“Mert ők nem tudják annyira lerombolni ezt az országot, hogy mi ne tudjuk újraépíteni.” Semjén Zsolt beszéde a Fidesz XXIII. kongresszusán.
Kedves Barátaim!
Nekünk kereszténydemokratáknak az első kérdés, amire válaszolnunk kell, az úgy szól, hogy mi az értelme annak, vagy még nyersebben megfogalmazva: van-e értelme annak, hogy Varga László Bátyámmal – bizonyára emlékeznek Laci Bátyánkra – újraszerveztük a Kereszténydemokrata Néppártot, mint az egyetlen történelmi pártot Magyarországon. Mi az értelme mindennek? Úgy gondolom, hogy legalább három értelme van. Az első az, hogy legyen egy olyan politikai erő, ami tételesen és minden tekintetben vállalja a történelmi keresztény egyházak társadalmi tanításának a politikai képviseletét.
A második érv az, hogy soha többé ne lehessen olyan szélhámos társaság, aki ezzel a névvel megtévesztve szavazókat visz el a jobboldalról a baloldalra: ilyen soha többé ne történhessen meg.
A harmadik pedig az, ami bebizonyosodott, hogy a Fidesz-KDNP szövetség egy olyan új minőség, ami olyan szavazókat is elér, amit egyébként nem tudnánk külön-külön elérni. Ezért tehát a Fidesz-KDNP szövetség a jobbközép szavazatok maximálásának a lehetőségi feltétele.
Következésképpen ez a szövetség arra épül, hogy a Fidesz egy nagy, széles gyűjtőpárt, ahol a jobbközép felfogás minden áramlata megtalálható, és ehhez szervesen kapcsolódik a Kereszténydemokrata Néppárt, mint egy keresztény-világnézeti párt. És ennek a két pártnak a szövetsége a garancia arra, hogy meg tudjuk nyerni a következő választásokat.
És ha már itt Laci Bátyánknak a nevét említettem – aki nélkül soha nem tudtuk volna ezt a munkát elvégezni -, akkor megbocsátja nekem az öreg onnan fentről, hogy elmondok vele egy történetet.
93 éves volt, amikor tragikus balesetben elhunyt – hátra csúszott a székkel, és koponyaalapi törést kapott egy óriási szónoklata után. De még korábban – akkor is már jóval 90 év felett volt -, egy ilyen vidéki rendezvényen voltunk, ahol a konferanszié, aki felkonferálta az öreget, tizenötször elmondta, hogy a Parlament korelnöke, 93 éves doajen, a legidősebb képviselő doajen, ezt a szót, hogy doajen, ezt 15-ször elmondta. Na most az öreg azért nem nagyon szerette, amikor a korát ennyiszer elmondták, de az csak mondta, hogy így doajen, úgy doajen. Vége volt a fórumnak, felállt egy ilyen nagy harcsa bajszú ember, és azt mondta, hogy gratulálok László Bátyám. Az öreg azt mondta, tetszett a beszédem? Az azt mondja: az nem különösebben, de azért ahhoz gratulálok, hogy 93 éves korodban is te vagy a parlament donhuánja.
Kedves Barátaim!
Az igazi kérdés az, hogy mi az az értékrend, mi az, amit azzal az eszközzel, amit pártnak, vagy pártszövetségnek nevezünk, el akarunk érni. Alapvetően két pilléren nyugszik az, amit el akarunk érni, és amely értékrendnek a szolgálatát vállaltuk. Az egyik, a hagyományos értékeknek a védelme, a nemzeti gondolatnak, a családnak, az egyházak szabadságának a gondolata. A másik pillér pedig ugyanilyen fontos: a szociális igazságosságnak a gondolata. Ha megengeditek, néhány mondatot mondanék mindegyikről.
Nem titkolt dolog, hogy számunkra a család a legfontosabb, és hogy úgy mondjam életcélunk az, hogy a választható családi jövedelemadózás megvalósulhasson a mostani személyi jövedelemadóval szemben. Miért? Azért, mert hazánk, a nemzetünk olyan tragikus demográfiai állapotban van, hogyha most nem születik több gyerek, akkor egy emberöltő múlva a demográfusok szerint a magyar nemzet 7 millió körülire zsugorodik, ami azt jelenti, hogy a nemzet nem képes reprodukálni önmagát. Ezért tehát a magyar nemzet számára a legfontosabb kérdés a népesedési mutatóknak a megváltoztatása, a tragikus demográfiai trendnek a megállítása, majd a megfordítása.
Erre két lehetőség van, két irány. Az egyik, amit a Fidesz-KDNP szövetség képvisel: ez a családoknak a támogatása. A másik az, amit a Gyurcsány-kormány, az MSZP-SZDSZ-kormány készített elő, nevezetesen a milliós idegen tömegeknek a betelepítése Magyarországra, hogy a multinacionális cégek munkaerő-piaci igényét kielégítsék.
Barátaim olyan időket élünk, hogy a Gyurcsány-kormány az igazságügy minisztériumban titkosítva egy olyan anyagot és programot készített elő, ami egymillió ázsiai migráns betelepítését tervezte „Ázsia válságövezeteiből”. De volt egy igaz magyar ember, aki kihozta ezt a dokumentumot, és én felolvastam a Parlamentben. A nagy tudású igazságügy-miniszter felállt, és azt mondta, hogy nincs ilyen dokumentum, de már keresik, aki kiadta.
Ezzel szemben mi azt mondjuk, hogy a magyar családokat kell támogatni. A megoldás az, hogy a sikeres francia mintára tegyük lehetővé a családi jövedelemadó választását, aminek a lényege az, hogy adjuk össze a férj és a feleség jövedelmét, és ha két gyereket nevelnek, osszuk el néggyel. Ha három gyereket, osszuk el öttel. Ha az édesanya egyedül neveli a gyereket, arra is vonatkozik, ha fogyatékos van a családban, arra is vonatkozik. Ha idős szülőkről gondoskodik, azt is beleértjük természetesen a családba. Mert nemcsak az a kérdés, hogy mekkora valakinek a jövedelme, hanem az is ugyanilyen fontos, hogy hány emberről gondoskodik ebből a jövedelemből.
Tehát a KDNP életcélja – szimbolikusan és áthallással is értve – az, hogy a családok számára tegyük lehetővé a családi jövedelemadózásnak a választását.
A másik alapvető küldetésünk a nemzeti gondolatnak a megerősítése. Barátaim olyan időket élünk, hogyha kiejtem azt a szót, hogy magyar, kiejtem azt a szót, hogy nemzet, abban a pillanatban a balliberális kórus felhördül, és elkezdi, hogy mi magyarkodunk, nacionalisták vagyunk, és végig mondja az egész repertoárt. Ezért nagyon pontosan meg kell mondanunk, hogy mit értünk nemzeti elkötelezettség alatt.
Barátaim senki nem adhatta a világirodalomnak Dosztojevszkij-t, csak az oroszság. Senki nem adhatta a világ zeneirodalmának Wagnert, csak a németség, és senki nem adhatta, és senki nem adhatja az egyetemes emberiségnek Arany Jánost, Ady Endrét és Bartók Bélát, csak a magyarság.
Csak mi. És ha mi eltűnünk a történelemből, akkor az egyetemes emberiség lesz örökre pótolhatatlanul szegényebb, egy sajátos arccal, egy sajátos dallammal: Istennek egy gondolatával, azzal, amit magyarságnak nevezünk.
Éppen ezért, nekünk magyaroknak az egyetemes emberiséggel szembeni elsődleges kötelességünk a saját magyarságunk megőrzése, kimunkálása és felmutatása, mert ez az a gazdagság, amit csak mi adhatunk az egyetemes emberiségnek.
És fontos tudatosítani magunkban, hogy a kereszténység és a nemzet mindig is egymásra mutatott. Nemhogy nem áll ellentétben, hanem a kereszténység a legegyetemesebb gondolat, mely mindig pontosan tudta, hogy az egyes ember és az emberi közösségnek a termőformája a nemzet.
Érdemes abba is belegondolni, hogy ez mennyire így van. Hogy a katolikus egyház idősebb, mint bármelyik európai nemzet. A protestantizmus egyházai idősebbek, mint az európai országok nagy része. Tehát a kereszténység nem megfojtotta a nemzeti létet, hanem éppen a megnemesítésével lehetővé tette a gazdagodását és az értékeinek a kimunkálását. Ezért a mi feladatunk az, hogy világossá tegyük: a keresztény és a nemzeti gondolat, az nem szembeállítható, hanem éppen, hogy egymásra mutat. Zárójelben jegyzem meg, hogyha nem lett volna Szent István, akkor mi most nem lennénk itt, és nem beszélnénk magyarul, hanem ugyanúgy eltűntünk volna a történelemből, mint a többi hozzánk hasonló keleti nép. Az avarok, a hunok, a besenyők. Az, hogy mi megvagyunk, az azért van, mert Szent István király a kereszténység örök fundamentumára építette fel a magyar nemzet katedrálisát. Ezért vagyunk itt, és ezért beszélünk magyarul.
És akkor hadd üzenjek innen egy mondatot, hogy úgy mondjam a koppánykodásra hajlamos barátainknak is. Nézzétek, én nem tudom, hogy Koppány magyarabb volt-e mint Szent István, de azt pontosan tudom, hogy a magyar megmaradás szempontjából Szent István végtelenszer értékesebb volt a magyarság számára, mint Koppány.
Azt is látjuk, hogy a nemzeti gondolatot két oldalról támadják, ahogy támadták az elmúlt időszakban is. Az egyik oldalról a szocialisták. Az internacionalista ideológia alapján mindig ellenségnek tekintették a nemzeti létet, mert az osztályideológia ellentétben áll a nemzeti gondolattal. Sztálin azt mondta, hogy a nemzetiségi kérdés vagonkérdés. Tehát a szocialista internacionalizmus mindig ellenséges volt a nemzeti léttel. A másik oldalon a liberális kozmopolitizmus, ami egy mucsai provoncialitásnak tekinti azt, hogy nekünk fontos az, hogy magyarok vagyunk, fontos az, hogy legyenek lengyelek, horvátok, magyarok, franciák és így tovább.
Tehát ezért nekünk tudatosítani kell magunkban, hogy sem a szocialista internacionalizmus, sem a liberális kozmopolitizmus nem jelenti a nemzeti érdekeknek a szolgálatát, hanem a keresztény nemzeti gondolat az, ami a múltban lehetővé tette a nemzet megszületését, fejlődését és gazdagodását, és ez jelenti a jövőt is. Mert, ha végignézünk a magyar történelem századain, látható, hogy a magyar nemzet mindig akkor fejlődött, gazdagodott szellemiekben, lelkiekben és anyagiakban, amikor hűségesek voltunk Szent István örökségéhez. És mindig akkor torkollott katasztrófába, amikor akár jobbra, akár balra lecsúsztunk a Szent István-i útról. Tehát a mi politikai felfogásunk a Szent István-i örökségnek a vállalása.
A másik pillér – a hagyományos értékek mellett – a szociális igazságosságnak a gondolata. Részint, mert ez következik a kereszténydemokrácia tanításából. XIII. Leó pápa a Rerum Novarum című nagy szociális enciklikájában – több mint száz évvel ezelőtt – nagyon pontosan megfogalmazta: sem a tőke munka nélkül, sem a munka tőke nélkül fent nem állhat, de a munka elsődleges a tőkével szemben. És ennek a keresztény tanításnak ad sajátos aktualitást a mostani magyar politikai valóság.
Barátaim!
Azt állítom, hogy a szocialista párt legnagyobb blöffje az, hogy szocialistának nevezi magát. Most arra kérlek Benneteket, hogy helyettesítsétek be arcokkal gondolatban azt, amit mondani fogok. Nézzétek meg, hogy a szocialista párt, azoknak a klientúrája, hálózata, nomenklatúrája, – nevezzük bárhogy – akik a Kádár-rendszerben való politikai privilégiumokat átváltották gazdasági tőkére, és a gyárigazgató elvtársból a gyártulajdonos urak lettek. A tsz-elnök elvtársból a nagybirtokos urak. Akiknek lehet, hogy könnybe lábad a szemük, ha az Internacionálét hallják, de a legkegyetlenebb kapitalizmusban érdekeltek, mert ők az új burzsoázia.
És most anélkül, hogy a személyüket érinteni akarnám – mert nem méltók arra, hogy itt most említés essék róluk -, de a szimbólum kedvéért mondom: önmagában az, hogy a szocialista párt miniszterelnöke, egy önmagát szocialista pártnak mondó párt miniszterelnöke először egy multimilliárdos bankár, aztán másodszor és harmadszor multimilliárdos seftelő, ez körülbelül olyan abszurd, mintha a Kereszténydemokrata Néppárt miniszterelnök-jelöltje a Ciccolina lenne.
És még egy tanulságos dolgot hadd mondjak el. Tényleg elgondolkodtató – és itt most idősebb barátaimnak az emlékezetére apellálok -, hogy ez a társulat, aki most magát szocialista pártnak nevezi, ez a társulat, klientúra, hálózat, megint nevezzük, ahogy tetszik: ez a társulat most azt mondja, hogy mindent privatizálni kell. Az állam rossz tulajdonos – megjegyzem, egyébként ez egy beismerő vallomás, mert nekik kellene működtetni az állami vagyont. Tehát, hogyha azt mondják, hogy az állam rossz tulajdonos, akkor ez egy beismerő vallomás, hogy ők rosszul működtetik az állami vagyont. Amiből nem az a megoldás, amiből nem az következik, hogy privatizálni kell, elherdálni a nemzeti és az állami vagyont, hanem ebből az következik, hogy ki kell rúgni a korrupt és rossz menedzsmentet, és olyan embereket ültetni oda, akik tudják működtetni az állami vagyont.
Érdemes azon elgondolkodni – erre mondtam, hogy az idősebbek emlékezetére apellálok -, hogy ez a társulat a II. világháború után azt mondta, hogy a magántulajdon rossz, az állami tulajdon jó, és az államosítás jelszavával elvették az emberektől a földjüket, a házukat, az üzletüket – kinek mije volt -: és csontra kirabolták az embereke. Most ugyanez a klientúra azt mondja, hogy az állami tulajdon rossz, és a magántulajdon jó, és a privatizációnak nevezett szabadrablás során éppen most lopják el a még megmaradt állami és nemzeti tulajdont. Ezért mondtam a Parlamentben utolsó összecsapásunk során Bajnai Úrnak azt, hogy a magyar nemzet megmutatta az akaratát ezen az európai uniós választáson. Következésképpen felszólítottuk a kormányt, hogy szorítkozzon a „kvázi” ügyvezetői teendőkre, ne privatizáljon, ne adósítsa el jobban az országot, és egyáltalán ne csináljon már semmi olyasmit, ami a jövőre vonatkozik, mert erre semmiféle legitimációja nincsen.
Ahhoz pedig, hogy az országot ki lehessen vezeti a válságból, ahhoz – hogy úgy mondjam -, technikailag két feltétel szükséges. A tartalmi feltételeken túlmenően – mint a hitelesség, a világos elgondolások, és így tovább – tisztán technikailag két feltétele van. Erős parlamenti többség és tényleges társadalmi támogatottság. Tényleges társadalmi támogatottságról kegyetlenség lenne beszélni a mostani szocialista párt vonatkozásában, nem beszélve az SZDSZ-ről, a parlamenti többség pedig nem azonos politikai korrupcióval megvett ál-független és ál-ellenzéki képviselőkkel. Tehát a megoldás mindenképpen az, hogy fogadják el a javaslatunkat, amit Navracsics Tiborral eddig négyszer nyújtottunk be, és tegyék lehetővé, hogy az emberek mondják meg, hogy mit akarnak, és hogyan legyen tovább.
