Semjén Zsolt

A KDNP szobrot állítana Ronald Reagannek

Szoborral állítana emléket a Kereszténydemokrata Néppárt (KDNP) a fővárosban Ronald Reagannek, és jövőre két konferencia is felidézi majd a kommunizmus ledöntésében jelentős szerepet játszó amerikai elnök életútját. Semjén Zsolt, a KDNP elnöke budapesti sajtótájékoztatón azt mondta: az, hogy a bolsevizmus összeomlott, és Magyarország felszabadult a szovjet megszállás alól, alapvetően két embernek, II. János Pál pápának és Ronald Reagennek köszönhető, de persze Gorbacsov szerepét sem vitathatjuk el. A miniszterelnök-helyettes szerint a magyar nemzet és egész Közép-Európa hálás lehet az amerikai elnöknek ezért. Az elnök centenáriuma egybeesik Varga László, a KDNP újjáalakítója születésének 100. éves évfordulójával.

A kereszténydemokraták első embere felidézte: Varga László 1944-ben saját lakásán hozta létre a Kereszténydemokrata Néppártot. A kommunista rendszer emigrációba kényszerítette 1948 végén, az Egyesült Államokba ment, ott élt egészen a rendszerváltoztatásig, amikor hazatért Magyarországra. Varga László, mint a New York-i magyar színház vezetője, és a közép-európai rab népek emigráns szervezet képviselője kapcsolatban állt az elnökkel; a KDNP ezért örömmel vállalta, hogy a Reagan-centenáriumhoz is kapcsolódik.

Közölte: szorosan együttműködnek az Egyesült Államokban lévő Ronald Reagan emlékbizottsággal. Szeretnének adományokból a fővárosban szobrot állítani az egykori amerikai elnöknek, és a Pázmány Péter Katolikus Egyetemmel együttműködve, két konferencián is felidézni jövőre Reagan életútját.

Szabó Marcell, a Pázmány Péter Katolikus Egyetem dékánhelyettese elmondta: az első konferenciát február 6-án rendezik az egyetemen, ezt júliusban egy nemzetközi tanácskozás követi, amelyen a tervek szerint George Schultz és Condoleezza Rice korábbi amerikai külügyminiszter is részt vesz. Timothy A. Betts, az amerikai nagykövetség követtanácsosa azt mondta, hálásak azért, hogy a magyar nép is megemlékezik Ronald Reagan születésének évfordulójáról.

+

Semjén Zsolt nemzetpolitikáért felelős miniszterelnök-helyettes nagyon örvendetes hírnek és pozitív lépésnek tartja, hogy Boris Tadic szerb államfő engedményeket tenne a temerini fiúk ügyében. A kormányfő kereszténydemokrata helyettese újságírói kérdésre válaszolva kedden azt mondta, hogy nagyon örvendetesen alakulnak Magyarország kapcsolatai Szerbiával, ez is egy pozitív lépés. Biztosította Szerbiát, hogy az unió soros elnöksége során Magyarország mindent megtesz Horvátország és Szerbia mielőbbi uniós integrációjáért. 

(Forrás: MTI)

Kiemelt
Névjegy
Semjén Zsolt

Teológus, szociológus

Nős, három gyermek édesapja

A KDNP elnöke, kormányfő-helyettes

Bács-Kiskun megye 7. számú választókerületének országgyűlési képviselője

Egyetemi docens

tovább Semjén Zsolt életrajzához »

hkscpsv
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 

kdnp.hu
barankovics.hu
iksz.hu
kdsz.hu
Hazánk
Konyvek
facebook