Semjén Zsolt

A Máért a magyar szervezetek fóruma

A Máértnek megvan a világos statútuma, magyar pártok, politikai szervezetek vesznek részt benne, ez a magyar szervezetek fóruma. Aki részt akar venni benne, annak el kell fogadni a Máért statútumát, amely szerint a szervezetnek azok lehetnek tagjai, akik önmagukat magyarként definiálják – szögezte le Semjén Zsolt a Magyar Televízió Ma reggel című műsorában. Kérdésre válaszolva azt mondta, aktuális politikai kérdésekben most a Híd tudja képviselni jobban a magyarság érdekeit, és reményei szerint ezt sikerrel is fogja tenni, ehhez minden támogatást megadnak. Hála Istennek, hogy legalább a Híd bejutott – fogalmazott Semjén Zsolt. A miniszterelnök-helyettes arra a felvetésre, hogy a Híd-Most párt nem lesz ott a Máérten, azt mondta: ez a Hídon múlik.

A KDNP elnöke hozzátette: ha úgy látják, hogy az identitásuk a Máért kereteibe belefér, szeretettel látják őket, ha viszont úgy, hogy a speciális identitásuk ebbe nem fér bele, akkor keresnek más fórumot, ahol a lehető legszorosabban együtt tudnak működni. A Híddal számtalan más kapcsolattartási lehetőség van, hozzátéve: örülne, ha a Híd a magyar identitását hangsúlyozná, és minél szorosabban együttműködne a magyar kormánnyal.

 

Semjén Zsolt szerint létfontosságú, hogy a magyar közösségeknek a határon túl olyan politikai szervezeteik legyenek, amelyekben nemcsak járulékos jegy, hogy érzékenyek a magyar kérdésekre, hanem fundamentumuk, hogy magyarnak vallják magukat. Ha feladnák, hogy etnikai pártok is legyenek a határon túl, akkor magyar politikusok ideológiai alapon integrálódnak román, szlovák pártokba, ezzel pedig a magyarság politikai képviselete véget érne.

Teljes tévedés, hogy a Máért döntene a támogatásokról – mondta Semjén Zsolt egy másik kérdésre válaszolva. A Máért politikai egyeztető fórum, amely egyetlen forintról sem rendelkezik; pályázni különböző támogatásokra a Szülőföld Alapnál lehet, amit bárki megtehet.

(Forrás: MTI)

Kiemelt
Névjegy
Semjén Zsolt

Teológus, szociológus

Nős, három gyermek édesapja

A KDNP elnöke, kormányfő-helyettes

Bács-Kiskun megye 7. számú választókerületének országgyűlési képviselője

Egyetemi docens

tovább Semjén Zsolt életrajzához »

hkscpsv
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 

kdnp.hu
barankovics.hu
iksz.hu
kdsz.hu
Hazánk
Konyvek
facebook