Semjén Zsolt

Felújítják a géderlaki templomot

Géderlaki, római katolikus templom 1808-ban épült, akkor Szent László király oltalmába ajánlották. Az elmúlt években jelentősen romlott az épület állaga, ezért a 2009-es évben a plébánia élt az uniós pályázati lehetőséggel és majdnem 11 millió forintnyi összeget nyert az épület külső felújítására. A munkálatok kivitelezését meg is kezdte a kalocsai Kalobau kft.

A templomfal alsó része nagyon vizes, nyirkos volt, ezért a vakolatot, majd' két méter magasan le kellett verni, ezt követően úgynevezett „lélegző" vakolatot kapott a lábazat. A homlokzatot és a templom falát a hibák kijavítása után újból lefestették, a torony régi ablakait kicserélték újakra, mind a torony, mind a toronyóra újra lett festve. A lindab tetőszerkezetet bevonatjavító fogják lefesteni, hogy újra régi pompájában várja a híveket a templom a község központjában.

(Forrás: Kalohírek)

Névjegy
Semjén Zsolt

Teológus, szociológus

Nős, három gyermek édesapja

A KDNP elnöke, kormányfő-helyettes

Bács-Kiskun megye 7. számú választókerületének országgyűlési képviselője

Egyetemi docens

tovább Semjén Zsolt életrajzához »

hkscpsv
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 

kdnp.hu
barankovics.hu
iksz.hu
kdsz.hu
Hazánk
Konyvek
facebook