Semjén Zsolt

Minden a KDNP számára fontos érték szerepel a tervezetben

Minden a Kereszténydemokrata Néppárt számára fontos érték bekerült a kormánypártok alkotmány tervezetébe – jelentette ki Semjén Zsolt, miniszterelnök helyettes a Fidesz és a KDNP szövetség együttes frakcióülése előtt újságíróknak. Az értéksemlegességet hiányoló kritikákra reagálva megjegyezte a nemzeti alapdokumentum érték, így nem lehet értéksemleges.

A KDNP elnöke, miniszterelnök-helyettes kiemelte: éppen ezért nem javasolnak majd módosítást sem.
    
Semjén Zsolt hangsúlyozta: ha még felmerülnek egyéb  szempontok, azt lehet érvényesíteni, de minden, ami a Kereszténydemokrata Néppárt számára fontos volt, az megfelelő módon megjelenik az alkotmány tervezetében.

Arra a felvetésre, hogy az első kritikák szerint nem értéksemleges az új alkotmány tervezete, egy kérdéssel válaszolt: mi annak a szónak az értelme, hogy értéksemleges? Egy érték önmagában nem lehet semleges – mondta  a kormányfő helyettese.

(Forrás: MTI)

Kiemelt
Névjegy
Semjén Zsolt

Teológus, szociológus

Nős, három gyermek édesapja

A KDNP elnöke, kormányfő-helyettes

Bács-Kiskun megye 7. számú választókerületének országgyűlési képviselője

Egyetemi docens

tovább Semjén Zsolt életrajzához »

hkscpsv
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 

kdnp.hu
barankovics.hu
iksz.hu
kdsz.hu
Hazánk
Konyvek
facebook