Semjén Zsolt

Katasztrófába torkollott, amikor letértünk a Szent István-i útról

A magyar nemzet mindig akkor gazdagodott lelkiekben, szellemiekben és anyagiakban is, amikor hűséges volt Szent István örökségéhez – mondta Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes a Bács-Kiskun megyei Nemesnádudvaron. A KDNP elnöke hangsúlyozta: Szent István műve ma is él.

Semjén Zsolt emlékeztetett arra, hogy a kommunista propaganda megpróbálta meghamisítani Szent István ünnepét és az 1949-es Alkotmány ünnepévé változtatni, de ez nem sikerült, mert a nagy király műve a mai napig is él az emberek szívében. Példaként említette a kalocsai érsekséget, a templomépítéseket és a ma is fennálló megyerendszert.

Mindig katasztrófába torkollott, ha akár balra, akár jobbra lecsúsztunk erről a Szent István-i útról – hívta fel a figyelmet a kereszténydemokrata politikus augusztus 20-a előestéjén, a többségében német nemzetiségű település felújított főterének átadása alkalmából rendezett ünnepségen.
    
Semjén Zsolt kiemelte: a Szent István-i mű lényege az, hogy úgy csatlakozott Európához, úgy vette fel a kereszténységet, hogy eközben megőrizte, egy évezredre biztosította az országnak a szuverenitást, a függetlenséget.
    
A KDNP elnöke hangsúlyozta, hogy Szent István műve ma is él. Példaként említette a kalocsai érsekséget, a templomépítéseket és a ma is fennálló megyerendszert. Emlékeztetett arra, hogy a kommunista propaganda megpróbálta meghamisítani Szent István ünnepét és az 1949-es Alkotmány ünnepévé változtatni, de ez nem sikerült, mert a nagy király műve a mai napig is él az emberek szívében.
    
Szent István műve ezer éve áll – emelte ki a miniszterelnök-helyettes, aki szerint  „a jelenlegi Alkotmány nem fogja megérni a következő év Szent István ünnepét” .
    
A politikus az igazi Szent István-i gondolatnak azt nevezte, ha saját környezetünkben is követni tudjuk a szent király gondolatát. „Itt és most legyünk Szent Istvánok!” – mondta.
    
Semjén Zsolt méltatta Nemesnádudvar polgármestere, Knáb Erzsébet és a kétezer lakosú település polgárainak tevékenységét, amelyet „kicsiben a Szent István-i mű folytatásának” nevezett. Mint hangsúlyozta: az országot nem lehet általában építeni, az ország akkor épül, ha a városok és a települések épülnek.
    
Nemesnádudvaron az Új Magyarország Vidékfejlesztési Program keretében 25 millió forintból újult meg a főtér. Azzal egyidejűleg átadták azt a tíz felújított utcát is, amely az Európai Unió támogatásával, az Európai Fejlesztési Alap társfinanszírozásával 200 millió forintos költségvetésből készült el.

(Forrás: MTI)

Névjegy
Semjén Zsolt

Teológus, szociológus

Nős, három gyermek édesapja

A KDNP elnöke, kormányfő-helyettes

Bács-Kiskun megye 7. számú választókerületének országgyűlési képviselője

Egyetemi docens

tovább Semjén Zsolt életrajzához »

hkscpsv
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 

kdnp.hu
barankovics.hu
iksz.hu
kdsz.hu
Hazánk
Konyvek
facebook