– Nyilván nem a múlt héten döntötte el, hogy húsz év után otthagyja a médiát és KDNP-s politikusnak áll. Nemrég mégis elvállalta a Ma Reggel című műsor vezetését. Miért?
– Egyrészt nem volt még biztos a szerepvállalásom formája, másrészt segíteni akartam.
– Közben már nagyban írta politikai jegyzeteit a Magyar Kereszténydemokrata Szövetség (MKDSZ) honlapján, amiért a múlt héten vizsgálat is indult önnel szemben. Le akar lépni, de inkább kirúgatja magát – mondjuk a végkielégítésért?
– Nincsenek ilyen gondolataim. A Ma Reggel kihívás volt, de a kulturális terület nem nekem való, ha úgy tetszik: a köztévét nézők kedvéért dolgoztam benne. Ami a vizsgálatot illeti: nem volt összeférhetetlenség tévés munkám és kereszténydemokrata közösségi részvételem között. Erre ügyeltem. Nem véletlen, hogy most, amikor olyan feladatot vállalok, amely valóban összeegyeztethetetlen a köztelevíziós jelenléttel, azonnal közöltem ezt az MTV alelnökével. A munkavállalónak az MTV működési szabályzata szerint ugyanis be kell jelentenie, ha önkormányzati vagy országgyűlési képviselőjelöltséget vállal.
– Azért közszolgaként “kameralefejelő szoci terminátornak” nevezni Veres Jánost… Ezek után hogyan tudott volna pártatlanul beszélgetni vele, ha be kellett volna hívnia a műsorba?
– A szabolcsi erős embernek ez állandó jelzője, nem én találtam ki. De fontosabb, hogy a Ma Reggelben vasárnaponként irodalmi, kulturális, művészeti, esetleg zöld témákkal foglalkoznak. A hulladékvas ügye akár érinthet is zöld kérdéseket, de kínos helyzet csak akkor fordulhatna elő, ha Veres János a kulturális életünk része lenne. Nem az. Viszont, hogy a Népszava rátalált az MKDSZ oldalára és kipécézte, azt mutatja, hogy ők is dolgoznak, ami derék dolog.
– Nem kell kemény munka, hogy izgalmas kérdéseket találjunk újsütetű írásaiban. Például: gyarmat maradunk-e vagy független ország? Jobbikos retorika ez, nem KDNP-s.
– Kodályt idéztem, nem a Jobbikot. S bár a kiváló Bogár László apokaliptikus gazdasági világképe a globális kolonizációról erős, az tény, hogy – amint Demján Sándor megfogalmazta – öt-hat nagy külföldi tőketulajdonos kezében vagyunk. Ez ma a helyzet, amelyből csak a magyar érdeket szem előtt tartó gazdaságpolitikával és kitartó munkával lehet kikeveredni.
– Ön is kitartó munkával pozicionálta át magát laza tévésztárból kereszténydemokratává. Az, hogy tavaly kötete jelent meg Semjén Zsolt előszavával, amelyben a hitéről vall, már ennek az akciónak a része volt, ugye?
– Nem kellett átpozicionálnom magam sehonnan sehová, és ez nem is akció. Kereszténynek mindig is keresztény voltam, demokratának pedig demokrata. Álszent viszont nem kívánok lenni: természetesen tudatos építkezés is megelőzte azt, hogy közéleti vagy politikai munkát fogok végezni, s épp a KDNP színeiben. Ám az sem elvárás, hogy rögtön karót nyeljek, csak mert a kereszténydemokrata értékrend mellett állok ki: az a közvetlen ember maradok, aki voltam. A Miért hiszek? kötet is olvasmányos, nem a Summa Theologiae. Ettől függetlenül persze szeretném elvégezni a teológiát is…
– Teológiát? Mit kompenzál ezzel a nagy Pálffy-fordulással?
– Pusztán többet akarok tudni a világról és a hitről. Nincs mit kompenzálnom, és a damaszkuszi úton sem jártam. Tény, hogy volt az életemnek egy szakasza, amelyben távol kerültem a gyerekkoromat, ifjúságomat meghatározó értékektől és Istentől. Ám sosem indultam keresztényeket kardélre hányni, így pálfordulásom sem lehet. Elindultam egy úton, amelyről egy időre letértem, majd visszataláltam rá. Ennyi. Nem érzem úgy, hogy hamut kellene szórnom a fejemre.
– A bulvártévés fénykorban, amikor a rocksztárok mindennapjait élte, Tolvaly Ferenc és Pintér Dezső köréhez tartozott. Hogyan hitette el a kereszténydemokratákkal, hogy nem az ő küldött emberük, aki biztosítja majd a túlélésüket a közelgő fideszes korszakban?
– Régen tényleg a bulvárlapokból tudtam meg, hogy “mi történt velem”, de a Pintér-körnek sosem voltam része. Ám Tolvaly Ferenccel valóban barátok voltunk és vagyunk. Rengeteg dologban nem értünk egyet, nincs közös üzletünk, nincs közös érdekünk; tehát nincs alapja semmilyen gyanakvásnak.
– S a mienknek, hogy 2006-os, nagy vihart kavart rádiójegyzetekor is ott volt már a fejében a jobboldali politikus Pálffy István képe?
– Dehogy volt. Akkor csupán azt éreztem: az ismertség felelősséggel jár. Azaz nem beszélhetek mellé, ha megkérdeznek, milyennek látom a hazám helyzetét. Akkor sem, ha ezzel kockázatot vállalok – mert akkor az a megszólalás minden volt, csak kifizetődő nem. Még az őszödi beszéd kiszivárgása előtt voltunk.
De amit akkor mondtam, mind beigazolódott: a szocialisták alig több mint két év alatt csődbe juttatták az országot – ha nem veszik fel a 25 milliárd dolláros hitelt, fizetésképtelenné válunk. Ennek a gyurcsányi országnak tehát 2008-ban vége volt. Akkor mondtam Semjén Zsoltnak: dolgoztam húsz évet a médiában, a következő húszban viszont szívem szerint a modern kereszténydemokráciáért akarok tenni. Ez a döntés tehát kétéves.
– A következő lépésben esetleg épp Semjén posztjára tör?
– Miért nem rögtön Wilfried Martensére? Dehogy török! Nem is vagyok alkalmas rá. Amire képes lehetek, az nem más, mint hogy együtt erősítsük a kereszténydemokrácia társadalmi jelenlétét, dolgozzunk a gazdasági rendszer megváltoztatásáért.
– Ezt tehetné médiaarcként is, nem feltétlenül kellene képviselőjelöltséget vállalnia.
– Húsz éve, amikor építészből újságíró lettem, s a rádióban dolgoztam, amely posztkommunista műhely volt ugyan, mégis ott fújdogált a rendszerváltás szele, hittem a közmédiában. Hogy független lesz, elvégzi majd a dolgát, ahogy a szabadon választott politikusok meg a civil társadalom is. Aztán a politika rögtön korlátok közé szorult a kétharmados törvényekkel, a civilszervezetek most kezdenek csak éledezni, ami pedig a médiában történt… A sajtó új nemzedéke – tisztelet a kivételnek – kevéssé képes ügyeket feltárni.
– Adott volt a lehetőség az ön számára is, mégsem emlékszünk, hogy feltúrt volna nagy ügyeket.
– Én a televíziós újságírásnak ebbe a szereplős, képernyős műfajába kerültem, de elismerem, hogy tehettem volna többet. Más kérdés, hogy azok a híradók, amelyeket hat éven át vezettem a köztévében, milyenek lettek volna nélkülem. A döntésnek azonban, hogy húsz év után szakítani kívánok a képernyővel, csupán egyik oka a média állapota. Azért is kell ezt tennem, mert a most következő választásnak más és sokkal nagyobb tétje van, mint bármelyik korábbinak. Az fog eldőlni áprilisban, hogy lesz-e itt hatékony kormányzás, amely képes visszaszorítani a hazugságokat és a szélsőségeket.
– Nevesítve?
– Az ígérgető MSZP-t és a hergelő Jobbikot. A hatékony kormányzáshoz viszont minél több szavazat kell. Pálffy István televíziósnak csak egy voksa van, ha viszont kiállok, az több szavazatot is hozhat. Amikor négy éve a rádióban azt mondtam, veszélyben a hazám, azzal sok százezer embert sikerült megszólítani: olyanokat is, akik most a radikális megoldás hívei. A feladat az, hogy ők térjenek vissza. Hosszú ideje először ugyanis nem veszélyben van, hanem esélyes az én hazám. De csak akkor lehet eredményes, ha meglesznek a Fidesz-KDNP szövetség hatékony kormányzásának feltételei. Márciusban ezért kiveszem a részem a kampányból, járom az országot Csurgótól Fehérgyarmatig, ahol igényt tartanak rám.
– Melyik listán kap majd helyet?
– Ez nem az én döntésem, és még korai is a kérdés.
– Mindegy. Lényeg a befutó hely.
– Nekem éppen hogy nem az a lényeg. A parlamenti munka csak az egyik lehetőség. Ha mégsem így hozza az élet, akkor sincs visszaút, a jövőmet a KDNP mellett képzelem el. Ha úgy adódik, meg fogom találni a szakpolitikai munkát.
– Mégis milyen területen?
– Több téma kidolgozására is felkért a Barankovics István Alapítvány, az MKDSZ, vagy előadóként a Keresztény Értelmiségiek Szövetsége. Könyveimmel és elemzéseimmel három szakpolitikai területen megalapoztam a további munkát: média, határon túli magyarság, turisztikai vidékfejlesztés. A hungarikum programban is részt vettem Lezsák Sándor mellett. Most pedig már a finom részleteken dolgozom.
– Mondjon konkrét javaslatokat!
– Például: a médiatörvénybe bele kell tenni, hogy a hungarikumokról kötelességük beszámolni a közmédiumoknak. A köztévé Németországban például évente szerződik a kormányzattal adott tartalmak közlésére. Legyen ilyen tartalom a világ magyarságának összetartása is. Vagy: szigorúbban kell bánni a külföldi cégek támogatásával. Ha a magyar gazdaság érdekei ellen használják fel a közpénzt, akkor az kerüljön bele egy alapba, amelyből a kis- és középvállalkozások részesülnek.
– Szép. Felesküdött kereszténydemokrataként egyébként nem zavarja, hogy a KDNP gyakorlatilag a Fidesz része?
– A szövetség része.
– Rendben. Mégis.
– Régen, kívülről, újságírói szemmel nekem is úgy tűnt. A média ezt a képet alakítja ki: ha a frakcióvezetők beszéltek, negyven másodpercet kaptak a sajtó szerinti nagy pártok, tízet a szerinte kicsik. A valóságban azonban a KDNP nem beszél sem kevesebbet, sem kevésbé fontosat, mint a Fidesz. Átfogó, önálló kereszténydemokrata program van: a földtörvényre, a nyugdíjrendszerre, a családi adózásra a KDNP műhelyében születtek javaslatok.
– A Jobbik közben részben elvette a KDNP kenyerét: korábban a kereszténydemokraták feleltek a kemény jobbos hangért.
– Ha volt is ilyen koncepció, a helyzet megváltozott. A mi feladatunk, hogy megszólítsuk azokat a leszakadókat, akiket a válság és nyolc év félrekormányzás nehéz helyzetbe sodort. Ez egy kereszténynek, kereszténydemokratának egyébként sem esik nehezére. Gondoljunk csak Prohászka Ottokár programjára vagy a Rerum Novarum kezdetű pápai enciklikára. A keresztényszociális alapelv és a szociális igazságosság a liberalizmus csődje után mentőöv lehet egy kettészakadt társadalom számára. A kereszténydemokrácia képes arra, hogy a nemzeti közép számára ne csak jobbról, de balról is megtalálja az embereket. Én ezért fogok dolgozni a választásokig, utána pedig megkeresem a következő közfeladatot.
(Forrás: Stumpf András, Heti Válasz)