Semjén Zsolt

Információs rendszer a támogatások átláthatóságáért

Évente készít majd jelentést a kormánynak és információs rendszert kíván létrehozni a határon túli magyar támogatások átláthatóságának biztosításáért a nemzetpolitikai tárcaközi bizottság, amely kedden tartotta előkészítő ülését a Parlamentben. Semjén Zsolt, a területért felelős miniszterelnök-helyettes a bizottság ülése után kiemelte: a testület által készítendő éves jelentés nem egy brigádnapló, hanem egy olyan térkép lesz, amelyen pontosan feltüntetik, milyen célra, milyen szervezet, milyen összegű támogatást kapott.

Kitért arra is, az elmúlt időszakban a határon túli pénzügyek zűrösek volt, aminek egyik oka az, hogy mindenféle párhuzamos finanszírozás zajlott, s ennek következtében nem lehet átlátni, milyen szervezet, milyen célra, milyen forrásokat kapott. A kereszténydemokrata politikus hozzátette: minden egyes minisztériumnak és államigazgatási egységnek nemzetpolitikai stratégiát kell készítenie, s lennie kell egy olyan személynek is az érintett szervezeteknél, aki a határon túli magyar ügyekért felelős.
    
Rámutatott: az egyes tárcáknál, a határon túli területekre szánt forrásokat nem elvonni kívánják, hanem annak kereteit szeretnék megteremteni, hogy egységes információs rendszer legyen, kötelező tájékoztatással. A határon túli magyar szervezeteknek járó támogatásokat a Szülőföld Alapba fogják össze, s ebbe nem csak a társadalmi, egyházi vagy határon túli magyar politikai szervezeteknek jutó támogatás fér majd bele, hanem a gazdasági természetűek is.
    
A miniszterelnök-helyettes hangsúlyozta: a nemzetpolitika az élet minden területét érinti, ezért indokolt, hogy legyen egy olyan tárcaközi bizottság, amely a teljes államigazgatást átfogja. Olyan nemzetpolitikát kell folytatni, ami az anyaország magyarságán túlmenően a kárpát-medencei magyarság megmaradását szolgálja, és tekintettel van a nyugati emigrációban élőkre is. Ennek a szemléletnek pedig a közigazgatásban is meg kell jelennie - emelte ki a politikus.

A nemzetpolitikai tárcaközi bizottság keddi ülését rövidesen kormányhatározat erősíti meg. A bizottság, amelynek elnöke Semjén Zsolt, alelnöke Németh Zsolt külügyi államtitkár államtitkári szinten évente kétszer ülésezik majd, míg a munkacsoportok havonta tartanak ülést a tervek szerint.

(Forrás: MTI)

Kiemelt
Névjegy
Semjén Zsolt

Teológus, szociológus

Nős, három gyermek édesapja

A KDNP elnöke, kormányfő-helyettes

Bács-Kiskun megye 7. számú választókerületének országgyűlési képviselője

Egyetemi docens

tovább Semjén Zsolt életrajzához »

hkscpsv
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 

kdnp.hu
barankovics.hu
iksz.hu
kdsz.hu
Hazánk
Konyvek
facebook