Semjén Zsolt

Kalocsán hűtlen kezelés miatt indult nyomozás

A kalocsai önkormányzat feljelentése alapján nyomozás indult hűtlen kezelés bűncselekmény gyanúja miatt ismeretlen tettes ellen a korábbi városvezetés és az egyik energiaszolgáltató között megkötött szerződések ügyében – közölte a Bács-Kiskun Megyei Rendőr-főkapitányság sajtószóvivője kedden az MTI-vel.

Az ügyben napokon belül megkezdődnek a tanúkihallgatások - mondta Nyíkos Tamás.
Az önkormányzat sajtószóvivője, Dávid Edit 2011. december 2-án jelentette be, hogy a kalocsai képviselő-testület szerint a korábbi városvezetés és az egyik energiaszolgáltató között megkötött szerződés jelentős összegű anyagi hátrányt okozott a városnak, ezért feljelentést tettek ismeretlen tettes ellen.

Közlése szerint Kalocsa korábbi vezetése és az energiaszolgáltató cég 2002-ben kötötte meg, majd 2003-ban módosította a közvilágítás fejlesztését, valamint a lámpatestek korszerűsítését szolgáló, jelenleg érvényben lévő szerződést, amely szerint nettó 97 millió forintból újul meg a csaknem háromezer lámpatest.

Kalocsa városa az energetikai cégnek az áramdíjon felül havi átalányban fizette a beruházás költségeit, s az elmúlt tíz évben bruttó 175 millió forintot fizetett ki, illetve további 120 millió forintot kellene kifizetnie négy év alatt, így a nettó 97 milliós beruházás bruttó értéken több mint 300 millió forintjába kerülne az önkormányzatnak.

A beruházás célja az volt, hogy a közvilágítást magasabb színvonalon, de jelentős üzemeltetési költségmegtakarítással oldják meg, ugyanis a beruházás költségeit éves átalánydíj formájában fizeti meg a város, amelynek fedezetéül a korszerűsítésből adódó energia-megtakarítások szolgáltak volna.

Az önkormányzat adatai szerint az átalánydíjra csaknem kétszer többet fizet a város, mint amennyi energia-megtakarítást eredményezett a beruházás.

A helyhatóság sajtószóvivőjének közlése szerint, a szerződés megkötése során is jogszerűtlenségek sorozata történt, mert testületi felhatalmazás, valamint jegyzői ellenjegyzés nélkül kötötték meg azt, de a törvény által előírt közbeszerzési eljárásra sem került sor.

(Forrás: MTI)

Névjegy
Semjén Zsolt

Teológus, szociológus

Nős, három gyermek édesapja

A KDNP elnöke, kormányfő-helyettes

Bács-Kiskun megye 7. számú választókerületének országgyűlési képviselője

Egyetemi docens

tovább Semjén Zsolt életrajzához »

hkscpsv
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 

kdnp.hu
barankovics.hu
iksz.hu
kdsz.hu
Hazánk
Konyvek
facebook