Semjén Zsolt

Budapest kész az együttműködésre

"Ritka, hogy egy kormány filozófiailag is megalapozza a programját" - jelentette ki Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes az új magyar kabinetre utalva a 21. Bálványosi Nyári Szabadegyetem és Diáktábor „Rendszerváltás a nemzetpolitikában - A közösségi autonómiák helye a nemzeti együttműködés rendszerében" című panelben tartott előadásán, amely egyben a Kárpát-medencei Magyar Autonómia Tanács> (KMAT) nyílt ülése is volt.

A módosított állampolgársági törvénnyel összefüggésben a magyar kormányfő-helyettes hangsúlyozta, hogy az új szabályozás közjogilag is kifejezi a magyar nemzet egységét. Emlékeztetett, hogy a kettős állampolgárság ügyét szabályozó törvény a román minta alapján készült, s nem diszkriminatív, hiszen nem etnikai alapon működik. "Egy brassói szász is megkaphatja a magyar állampolgárságot" - említette példaként.

Semjén Zsolt hangsúlyozta, Magyarország nem várhatott az állampolgársági törvényről való szavazással, mivel a jelenlegi helyzet "kegyelmi állapot": most először, nem állt össze a "kis-Antant" hazánk ellen. "Hiába vártunk volna, a Fico-kormány bármilyen módosításba belekötött volna" - közölte a magyar miniszterelnök-helyettes a törvény szlovákiai fogadtatása kapcsán.

A magyar-szlovák kapcsolatokról szólva Semjén Zsolt elmondta, Budapest kész az együttműködésre, ám döntéseit nem fogja a szlovákiai belpolitikai irányváltásokhoz igazítani.

"Nemzetstratégiai szempontból, az asszimilációval szemben az a legjobb, ha etnikai pártokként jelennek meg a magyar érdekek a határon túli magyar közösségekben" - jelentette ki a magyar kormányfő-helyettes.

A Magyar Állandó Értekezlettel és a Kárpát-medencei Magyar Képviselők Fórumával összefüggésben Semjén Zsolt hangsúlyozta: mindkettőre szükség van, hiszen az egyik egyéneket - képviselőket -, a másik pedig szervezeteket fog össze.

(semjenzsolt.hu)

Kiemelt
Névjegy
Semjén Zsolt

Teológus, szociológus

Nős, három gyermek édesapja

A KDNP elnöke, kormányfő-helyettes

Bács-Kiskun megye 7. számú választókerületének országgyűlési képviselője

Egyetemi docens

tovább Semjén Zsolt életrajzához »

hkscpsv
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 

kdnp.hu
barankovics.hu
iksz.hu
kdsz.hu
Hazánk
Konyvek
facebook