2011. október 21-én, pénteken a Három Gúnár Rendezvényházban tartotta ünnepi ülését a Bács-Kiskun Megyei Közgyűlés, ahol kitüntető díjjal ismerték el az arra érdemesek munkáját. Az eseményen Bács-Kiskun Megye Nemzeti Kisebbségi Díját vehette át Dudás Bertalan, a Kalocsai Horvát Kisebbségi Önkormányzat elnöke, aki legutóbbi testületi ülésen az egyéb ügyek napirendi pontnál köszönte meg a képviselő-testület támogatását.
- Úgy vélem, ez a kitüntető díj nem csak az én érdemem, hanem az egész Kalocsai Horvát Kisebbségi Önkormányzaté. Ez is azt jelzi, hogy nem volt hiábavaló az elmúlt évek munkája, jó úton haladunk. Ez a kitüntetés további erőt ad ahhoz, hogy még több programot valósítsunk meg Kalocsán - mondta Dudás Bertalan.
Török Ferenc polgármester szerint a kisebbségi önkormányzat által végzett áldozatos munka példaként kell, hogy álljon a többi Kalocsán működő kisebbségi önkormányzat előtt is. - Mindez szép példája annak, hogy amennyiben egy közösség jól dolgozik együtt, akkor szép eredményeket tud elérni - hangsúlyozta a város első embere.
(Forrás: Kalohírek)
Teológus, szociológus
Nős, három gyermek édesapja
A KDNP elnöke, kormányfő-helyettes
Bács-Kiskun megye 7. számú választókerületének országgyűlési képviselője
Egyetemi docens