Semjén Zsolt

Januártól igényelhető a kettős állampolgárság

Az adott országokban a magyar külképviseleteken, Magyarországon pedig az anyakönyvvezetőknél, illetve a Bevándorlási és Állampolgársági Hivatalnál lehet majd kérelmezni januártól a kettős állampolgárságot – mondta el Répás Zsuzsanna nemzetpolitikai helyettes államtitkár az MTI-nek. Az ősz folyamán várhatóan tájékoztató kampány indul az igénylés folyamatáról.

A helyettes államtitkár közlése szerint az állampolgárságról szóló törvény alapján a kérelem mellé be kell nyújtani majd a felmenők magyar származását igazoló iratokat is. Ez bármilyen hivatalos vagy egyházi irat, például keresztlevél, plébánosi igazolás vagy akár volt magyar katonakönyv is lehet - mondta.

Répás Zsuzsanna megerősítette, hogy nem szeretnék hosszú procedúrának kitenni a kettős állampolgárságért folyamodókat. A kérelem benyújtásától számított három hónapon belül ki kell az apparátusnak állítani az állampolgárságról szóló dokumentumot. Szólt arról is, hogy a tervek szerint az ősz folyamán az állampolgárság igénylésének folyamatáról tájékoztató kampányt szerveznek a környező országokban.

A választásokon győztes pártszövetség benyújtotta és az Országgyűlés többsége által májusban elfogadott törvénymódosítás értelmében kedvezményesen honosítható az a nem magyar állampolgár, akinek felmenője magyar állampolgár volt, vagy valószínűsíti magyarországi származását, és magyar nyelvtudását igazolja; továbbá ha büntetlen előéletű, és honosítása nem sérti Magyarország közbiztonságát és nemzetbiztonságát. A honosítás egyéni kérelemre, nem automatikusan történhet. A jogszabály az eddigitől eltérően a határon túli magyaroknak nem szabja az állampolgárság megszerzésének feltételéül a bejelentett magyarországi lakóhelyet és az alkotmányos alapismeretek vizsgát.

(Forrás: MTI)

Kiemelt
Névjegy
Semjén Zsolt

Teológus, szociológus

Nős, három gyermek édesapja

A KDNP elnöke, kormányfő-helyettes

Bács-Kiskun megye 7. számú választókerületének országgyűlési képviselője

Egyetemi docens

tovább Semjén Zsolt életrajzához »

hkscpsv
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 

kdnp.hu
barankovics.hu
iksz.hu
kdsz.hu
Hazánk
Konyvek
facebook