Az igazságot akkor is hirdetni kell, ha az a gondolat - részben vagy egészben - kisebbségben van - jelentette ki Semjén Zsolt a Hír televízió Sziluett című műsorában, majd hozzátette: „de hol van még akár Európában, akár Magyarországon bármilyen szervezet, bármilyen szellemi áramlat, aminek az ereje, a társadalmi beágyazottsága a történelmi kereszténységhez mérhető lenne". A KDNP első embere szólt a Fidesz-KDNP-szövetségről, a párt újraszervezéséről. Az SZDSZ helyzetével kapcsolatban megjegyezte: az antitézise mindannak, amint a kereszténydemokrácia értéknek tart. Nagy áldás, hogy az intézményes devianciák pártjától megszabadult az ország.

Teológus, szociológus
Nős, három gyermek édesapja
A KDNP elnöke, kormányfő-helyettes
Bács-Kiskun megye 7. számú választókerületének országgyűlési képviselője
Egyetemi docens