Semjén Zsolt

Pénteken összeül a Magyar Állandó Értekezlet

Összehívja a magyar kormány a Magyar Állandó Értekezletet (MÁÉRT), a hatéves szünet után pénteken a Parlamentben rendezendő tanácskozás témái között az oktatási-nevelési támogatás és a státusztörvény módosítása szerepel. Semjén Zsolt nemzetpolitikáért felelős miniszterelnök-helyettes budapesti sajtótájékoztatón elmondta: a MÁÉRT programját a határon túli szervezetektől beérkezett vélemények alapján állították össze. Közölte azt is, hogy elkészült a kettős állampolgársággal kapcsolatos tudnivalókról szóló honlap, amely minden technikai és tartalmi információt tartalmaz.

Közölte, hogy a szlovákiai Híd-Most nem kapott meghívást a MÁÉRT-ra, mert a meghívott a határon túli magyar szervezetek véleményével összhangban, a tanácskozást legitim magyar szervezetek fórumának tekintik. A Híd-Mosttal, amely többször deklarálta, hogy nem magyar pártnak, hanem vegyes pártnak tekinti magát, ugyanakkor korrekt, partneri viszonyra törekednek. Hozzátette: ha magyar pártok helyett vegyes pártok is meghívást kaptak volna, akkor ennek nem lenne vége. Példaként említette, hogy a Szerb Demokrata Pártban három magyar is mandátumot szerzett. Minden olyan nem magyar identitású párt is joggal kérhetné ezentúl meghívását, ahol létrehoztak magyar tagozatot, vagy magyar emberek, vagy magyar nevű emberek szerepelnek a politikusaik között. Ez a magyar jelleg feladását jelentené, ami az asszimilációt segítené elő.

Semjén Zsolt kiemelte: alapvető követelése volt a határon túli magyar szervezeteknek, hogy miután a Gyurcsány-kormány évekig nem hívta össze a MÁÉRT-et, az új kormány ezt tegye meg, s a nemzetpolitikai kérdéseket vitassák meg. Nekünk is egy identitásbeli kérdés, hogy próbáljuk meg jóvá tenni, amit az előző kormány elrontott, hozzátéve: ez egy egységes nemzet, a magyar nemzetpolitikai koncepciót nem lehet kialakítani a külhoni magyarok nélkül.   
       
Közölte azt is, hogy elkészült a kettős állampolgársággal kapcsolatos tudnivalókról szóló honlap, amely minden technikai és tartalmi információt tartalmaz. Kérdésre válaszolva ismét megerősítette: személyes és pártja véleménye, hogy a határon túli magyarok szavazati jogot kaphassanak, az az Országgyűlés bölcsessége, hogy milyen megoldást választ. Hozzá a horvát példa áll a legközelebb, ahol a külhoniak pártlistán adhatják le voksaikat.

Semjén Zsolt emlékeztetett arra, hogy a MÁÉRT-et utoljára 2004. novemberében Gyurcsány Ferenc hívta össze, amikor azonban a határon túli magyar szervezetek nem osztották álláspontját a kettős állampolgárság kérdésében, dühében többet nem hívta össze. Kérdésre válaszolva beszélt még arról, hogy szeretné, ha a MÁÉRT az uniós magyar elnökség alatt is tartana majd ülést. Kitért arra is, hogy reményei szerint a Kárpát-medencei Magyar Képviselők Fórumát még idén összehívja Kövér László házelnök.
   
A magyar kormány, a parlamenti pártok, a határon túli magyar szervezetek, és európa parlamenti képviselettel rendelkező szervezetek részvételével tartandó értekezletre meghívást kapott Erdélyből a Romániai Magyar Demokrata Szövetség, az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács, és a Magyar Polgári Párt, Felvidékről a Magyar Koalíció Pártja, Vajdaságból a Vajdasági Magyar Szövetség és a Vajdasági Magyar Demokrata Párt, Kárpátaljáról a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség és az Ukrajnai Magyar Demokrata Szövetség, Horvátországból a Horvátországi Magyarok Demokratikus Közössége, és Magyar Egyesületek Szövetsége, Muravidékről a Muravidéki Magyar Önkormányzati Nemzeti Közösség. Meghívást kapott a Nyugat-európai Országos Magyar Szervezetek Szövetsége, három képviselőt hívnak meg az USA-ból, a Kanadai Magyar Kultúrközpont, a Kanadai Magyar Kulturális Tanács, a Latin-Amerikai Magyar Országos Szervezetek Szövetsége és Ausztráliából az Új Dél-Walesi Magyar Szövetség.

(Forrás: MTI)

Kapcsolódó írások:

Semjén Zsolt vezérszónoklata a kettős állampolgárságról

„Nemcsak szimbolikus üzenet, de gyakorlati jelentősége is lesz”

A kereszténydemokraták nemzetben gondolkodnak

Semjén Zsolt a magyarok diszkriminálásának felszámolását sürgeti

Megdöbbentő, hogy Bugárék igennel szavaztak

Készek vagyunk a szlovák kormánnyal tárgyalni

A kormány támogatja a határon túliak autonómiatörekvéseit

Szerbia támogatja a magyarok kettős állampolgárságát

Felkészültünk a kettős állampolgárság megadására

Konferencia a szórványmagyarságról

Kiemelt
Névjegy
Semjén Zsolt

Teológus, szociológus

Nős, három gyermek édesapja

A KDNP elnöke, kormányfő-helyettes

Bács-Kiskun megye 7. számú választókerületének országgyűlési képviselője

Egyetemi docens

tovább Semjén Zsolt életrajzához »

hkscpsv
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 

kdnp.hu
barankovics.hu
iksz.hu
kdsz.hu
Hazánk
Konyvek
facebook