban a forradalom és szabadságharc kitörésekor társaival és néhány tanárával együtt részt vett a tüntetéseken Budapesten. A középiskola elvégzése után a Szegedi Egyetem Jogi Karának hallgatója, diplomája megszerzését követően a Szegedi Tervező Szövetkezetnél volt jogtanácsos, majd ügyvédjelölt lett. A szakvizsga letétele után a 3. számú Ügyvédi Munkaközösségben dolgozott, egészen a rendszerváltásig.

    Ott volt a KDNP Szegedi Szervezetének 1989-es alapításánál, majd 1990-ben a szervezet elnöke lett. Meghatározó munkát végzett a helyi szervezésben és székházat is szerzett a pártnak Szegeden. 1990-ben, az önkormányzati választásokat követően tagja lett Szeged Város Közgyűlésnek. Erről a megbízatásáról lemondott, amikor felkérték a köztársasági megbízotti tisztségre, így államtitkárként tagja lett az Antall-kormánynak. 1994 nyaráig, nyugdíjazásáig töltötte be ezt a pozíciót. Ekkor, több dél-alföldi iskola egyházhoz történő visszakerülését segítette. A kormányváltás után, 1994-2002 között, majd 2006-tól egészen mostanáig önkormányzati képviselőként vett részt a közéleti munkában. A KDNP-ben több fontos tisztséget töltött be, jelenleg a párt Etikai Bizottságának elnöke.

    A Magyar Érdemrend tisztikeresztjének birtokosa, és hosszú ideje a Boross Péter miniszterelnök úr által vezetett 56-os Szövetség alelnöke. Munkája mellett mindig fordított időt a kertészkedésre és a gazdálkodásra. Sok egyéb megbízatást vállalt magára, volt felügyelőbizottsági és igazgatósági tag is. Több vállalkozásban is fontos szerepet játszott, így közreműködött a Szegedi Nagybani Virágpiac létrehozásában, mely a déli régió legfontosabb kertészeti központja lett.

    (Forrás: kdnp.hu)