- Ami történt, az a tipikus uniós maszatolás. Nem lehet jó döntés az, amit mindenki úgy magyaráz, ahogy akar. Az unió, és a politikusainak többsége az eredményt úgy értelmezi, hogy ez nem jelenti a Benes-dekrétumok valamifajta legalizálását. Klaus elnök ellenben úgy értelmezi, hogy győzött, és a dekrétumok kvázi elfogadásra kerültek, vagy legalábbis megtűrik őket. És akkor még nem is beszéltünk Robert Ficóról. Az meg már egészen vicces, ahogy a különböző cseh politikai szereplők kommentálják a történeteket, még egyazon kormány tagjai is - egymástól teljesen ellentétesen. Az egyik miniszter kijelentette, hogy a brüsszeli döntés a cseh munkavállalók diszkriminációja, mert ettől kezdve nem lesznek olyan garanciáik, mint a többi uniós polgárnak. Fico hasonló véleményt fogalmazott meg.

Álláspontom egy jottányit sem változott. Ami történt az szégyen, elsősorban Klaus elnökre, másodsorban az unióra, és harmadsorban a magyar kormányra nézve.

- A Fidesz-KDNP szövetség – mely természetes ellenfele a szocialista pártnak - politikusaként csak azt tudom kívánni, hogy minél inkább szerepeltessék Gyurcsány Ferencet, minél több megszólalási alkalmat biztosítsanak neki, és minél inkább állítsák előtérbe.

Mind a két álláspont nyilvánvalóan politikai elfogultságot tükröz: az a célja, hogy a Fidesz-KDNP táborról - akár innen, akár onnan - szavazókat próbáljon lemorzsolni. Alapvetően téves mindkét megközelítés, ugyanis abból indulnak ki, hogy milyen a mi viszonyunk a multinacionális cégekhez.

A mi kiindulási pontunk a magyar nemzeti érdekekhez, a magyar vállalkozókhoz és a magyar munkavállalókhoz való viszonyulásunk. A mindenkori magyar kormánynak, minden felelős magyar politikusnak az a feladata, hogy a magyar nemzet fennmaradását, gazdagodását, fejlődését, és a magyar emberek életminőségének a javulását elősegítse.

Annyiban fogadjuk el a multikat, amennyiben azok a magyar nemzet fejlődését elősegítik, és a magyar emberek életminőségét javítják. Ha ezt javítják, akkor támogatjuk, ha ezt rontják, akkor ellenezzük magyarországi működésüket. A multik esetében kell egy nagyon világos megkülönböztetést tennünk. Külön kell választanunk a valóban technológiát hozó, effektíven valamilyen értéket előállító beruházásokat a pénzkiszivattyúzó hálózatoktól.

Alapvetően három szempontot kell megfontolni:

Egyfelől elfogadhatatlan az, hogy a magyar vállalkozók saját hazájukban hátrányban legyenek a külföldi befektetőkkel szemben. Ma a multinacionális cégek olyan adókedvezményeket kapnak - sok esetben nem is fizetnek adót -, amelyekről a magyar vállalkozók nem is álmodhatnak. Nem akarom, hogy bárkinek hátránya származzon ebben az országban abból, hogy nem magyar, de az tűrhetetlen, hogy a magyar vállalkozók a saját hazájukban csak azért vannak hátrányban, mert magyarok. A magyar vállalkozások hátrányban vannak Németországban, mert nem németek, Franciaországban, mert nem franciák és Hollandiában, mert nem hollandok. Az nonszensz, hogy ezek után még Magyarországon is hátrányban legyenek csak azért, mert nem multinacionális cégek. Az első szempontunk ezért az, hogy csak olyan gazdaságpolitikát szabad támogatni, ami alapvetően a magyar vállalkozásokat hozza helyzetbe.

Másfelől addig, amíg a multik gát nélkül ilyen tömegű pénzt vihetnek ki az országból profit címen - mint az a nemrégen közzétett adatokból nyilvánosságra került -, aligha várható, hogy beinduljon a gazdasági növekedés. Magyarország egy olyan betegre hasonlít, akinek mindkét ütőere el van vágva. Az egyik elvágott ütőér szimbolizálja az államadósságot, ami már eléri a GDP a 80 százalékát. A másik pedig azokat az ezermilliárdokat, amelyeket a multik visznek ki profitként az országból. Irreális gazdaságélénkítésről beszélni, ha az itt megtermelt pénzből semmi nem marad Magyarországon. A gazdasági növekedés érdekében ezért arra kell szorítani a multinacionális cégeket, hogy a megszerzett profitot Magyarországon fektessék be.

Harmadsorban az pedig különösen botrányos, hogy egy magát szocialistának mondó párt uralma idején nemcsak a magyar vállalkozókat szorítják háttérbe a multik kedvéért, és úgy viselkednek, mint a multinacionális cégek strómanjai, hanem semmibe veszik a magyar munkavállalók jogait, ha azok történetesen egy multinacionális cégnél dolgoznak. Jellemző például a multikra az, hogy vasárnap is dolgoztatják az alkalmazottakat, és hétközben akarják kiadni nekik a szabadnapjukat. Vegyünk például egy áruházi eladót. Neki azt mondják, hogy kedden lesz a szabadnapja, és nem vasárnap. Igen ám, de kedden a férje dolgozik, gyerekei az iskolában vannak. A család így szét fog esni. Ezért kell újra érvényesíteni a klasszikus szociáldemokrata követelést a szabad vasárnapra vonatkozóan. Ehhez én még hozzáteszem azt a kereszténydemokrata megközelítést is, hogy mindenki számára biztosítani kell a vasárnap megszentelésének lehetőségét, mely emberjogi szempontból is fontos. De a cél alapvetően az, hogy a családok ne essenek szét. Következésképpen a multinacionális cégek profitéhségét az államhatalomnak vissza kell szorítania, meg kell védenie a polgárait, továbbá a munka törvénykönyvének betűjét és szellemét ezekkel a cégekkel is be kell tartatnia.