Dr. Bábel Balázst egy szép, napfényes tavaszi napon, 1999. április 10-én szentelték püspökké Kalocsán. 76 nappal később, június 25-én, Dankó érsek halálával a főegyházmegye főpásztora lett. Érseki címerében a jelszó: Pro regno Dei – Isten országáért. Tizedik esztendeje vezeti az egyházmegyét, és mint metropolita az érseki tartományt. A kerek évforduló alkalom arra, hogy lapunkban emlékezzünk az eltelt évekre. Jó szívvel, majd két órás beszélgetésen fogad bennünket lakosztályában, ahol mindenütt könyv és könyv, talán az íróasztali ülőhelye és a két fotel üres. Körben a polcokon is könyvek sorakoznak, láthatóan a használat következtében egyenetlenül berakva.
— Érsek úr! Önről azt mondja egyik papja, hogy századunk magyar hitszónoka, kiváló prédikátor; a hívők és laikusok pedig közvetlenségét dicsérik, említik, hogy aki megszólítja, azzal kivétel nélkül szóba áll. Nincs főpapi távolságtartása, közvetlen az emberekkel. Mi a véleménye az elismerő szavakról?
— Először is messze vagyok a mondottaktól, Prohászka Ottokárt kellene meghallgatni, ha szónoklatról van szó. Ami a megszólítást illeti, köztudott, hogy ha fölismernek az utcán és megszólítanak, megállok, mert a kapcsolatot keresem, és nem utasítom el. Ha valaki bejelentkezik; fogadom, ha nem, annak az oka inkább, hogy hazudni nem szabad, valószínű másként meg a bejelentkezővel a közlendőm bántó lenne. Egyébként akkor is fogadok bárkit, ha nem értek vele egyet. A saját véleményemet meg mindenkor elmondom, még azoknak is akikkel szimpatizálok, vagy nagyrészt egyetértek.
— Pro regno Dei püspöki szolgálatban tíz esztendő nagy idő. Amiért küzdeni akart, és célként kitűzött; elérte?
— Az eseménynaptárt kellene fölmondani, de nem emlékszem mindenre. Egyebek között kiadásra kerül egy dokumentáció, ami átfogja a tíz évet, meg az előző százat. Ugyanis Kalocsa egyházmegye története nincs megírva. Katona óta hézagpótló munkák voltak, de az első világháború előtti, úgynevezett békeidők, majd Trianon, és az azt követő második világháború a visszacsatolt területekkel, majd a kommunizmus évei, és a rendszerváltás kimaradt. Ez kilencven év, tíz éve meg nem vezettük a historia domust, vagyis a ház egykor kézzel írott történetét. Ebben a dokumentációban tételesen benne lesz mit tettem. Egyébként nagy célom volt – minthogy sokat voltam pasztorizációban -, hogy az egész tartományt valamiképpen úgy vezessem, mintha az egyházmegye plébánosa lennék! Mozgósítottam is az egész egyházmegyét. Jártam az egyházközségeket, és ma bátran mondhatom, ismerem a törzs híveket, ha nem is név szerint, mert az képtelenség. Bátran és őszintén: a megyét – ahogy mi mondjuk – le tudom lelki aranykoronázni, s ebben benne van Sárhát épp úgy, mint a kecskeméti nagytemplom plébániája.
— Fájt a főpásztornak, hogy megszűnt a nagy Váci Egyházmegye?
— Nagyon fájt! Lehet mondani, Szent István egyházmegyéje volt. Azonban érdekes. Volt egy növendékem a központi szemináriumban, és amikor kineveztek Kalocsa érsekének, többek között ezt írta: amiért nagyon sajnálta Kecskemét elvesztését, azért megkapta. Hát igen, ez is mesterséges egyházmegye, mint Bács-Kiskun megye, nevében ott van Bács, ami nincs Magyarországon, címerébe pedig a rendszerváltás után bekerült a kun vitéz, mellé Szent Pál Apostol, aki Bácsnak volt a védőszentje. Úgy tűnik a hagyományok sokkal meghatározóbbak, mint gondolnánk. Kérdésére: sokan nem ismerik a történetet, de ha már 1992-ben megalakult az egyházmegye, akkor legyen egységes tartomány és egyházmegye. Ezért cseréltem a papjaimat is, hogy mindenki magáénak tudja a megyéjét, ahol él. A bácsalmásit fölküldtem Lajosmizsére és sorolhatnám. Az volt az egyik célom, hogy az új egyházmegyének adjak egy közös spiritualitást. Őszintén, valami gondviselés volt abban, hogy én a váci egyházmegyéből jöttem, ahol minden papot ismertem, pedig nagyobb volt, mint a kalocsai. Viszont itt voltam katona Baján. Amikor kimenő volt, én nem kocsmáztam, hanem parókiákat látogattam és megismertem a papokat. Titkon az összest. Amikor érsek lettem – azért mondtam az elején -, mint „egyházmegye plébánosa” jártam a megyét és aktivizáltam papjaim. Akik megfáradtak, akik távol álltak, vagy félúton megrekedtek, azokba lelket öntöttem, biztattam őket. Példának okáért tegnap Csávoly mellett a Szent Szív templomban misét mondtam, majd a kultúrteremben „Szekularizált világ és erre adott válasz” címmel előadást tartottam. Sokan eljöttek, képviselők, értelmiségiek, kérdéseket is tettek föl. Célom volt, hogy a keresztényi magyar életünkben mozgósítsak a magam eszközeivel, mert válság van. Ezt nem kell ecsetelni, de diagnosztizálni igen! Amit most megélünk, gazdasági válság, ne adj isten államcsőd. És mindez nem erkölcsi válsággal kezdődött, mert az erkölcsnek, mint talapzaton, a hiten kell nyugodnia. Most hitványság, erkölcsi válság, értékválság van együtt! Az értékválságon azt értem, hogy egy gabonatermelő egész nyári munkájával nem keres annyit, mint a gabonakereskedő egyetlen nap alatt. Egy három műszakos ápolónő sem keres annyit, mint egy bankár fél nap alatt. Az orvost megbüntetik, ha betegének drágább gyógyszert ír fel, de aki egy vállalatot tönkretesz, megússza. Elveszett a hite az embereknek, tehát valamit elölről kell kezdeni. Ezért én most a hitet szeretném erősíteni. Dr. Kopp Mária: Magyar lelkiállapot 2008 című kötetét alaposan olvasni kellene.
— A főpásztornak miként van ideje annyit elolvasni, mint amit felmutatott most itt, és amiről beszél prédikációin, biblia óráin, és egyéb alkalmak idején?
— Éjszaka is van – mosolyodik el, s máris jön az idézet. Babits írja: az írók olvasottságukat álmatlanságuknak köszönhetik; de ne kérdezze, mennyit alszom, mert nem tudom. Éjszaka hallgatom a hangos regényeket, mert nem bírnám szemmel. A munkatársaim és magam is fölveszem a műsorokat például: balos műsor a Gondolat jel, de nagyon jó műsor is van benne és hallgatom, azután jön a Pro és kontra. Mindez föl van véve, és amikor órákat utazom, hallgatom. Ha nem tudok elmenni egy előadásra, akkor a kérésem mindig, hogy lemezen küldjék el. A hangzó anyag hallgatásával sok időt spórolok. Persze olvasok is, és nem egysíkún, társadalmi műveket épp úgy, mint lélektant, verseket, filozófiát, történelmet. Ami szellemiekkel kapcsolatos az engem érdekel. Látja, sorozat könyvben aláhúzom, ami fontos, vagy éppen kérdőjelet teszek. Reprezentatív kötetekben egyetlen sort sem húzok alá. Van jegyzet is világon.
Beszélgetésünk átterelődik a Nobel-díjas írókra, Le Clézio: A láz regényére, Kertész Imre: Sortalanságára, szóba jön Szolzsenyicin is Ivan Gyenyiszovics egy napjával. Határozott véleménye van a díjak újabb kori odaítéléséről. Miközben megtudjuk, hogy látogatója a kecskeméti Katona Színháznak is, ahol megtekintette az Amadeus előadást, és csalódással beszélt róla, benne a tengernyi trágárságról. Óriási értékváltás ez a színházi életben – sommázza a maga és mások ottani véleményét, utalva aggodalmára, például, ha iskolás gyerekeket visznek be, lévén Mozart a világ egyik zeneszerző zsenije.
— Befejezésül: mikor ír, és mikor van ideje szüleire, testvérére, egyáltalán a családi viszonyok ápolására?
— Nem vagyok prófétai alkat, mondhatom, nem e világi próféták közé való vagyok. Írok kisebb könyveket, vannak megszólalásaim, prédikációim. Tudja, úgy van ez nálam is, mint az egyik püspöknél, akit megkértek egy prédikációra, de idő nem volt a felkészülésre, s a beszéd után megjegyezték a hallgatók: hát ilyen rövid felkészülés után ilyen prédikáció, bizony nem akármi. Mire a püspök így válaszolt: igaz, a közvetlen felkészülés 5 perc volt, de előtte ott van hatvan év. Nekem sem okoz gondot egy órás beszéd, ha felkérnek, ám a bibliaórákra keményen készülök, pedig mögöttem a múltam! Úgy vagyok én evvel, mint a paraszt, aki tudja, hogy a lovat nem csak akkor kell abrakolni, amikor nehéz munka vár rá. A lovat állandóan abrakolni kell! A szellemi embernek is kell „a szellemi abrak”, tehát nincs kihagyás. Naturális példát is tudok hozni: egy marék mákért az embernek meg kell enni egy rakás tésztát. Szóval valaminek kotyogni kell a szellemi ember fejében, tehát olvasni kell, hogy kitekintése legyen a világra. A magam katolicizmusa: sokat olvasok, hogy helytálló legyen amit mondok irodalmi, teológiai, filozófia szempontból egyaránt. Iskoláim alatt sokat köszönhetek sok okos embernek, és sokaknak vagyok, és vagyunk mindannyian adósa. A múltunkat meg kell becsülni. Amikor kávét főzök az elektromos főzőmön, elgondolkodom: Edisontól kezdve hány tudósnak a munkája van benne ebben a kis – ahogy ma mondják a fiatalok – kütyüben? Meg kell becsülni, akik előttünk jártak, mert ha nem, bennünket sem becsül meg a jövő. Hogy mit hagysz magad után, nagyon lényeges. Tíz évig gyűjtöttem a palota réz tetőfedésére. Sokan bírálnak érte, de nem az én nevemet kell majd emlegetni, hanem akik előttem jártak ebben az épületben. Ez nem az enyém, én csak most benne élek. A múltkor, ahogy kézzel írtam valamit, fölismertem az írásomban az engem betűvetésre okító Bodnár tanító néni betűjét. Íme, van szellemi tovább élés a világban, és egymásra rakódnak a rétegek. Ami pedig a családomra vonatkozik, ők élik a maguk életét, nincsen többjük, mint eddig, ma is a nyári konyhában élnek, mert ott fával lehet fűteni, s olcsóbb a gáznál. Anyám minden nap fölhív, ugyanis postás volt és kedvezményes a beszélgetés. Nem mintha az érsekség nem bírná. Anyám mondja: fiam, az enyém olcsóbb. Apám 90. évében van, idősek, és húgomra esik a nehezebb fele a gondoknak. A szüleim mindig reálisak voltak; jó, a fiuk érsek, de úgy élnek, mint eddig. Ha Kecskeméten, esetleg Lajosmizsén vagyok, hazaszaladok, olykor otthon is alszom, és onnan megyek tovább. Ugyanaz maradtam érsekként is, aki voltam. Az idén én vetettem el a krumplit. Most már apám megengedte, én soroltam ki, majd kigödröztem és elvetettem. Már szépen keleget. Amikor haza megyek, ismétlem, ugyan az vagyok, aki voltam. A következő tíz évre meg ne kérdezzen rá. A keresztény realitás, amit Jézus mond: Elég a napnak a maga baja! Hiszek az üdvösségben, de fölösleges nekem azzal foglalkozni, hogy mi lesz 2014-ben. Mit csinálok ma! Ha meg kérnek ma, a jövőre nézvést, azt mondom, ha Isten éltet, akkor megteszem. Mert elég a napnak a maga baja! Más megközelítéssel Jézus mondja: ha megtettetek mindent, akkor mondjátok; haszontalan szolgák vagyunk.
(Forrás: kalocsaineplap.hu)
