Semjén Zsolt

Erkölcsileg aggályosak a magas jutalmak

Alaposabban kell megvizsgálni az állami szférában kifizethető prémiumok indokoltságát.  Általában véve – különösen az európai válság környezetében – erkölcsileg nem lehet indokolt kirívóan magas év végi jutalmakat fizetni – áll a Kereszténydemokrata Néppárt közleményében. A KDNP felhívja a figyelmet arra, hogy 2012-ben változatlanul érvényes a kormányzati bérplafon, csökken a képviselők javadalmazása is, és ezzel összhangba kell, hogy kerüljön a közszférára érvényes premizálás rendszere is.

A KDNP úgy értékeli, hogy a napokban nyilvánosságra került jutalmak – a hozzájuk tartozó teljesítmények megjelentetése nélkül – félreértésekre és feszültségkeltésre adtak alkalmat.

Jogos és megérdemelt a jutalom, amennyiben az állami intézmények és cégek vezetői takarékosan bántak a közvagyonnal, javították a költségvetés helyzetét, vagy jelentős többlet munkaterhet vállaltak, de általában véve – különösen az európai válság környezetében – erkölcsileg nem lehet indokolt kirívóan magas év végi jutalmakat fizetni - rögzítik.

Felhívják a figyelmet arra, hogy 2012-ben változatlanul érvényes a kormányzati bérplafon, csökken a képviselők javadalmazása is, és ezzel összhangba kell, hogy kerüljön a közszférára érvényes premizálás rendszere is. A KDNP ezért örvendetesnek tartja, hogy a kormányzat áttekinti a prémiumok juttatásának körülményeit, és ha a kifizetéseket engedélyező vezetők körültekintőbben járnak el a jutalmak odaítélése során – zárul a Kereszténydemokrata Néppárt közleménye.  

Szijjártó Péter, a miniszterelnök szóvivője kedden azzal kapcsolatban, hogy a Blikk szerint több állami cég vezetője is sokmilliós jutalmat vett fel, azt mondta: a kormány nem véletlenül döntött úgy, hogy megtiltja a jutalmak és prémiumok kifizetését év végén a minisztériumokban.  „Természetesen mi is olvasunk újságot, és látjuk, hogy bizonyos helyeken történtek döntések jutalmakról és prémiumokról” – tette hozzá, közölve, hogy ezekről kimutatások készülnek, amelyeket a következő napokban tekintenek majd át.

(Forrás: MTI)

Kiemelt
Névjegy
Semjén Zsolt

Teológus, szociológus

Nős, három gyermek édesapja

A KDNP elnöke, kormányfő-helyettes

Bács-Kiskun megye 7. számú választókerületének országgyűlési képviselője

Egyetemi docens

tovább Semjén Zsolt életrajzához »

hkscpsv
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 

kdnp.hu
barankovics.hu
iksz.hu
kdsz.hu
Hazánk
Konyvek
facebook