Semjén Zsolt

Hangot kell adni a nemzet szavának

A népképviselet a nép jogos akaratának képviselete - mondta felszólalásában Semjén Zsolt. A KDNP frakcióvezetője szerint hangot kell adni a nemzet szavának, ezért felolvasta a parlament előtt tiltakozó civil szervezetek nyilatkozatát, amely megegyezik a KDNP álláspontjával.

- A népképviselet a nép jogos akaratának képviselete - mondta felszólalásában Semjén Zsolt. A KDNP frakcióvezetője szerint hangot kell adni a nemzet szavának, ezért felolvasta a parlament előtt tiltakozó civil szervezetek nyilatkozatát, amely megegyezik a KDNP álláspontjával. Eszerint a nép közfelkiáltással megvonta a bizalmat a kormánytól, közfelkiáltással előrehozott választásokról döntött. Döntsön a nép, a nemzet, a választók - hangsúlyozták. A civilek követelik, hogy fejezzék be a nép feje felett mutyizást, valamint, hogy az országgyűlés mondja ki a feloszlatását. Hozzátette: a civil szervezetek azt követelik a hatalomhoz görcsösen ragaszkodó maroknyi, alig kétszáz fős csoporttól, hogy ne akadályozzák meg a szabad választásokat, ne ültessenek a nyakunkra a nép akarat ellenében Bajnai Gordonakat.

Semjén Zsolt elmondta: az ülés idején folyamatosan 150 polgármester élőláncban fog össze a Parlament előtt, akik azt követelik, a parlamenti képviselők legyenek hazában gondolkodó, bölcs honatyák. A követelésekből idézve hangsúlyozta: a civilek fegyelmezettek, de a végsőkig elszántak.

Semjén Zsolt szerint amit itt művelnek, az morálisan illegitim, ezért Bajnaiék is illegitimek. Ez nem konstruktív, hanem destruktív bizalmatlansági indítvány lesz, mert kijátszák a köztársasági elnököt és a népet. A frakcióvezető szerint Bajnai jelölése alkalmatlan és méltatlan, provokáció az erkölcsi rend ellen. Alkalmatlan, mert felelős a kiterjedt kormányzati korrupcióért, és méltatlan, mert családok százainak csődbe juttatásáért és emberéletekért terheli felelősség. A KDNP nem tárgyal Bajnai Gordonnal, mert a válságból csak új választásokkal lehet kilábalni. Ezt azzal indokolta, hogy a nép kijátszására épülő paktumkormány illegitim, illetve, hogy a válságból, amelybe a Gyurcsány-Kóka-Bajnai-kormány döntötte az országot, csak erős parlamenttel, mögötte pedig erős társadalmi támogatottsággal lehet az országot kivezetni. Ehhez új politika, új parlament, új választás kell - hangsúlyozta Semjén Zsolt. Leszögezte: ezzel a színjátékkal csak időt veszít az ország.

Semjén Zsolt közölte: a civil szervezetek szerint ha a nép akarata ellenére megszavazzák a konstruktív bizalmatlansági indítványt, akkor a halatom kizárólagos birtoklását valósítják meg a nép akaratával szemben; ebben az esetben törvényes úton jogosultak vagyunk az önök döntésével szemben fellépni. A Parlament előtt tüntetők kihangosítón keresztül hallgatták végig Semjén Zsoltot és örömujjongással fogadták, hogy a politikus felolvasta petíciójukat.

Kiemelt
Névjegy
Semjén Zsolt

Teológus, szociológus

Nős, három gyermek édesapja

A KDNP elnöke, kormányfő-helyettes

Bács-Kiskun megye 7. számú választókerületének országgyűlési képviselője

Egyetemi docens

tovább Semjén Zsolt életrajzához »

hkscpsv
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 

kdnp.hu
barankovics.hu
iksz.hu
kdsz.hu
Hazánk
Konyvek
facebook