Semjén Zsolt

Napirenden a Nemzeti Eszközkezelőről szóló törvényjavaslat

A Nemzeti Eszközkezelőről szóló törvényjavaslat célja, hogy gondoskodjon a szociálisan rászoruló hiteladósok lakhatásáról – mondta Cséfalvay Zoltán államtitkár expozéjában az Országgyűlésben. A kormánypártok támogatják a javaslatot, az ellenzék szerint az csak egy szűk rétegen segít. Aradszki András azt emelte ki, a javaslat egy logikus sorozatba illeszkedik, amelyben a kormány a devizahitelesek több rétegének dolgozott ki különféle megoldási lehetőségeket.

Aradszki András, a KDNP vezérszónoka azt emelte ki, a javaslat egy logikus megoldási sorozatba illeszkedik, amelyben a kormány a devizahitelesek több rétegének dolgozott ki különféle megoldási lehetőségeket. Hangsúlyozta: a javaslat biztosítja, hogy ne luxusingatlanok, hanem a lakhatáshoz ténylegesen szükséges lakóingatlanok tulajdonosainak nyújtson a társadalom segítséget. Ennek érdekében korlátozzák az ingatlan forgalmi értékét, az adós abban az esetben fordulhat az eszközkezelőhöz, ha a Budapesten illetve megyei jogú városban 15 millió forint alatti, egyéb településen, 10 millió forint alatti az ingatlan értéke – nem tette hozzá.  

Közölte: szintén feltétel, hogy az adósnak vagy vele egy háztartásában élő házastársának, élettársának szociálisan rászorult személynek kell lennie, és legalább két gyermeket kell nevelnie.

A hitelszerződésből eredő kötelezettségeiknek eleget tenni nem tudó természetes személyek lakhatásának biztosításáról címet viselő javaslat megteremti a Nemzeti Eszközkezelő működésének feltételeit. Az eszközkezelő a szociálisan rászoruló hiteladósok ingatlanát vásárolná meg, biztosítva számukra, hogy kedvezményes bérleti díj ellenében továbbra is ott lakhassanak – mondta el Cséfalvay Zoltán.  

Az államtitkár közölte: a törvényjavaslat arra épül, hogy a kialakult nehéz helyzet megoldásában minden fél, azaz a hitelező, az adós és az állam is vállaljon részt. Mint mondta, a hitelező pénzügyi intézmény a jelzáloggal terhelt ingatlan hitelszerződésben megállapított forgalmi értékének – az ingatlan településtípusától függően – 35-55 százalékát kaphatja meg vételárként, és véglegesen elengedi a hiteladóssal szemben fennálló követelésének a vételárat meghaladó részét. A hiteladós a továbbiakban nem tulajdonos, hanem bérlő lesz, a Nemzeti Eszközkezelő tulajdonába tehermentes ingatlanok kerülnek.

(Forrás: MTI)

Kiemelt
Névjegy
Semjén Zsolt

Teológus, szociológus

Nős, három gyermek édesapja

A KDNP elnöke, kormányfő-helyettes

Bács-Kiskun megye 7. számú választókerületének országgyűlési képviselője

Egyetemi docens

tovább Semjén Zsolt életrajzához »

hkscpsv
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 

kdnp.hu
barankovics.hu
iksz.hu
kdsz.hu
Hazánk
Konyvek
facebook