Semjén Zsolt

Nobel-díjasok is mellénk álltak?

A Nobel-díjasokat soraiban tudó CERP nevű szervezet szerint a Valutaalap vitája Magyarországgal ismét bebizonyította a világszervezet programjai rugalmatlanságát, s ez Európa többi részére is veszélyes lehet. A Frankfurter Allgemeine Zeitung rámutat: Orbán erős miniszterelnöki pozícióját közvetve tovább erősítené, ha az IMF és az EU a magyaroknak és vezetésének „feltenné a hüvelykszorítót”.

A Center for Economic and Policy Research (CEPR) úgy véli, Európa gazdasági válságból való kilábalása forog kockán, mivel az IMF nem ad lehetőséget a növekedést elősegítő pénzügyi célok megvalósítására azokban az országokban – így Magyarországon és Görögországban –, amelyeknek a valutaalap mentőövet dobott.

A CEPR szerint az IMF jelenléte a Portugáliának, Írországnak, Olaszországnak, Görögországnak és Spanyolországnak nyújtott pénzügyi csomagban növekedésellenes politikák alkalmazását vonhatja maga után a régióban. Fennáll a veszélye annak, hogy a gazdaság nem áll talpra – mondta Mark Weisbrot. Ennek jelentős következményei lehetnek egy olyan térség számára, amely a világ gazdaságának negyedét adja – tette hozzá.

A hitelválság csúcspontján az IMF 65 milliárd dollárnyi kölcsönnel segítette Magyarországot, Lettországot, Ukrajnát, Romániát és Szerbiát, a mentőcsomagok legnagyobb címzettjévé téve a régiót. Az IMF szigora azonban Kelet-Európa egészére nézve veszélyes – állította Weisbrot. Ha ugyanis nem teszik lehetővé ezeknek a gazdaságoknak, hogy talpra álljanak, az a térség fennmaradó részére nézve járhat következményekkel.

A valutaalap július elején a költségvetési hiány és az államadósság csökkentésére, a gyengélkedő bankok helyzetének megerősítésére és az euró megóvására szolgáló alap létrehozására szólította fel az európai politikusokat. Az IMF szigora azonban lassítja a folyamatokat. Míg erre az évre globálisan 4,6 százalékos gazdasági növekedésre számít, addig az eurózóna csak 1 százalékkal bővül – mutatott rá Weisbrot.

A CEPR emlékeztetett: 1997-ben a valutaalap kiadáscsökkentést és kamatemelést követelt meg Thaiföldtől a 3,9 milliárdos kölcsön fejében. Hat hónapon belül azonban elismerte, az intézkedések túl kemények voltak, az ázsiai ország adóbevételei és gazdasági teljesítőképessége csökkent.

Az elemzőintézet elismerte, hogy az IMF a tavalyi hitelválság idején esetenként rugalmasabb volt, mint a múltban, de a gazdasági válság alatti programjainak többségére még mindig igaz, hogy nem eléggé.

FAZ: Orbánt csak erősíthetik

Ha az IMF és az EU a magyaroknak és vezetésének feltenné a hüvelykszorítót, azzal a finn Olli Rehn európai uniós pénzügyi biztost büntetnék hazugságaiért, aki kifejezetten dicsérte Budapestet alacsony államháztartási deficitjéért és átlagon felüli gazdasági növekedéséért. Orbán erős miniszterelnöki pozícióját ugyanakkor közvetve tovább erősítené, amellyel a kétharmados parlamenti többség révén amúgy is rendelkezik - írja Reinhardt Olt a Frankfurter Allgemeine Zeitung német napilap csütörtöki számában.

A konzervatív német újság Magyarországgal rendszeresen foglalkozó tudósítója ismerteti az utóbbi idők vitáit az IMF-hitel, az államháztartási deficit, a megszorítások, a bankadó körül, és megjegyzi, hogy mostanában nem csak Budapesten az tézis járja, hogy Magyarország éppen az az adós, amely ideális a Nemzetközi Valutaalap (IMF) és az Európai Unió számára ahhoz, hogy elrettentő példát statuáljon rajta.

A cikkíró magyarázatul hozzáfűzi: Óriási lukat ütött a költségvetésben, hogy Medgyessy Péter – aki bankárként is tudhatta volna, hogy ez nem helyes - , majd utódja, a szocialista mezbe öltözött nagyvállalkozó, a neoliberális aspirációival saját pártjában alig-alig érvényesülni tudó Gyurcsány Ferenc választóik egy részét az államkassza áldásaiban részesítette. Hagyták, hogy az egekbe szökkenjen az államháztartási hiány, és amikor adó- és járulékemelésekkel próbálták ezt ellensúlyozni, megbénították a magyar és az országban működő külföldi vállalatokat, amelyek már amúgy is az európai konjunktúra-visszaesés szívóhatásába kerültek.

(Forrás: MTI)

Kiemelt
Névjegy
Semjén Zsolt

Teológus, szociológus

Nős, három gyermek édesapja

A KDNP elnöke, kormányfő-helyettes

Bács-Kiskun megye 7. számú választókerületének országgyűlési képviselője

Egyetemi docens

tovább Semjén Zsolt életrajzához »

hkscpsv
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 

kdnp.hu
barankovics.hu
iksz.hu
kdsz.hu
Hazánk
Konyvek
facebook