Ünnepi taggyűlésen emlékeztek kedden a Kereszténydemokrata Néppárt Miskolc Városi Szervezetének tagjai Isépy Tamásra, a magyar és a miskolci kereszténydemokrácia meghatározó alakjára, akiről a miskolci székház nagytermét is elnevezték. A KDNP múltját, jelenét és jövőjét is elemző rendezvényen részt vett Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes, a Kereszténydemokrata Néppárt elnöke, és Harrach Péter, az Országgyűlés KDNP frakciójának vezetője is.
A magyar kormány örömmel értesült, hogy a vasárnapi szerbiai választásokon a vajdasági magyarság legnagyobb támogatottsággal rendelkező érdekvédelmi szervezete, a Vajdasági Magyar Szövetség megerősítette pozícióit. Ezt Semjén Zsolt nemzetpolitikáért felelős miniszterelnök-helyettes és Répás Zsuzsanna helyettes államtitkár közölte. Kiemelték: a vajdasági magyarok érdekképviseletüket magyar nemzeti alapon szerveződő párt által tartják megvalósíthatónak.
A Thália Színház ad otthont a Határon Túli Magyar Színházak Szemléjének május 9. és 14. között. Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes az esemény nemzetmegtartó erejét emelte ki a programsorozat sajtótájékoztatóján. A nyolc színház három nagyszínpadi és öt stúdióprodukcióját felvonultató előadássorozat védnökeként Semjén Zsolt hangsúlyozta: a színházi szemlének különleges többletet ad a magyar kultúrához, nemzethez való tartozás szempontja.
A Kereszténydemokrata Néppárt azt szeretné, ha az országgyűlési képviselőség mellett lehetne más foglalkozásokat is gyakorolni a jövőben - mondta Semjén Zsolt szerdán Budapesten a képviselői javadalmazás ügyében a Fidesszel kialakult vitáról. A KDNP elnöke a megjelent sajtóhíreket cáfolva leszögezte: nem az érdekli őket, hogy egy képviselőnek mennyi a fizetése.
Semjén Zsolt, nemzetpolitikáért felelős miniszterelnök- helyettes, Lázár János, a Fidesz frakcióvezetője és L. Simon László, az Országgyűlés kulturális bizottságának fideszes elnöke kezdeményezi, hogy erősítse meg az Országgyűlés: Kárpát-medencei kulturális örökségünk nemzetünk múltjának és jelenének pótolhatatlan és egyedi forrása, valamint az európai és az egyetemes kultúra elválaszthatatlan összetevője.
Az olasz-magyar kapcsolatok előmozdításáért több évtizeden át kifejtett tevékenységének elismeréseként Olasz Köztársasági Érdemrend kitüntetésben részesült Semjén Zsolt, nemzetpolitikáért felelős miniszterelnök-helyettes. A kereszténydemokrata politikus a kitüntetést az olasz nagykövettől Budapesten vette át.
Március 15-e körül már a százötvenezredik határon túli magyar veheti át a honosítási okiratokat, és várhatóan még a tavasszal megérkezik a kétszázötvenezredik honosítási kérelem – mondta Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes, a KDNP elnöke honosítási ünnepségen Székesfehérváron. Miután nincs különbség a határokon túl élő magyarok és az anyaországban élők állampolgársága között, a szavazati jog és a választásokon való részvétel minden magyart megillet.
A magyarság megmaradását és a nemzet közjogi egységét a minden magyarnak az állampolgárság megszerzéséhez biztosított jog teszi lehetővé – jelentette ki Semjén Zsolt nemzetpolitikáért felelős miniszterelnök-helyettes Bécsben. Álláspontja szerint, az Európai Uniónak vissza kell térnie az alapító atyák örökségéhez és a keresztény értékekhez, másként az „első zökkenőnél” szétesik.
Vidékfejlesztési együttműködési megállapodást kötött a Kárpát-medencei határon túli magyarságot képviselő szervezetekkel a magyar kormány. A fő cél az, hogy kihasználják a közös terület- és infrastruktúra-fejlesztésben rejlő lehetőségeket. Semjén Zsolt miniszterlenök-helyettes kijelentette, hogy a Kárpát-medence – bár a politika határokkal szétszabdalhatja –, földrajzilag-történelmileg egységes marad. A rend akkor áll helyre, ha a medence egységében gondolkodunk.
Több mint kétszázezer állampolgársági kérelem érkezett a tavalyi esztendőben és a kérelmet benyújtók közül mintegy 103 ezren immár magyar állampolgárok – mondta Semjén Zsolt, nemzetpolitikáért felelős miniszterelnök-helyettes sajtótájékoztatóján. A KDNP elnöke példátlan sikernek nevezte a honosítást, amelynek során a magyar közigazgatás elismerésre méltó teljesítményt nyújtott.
A következő választások után, 2014-ben már össznemzeti parlament alakulhat, a határon túli magyarok szavazataival - emelte ki Semjén Zsolt a Civil Együttműködési Tanács (CET) első plenáris ülésén. A kormányfő kereszténydemokrata helyettese úgy fogalmazott: a magyar Országgyűlés mindenki Országgyűlése függetlenül attól, hogy a történelem hová sodorta. A magyaroknak kötelességük, hogy saját magyarságukat megőrizzék és felmutassák.
Minden magyar, éljen akár Magyarországon, akár a határokon kívül, választó és választható lesz a jövőben. Nincs "A" és "B" kategóriájú állampolgár - emelte ki Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes, a KDNP elnöke a Kárpát-medencei Magyar Képviselők Fóruma (KMKF) plenáris ülésén a Parlamentben. A KMKF ülésének egyetlen napirendi pontja az új választójogi törvényjavaslat, amelynek általános vitáját péntek reggel kezdte meg az Országgyűlés.
Tizedik plenáris ülését tartja ma és holnap a Magyar Állandó Értekezlet (Máért). Az ülést Kövér László házelnök és Semjén Zsolt nemzetpolitikáért felelős miniszterelnök-helyettes nyitja meg. A Országházban tartandó tanácskozás résztvevői többi között a készülő nemzetstratégiáról és a nemzeti jelentőségű intézmények támogatásáról tárgyalnak. A rendezvény második napján felszólal Orbán Viktor miniszterelnök.
Év végére megközelítheti a 200 ezret az állampolgársági kérelmek száma, és várhatóan a százezredik eskütétel is megtörténik – mondta Semjén Zsolt nemzetpolitikáért felelős miniszterelnök-helyettes a Magyar Diaszpóra Tanács alakuló ülésén, a Parlamentben. Hangsúlyozta: egységes nemzetben gondolkodnak, amely nemcsak az anyaországi, vagy a Kárpát-medencei magyarságot, hanem az egyetemes magyarságot, a világ bármely pontján élő magyarokat jelenti.
Semjén Zsolt nemzetpolitikáért felelős miniszterelnök-helyettes ausztráliai látogatása során Canberrában felszólalt a földrész magyar szervezeteinek konferenciáján, ahol a résztvevők üdvözölték a kormány nemzetpolitikai munkáját, emellett megnyugvással fogadták bejelentését, hogy a Duna Televízió adását továbbra is láthatják az anyaországtól távol élő magyarok.
Elindult a nemzeti regiszter honlap, amelynek célja a világ magyarságának megszólítása, a szórványban és a diaszpórában élők magyar identitásának megerősítése. Semjén Zsolt nemzetpolitikáért felelős miniszterelnök-helyettes a regisztert bemutató parlamenti sajtótájékoztatón úgy fogalmazott: „Magyarország üzen a világban szétszóródott magyarságnak”. A www.nemzetiregiszter.hu honlapon regisztrálók hetente kapnak egy rövid hírösszefoglalót Magyarország és a magyarság legfontosabb eseményeiről.
A magyar állampolgárság felvételére bíztatta a németországi magyarokat Semjén Zsolt. A miniszterelnök-helyettes Bajorországban a németországi magyarok nemzeti zarándoklatán vett részt, és ennek keretében a kormány nevében átadta az anyaország üdvözletét. Szólt arról is, hogy az utóbbi hónapokban mintegy 500-an tették le az állampolgársági esküt. Semjén Zsolt a szerb vagyon-visszaszármaztatási törvény kapcsán kijelentette: Magyarország minden körülmények között kiáll a délvidéki magyarok mellett.
A kormány döntött a Nemzeti Eszközkezelő Társaságról; a hiteladós az ingatlanban maradhat bérlőként, s ha konszolidálódik a helyzete, visszavásárolhatja. Az állam 2014 végéig 5 ezer lakást vásárol meg, a földrajzi elhelyezkedéstől függően a szerződéskori forgalmi érték 35-55 százalékán. A bérleti díjat rendeleti úton szabályozza a kormány, a szociális helyzetet figyelembe véve. A bérlővé vált hiteladósok - az MNB-alapkamattal megemelve - ugyanazon az áron vásárolhatják vissza az ingatlant, amilyen áron az állam megvásárolta a banktól, a visszavásárlást legkorábban hat hónap múlva kezdeményezhetik.
A tervvel az a Kormány célja, hogy Magyarország legyőzze az Európában ismételten kialakuló válságot, valamint felgyorsítsa hazánk teljes gazdasági átalakulását - szögezte le Orbán Viktor az euróválság hatásainak kivédését szolgáló akcióterv ismertetésekor a parlamentben.
A nemzetpolitikai államtitkárság kiemelkedő jelentőségűnek tartja, hogy Szlovákiában a kettős állampolgárság ügyében egyre szélesebb körű összefogás alakul ki, amelyben aktív szerepet játszanak a civilszervezetek is. Az államtitkárság az MTI-hez eljuttatott csütörtöki közleményében üdvözölte azt az állampolgárság ügyében megnyilvánuló „következetes, bátor kiállást", ami a tegnapi révkomáromi, a kettős állampolgárság mellett tartott szimpátiatüntetést jellemezte.

Teológus, szociológus
Nős, három gyermek édesapja
A KDNP elnöke, kormányfő-helyettes
Bács-Kiskun megye 7. számú választókerületének országgyűlési képviselője
Egyetemi docens