– Fölvitte az Isten a dolgát. Ha meg nem sértjük.
– Dehogy. Teológiai értelemben is stimmel mivel: Isten személyes életünk és a történelem ura is egyben. Deo gratias!
– Miniszterelnök-helyettesként is beleférnek az ilyen kiszólások, a katolikus identitás hangsúlyozása?
– Hogyne. Éppen azért tudok megérteni más vallásúakat, mert megvan a saját identitásom. Aki ebben problémát lát, annak azt is állítania kell, hogy például a férfiak érdekeit csak férfiak képviselhetik – ami nyilvánvaló abszurditás.
– A pozíciót nem csak Istennek – Orbán Viktornak is köszönheti. Jutalom a sokéves hűségért, vagy valódi feladat, amely számon kérhető?
– A bajtársához az ember nem a jutalomért hűséges. Csodálatos feladat például a határon túli magyarok állampolgárságának megteremtése, de természetes a kormányzás egészéért való általános felelősségvállalás is.
– Akkor az általánosságokról: Orbán Viktor szerint vége az oligarchák korának.
– Így van.
– Csányi Sándor oligarcha? Vagy Demján Sándor, esetleg Széles Gábor…
– Oligarcha az, aki politikai hátterű maffiózóként, vagy maffia hátterű politikusként az állam csecsét szívva hizlalta fel magát. Ilyen mondjuk Gyurcsány Ferenc és Bajnai Gordon, vagy Veres János. Emlékezzünk a KISZ-vagyon ellopására… Ezek az oligarchák nem az üzleti világban állták meg a helyüket, hanem – megkockáztatom: hálózati – kapcsolataikat tőkésítették.
– Akár meg is ismételhetjük a kérdést.
– A kérdésben említett urak egyikével kapcsolatban sem vetődött föl, hogy bűncselekmény által szerezte volna a vagyonát, sem az, hogy külföldre vitte azért, hogy elkerülje az adófizetést. Ellentétben mondjuk a Nemzeti Bank elnökével, aki olyan, mint a szomszéd faluban kocsmát működtető detox-igazgató.
– Nincs itt kettős mérce? Ha az erkölcs ilyen fontos Simornál, hogyhogy Gergényi Péter 2006 utáni üzlettársa lehet a belügyminiszter?
– Pintér Sándort nem ferences novíciusnak kértük föl. Az ország számos részén katasztrofális a közbiztonság. Csak egy par excellance rendőr tud rendet rakni. Amikor először belügyminiszter lett, másnap megszűntek a robbantgatások, amelyek addigra Kuncze belügyminisztersége idején mindennaposakká váltak. A dolga most is ez. 2006 őszével kapcsoltban nem lehet semmilyen maszatolás. Ezért kapott erre megbízást Balsai István. A Simor-párhuzam ráadásul sánta. Ha az MNB-elnök az egyetlen ember lenne, akinek monetáris zsenije kihúzhatná az országot a csávából, akkor állna meg. De nem áll.
– Ön viszont nem az egyetlen ember, aki az állampolgársággal foglalkozik – mi dolga, ha egyszer a külügy is viszi a témát?
– Akármilyen fontos része is a nemzetpolitikának a külpolitika, mégis: egy terület a diplomácia, nem pedig maga a nemzetpolitika. Martonyi Jánossal persze a legszorosabban együttműködünk állampolgárságügyben, a külföld tájékoztatása, a diplomáciai ösvények végigjárása például a külügy dolga. Hangsúlyozom: a feladat a tájékoztatás, semmiképp sem a konzultáció.
– Pedig belföldön nagyon szeretik ezt a szót.
– Persze, hiszen azt jelenti, hogy a döntésünk függ annak a véleményétől, akivel konzultálunk. Mi a magyar emberekkel konzultálunk, például a nemzeti konzultáció keretében. Az állampolgárság viszont nem függhet más ország véleményétől. Minden ország szuverén joga eldönteni, kinek ad állampolgárságot és kinek nem.
– Eddig azt hallottuk, erős külpolitikát csak erős ország folytathat, márpedig ez már egy erős ország minszterelnök-helyettesének hangja. Mégsem gyengítette volna le az elmúlt nyolc év?
– De. Csakhogy ez egy ezer éves ország, Szent István országa. Ezzel a történelmi tőkével és azzal a politikai felhatalmazással, amellyel választók kitüntettek, merünk nagyok lenni. S ahogy én nem érzem veszélyesnek, sem helytelennek, ha mondjuk egy pilisi faluban élő, szlovák identitású honfitársunk fölveszi a szlovák állampolgárságot is, ugyanígy elvárom, hogy szomszédos országban élő magyarok ezen jogát se vonja kétségbe senki. Ha pedig az Unió – helyesen – nem látott kivetnivalót abban, hogy román barátaink Unión kívüli állampolgároknak adtak román, egyúttal uniós állampolgárságot, ezen a fórumon sem okozhat gondot egy ugyanilyen törvény magyar vonatkozásban. Alapvető kötelezettségünk az összmagyarság felé, hogy azonnal lépjünk, hogy letöröljük december 5. lelki Trianonjának szégyenét – amennyire lehet.
– Ezek szerint június 4-én szavazzák majd meg.
– Nem bánom, hogy közel esik a kilencvenedik évforduló, de nem. Nincs direkt összefüggés, és már csak azért sem, mert a félremagyarázás lehetősége – igaz, alap nélkül, – támadási felületet adna. Másrészt ezt a törvényt akkor is meg kellene hozni, ha nem lett volna Trianon: gondoljunk csak a csángókra.
– A csángók identitása nem kifejezetten magyar. Leginkább csángó.
– Nem akarjuk megmondani, hogy mondjuk egy pusztinainak milyen identitása legyen. Annyi a dolgunk, hogy a lehetőséget biztosítsuk: aki tud magyarul, ősei egykor Magyarországról származtak el, s magyarnak érzi magát, ha közjogilag is ehhez a nemzethez akar tartozni, megtehesse. Egyéni kérelemre, gyorsított eljárásban.
– Milyen gyors lesz az a gyorsított eljárás?
– Személyes véleményem szerint az iratok benyújtásától úgy három hónapot vesz majd igénybe. Konzulátuson, nagykövetségen lehet majd kérelmezni, de akár a határ menti önkormányzatokban is.
– Édesanyja Erdélyből érkezett a háború után, bátyja a hetvenes években disszidált Svédországba. Ezért szívügye a kérdés?
– Nem szoktam összekeverni a család magánéletét és a politikát. Ezúttal kivételt teszek, mert a történet remekül mutatja a mai helyzet abszurditását: bátyám politikai menekültként megkapta a svéd állampolgárságot, majd a rendszerváltoztatás után besétált a stockholmi követségre, és automatikusan megkapta magyar útlevelét. Édesanyám rokonai, ismerősei, akik a falujukat sem hagyták el, nem is álmodhattak erről.
– Most már igen. A nagy kérdés, hogy szavazhatnak-e majd?
– Németh Zsolttal és Simicskó Istvánnal még a Bajnai-kormány idején benyújtottuk ezt a konstrukciót. Az MSZP hajlott is volna rá – már csak azért is, mert a nemzetáruló pozícióból így tudott volna némileg kinavigálni. Az SZDSZ viszont úgy felpuhította volna, hogy a végén lettek volna A- és B-kategóriás állampolgárok. Ez elfogadhatatlan. Egy magyar nemzet van és egy magyar állampolgárság. Persze akinek nincs lakcíme Magyarországon, nyilván nem fog tudni szavazni egy adott választókerületben.
– Lakcímkártyát lehet szerezni. De mégis miért szavazhasson a külhoni magyar arról, hogy az itteniek adóforintjait ki, hogyan költse el, miközben ő nem ide fizet?
– Azzal az erővel, amit mond, azt a magyar állampolgárt is meg kellene fosztani szavazati jogától, aki Hollandiában dolgozik egy-két évig. Elvégre oda fizeti az adót. Elég abszurd gondolat. Az persze egyértelmű, hogy társadalombiztosítási ellátást, nyugdíjat mindenki onnan kap, ahová a járulékokat fizette. Ez nem állampolgárság kérdése, hanem azé, hogy melyik biztosítóval van jogviszonyban – ezért is volt végtelenül aljas és hazug a szocialisták hat évvel ezelőtti propagandája. Ebben a kérdésben tehát messzemenően liberális vagyok: mindenkinek olyan és annyi állampolgársága lehessen, ahány valós identitása van.
– Ön, ha tehetné, felvenné a vatikáni állampolgárságot?
– Nincs vatikáni identitásom, úgyhogy nem. Katolikus identitásom van. A kettő nem ugyanaz még akkor sem, ha egyes balliberális közírók képtelenek ezt megérteni s „kereszténydemokrata kémpártnak”, a Vatikán ügynökének titulálnak minket. Megjegyzem, ezt az ötletet Rákosi Mátyás találta ki 1947-ben…
– Azért a várható egyházügyi változások – mondjuk az egyházalapítás szigorítása – vélhetőleg nem a katolikus egyházat érintik majd hátrányosan.
– Csak a vallásszabadsággal visszaélő szélhámosokat. Mára az etnobizniszhez hasonlóan elburjánzott eklézsiabiznisz haszonélvezőit, akik adóelkerülés céljából alapítottak egyháznak becézett biznisz-társulatot. Megtehették, mert nincs definiálva, mit ért a törvény valláson. Mi most itt hárman a fotós kollégával nyugodtan megalapíthatjuk például a Szent Diktafon egyházát. Csak nyilatkozni kell róla, hogy van száz diktafonhívő, s máris a katolikus egyházzal azonos jogok, kedvezmények illetnek meg minket.
– Miért, az állam hogyan is mondhatná meg, hogy Jézus vagy Szent Diktafon?
– A hitét mindenki szabadon megélheti, ezt az állam nem korlátozhatja. A distinkció azonban nem diszkrimináció: közlekedési eszköz az utasszállító repülőgép és a bicikli is, de őrültség lenne a biciklistákra vonatkoztatni a légi közlekedés szabályait. Más valóság egy intézmények tömegét fenntartó nagyegyház és egy tegnap kitalált – fogalmazzunk jóhiszeműen – vallási kísérlet. A társadalmi súlyt, szolgálatot és a történelmi múltat érdemes figyelembe venni. Ez ügyben viszont a legszélesebb konszenzusra kell törekedni. Ennél a témánál azonban fontosabb a jelenlegi diszkrimináció kiszűrése: az utóbbi években – változó módon és mértékben – az egyházi iskolába járó gyerekek nem kaphattak a szerződéseknek megfelelő kiegészítő normatívát, kollégiumi-, tankönyv-, étkezési támogatást, és pályázati pénzekhez sem juthattak hozzá. Ez elfogadhatatlan. Az egyházak egyébként soha nem kértek plusz pénzt, csak azt, hogy fillérre annyit kapjanak ugyanannak a közfeladatnak az ellátásáért, amennyi az önkormányzati intézményeknek jár.
– Miért kellene ugyanazt a közpénzt kapniuk? Kérte az állam az egyházakat, hogy tartsanak fenn helyette iskolákat?
– Nem. Az állampolgárok viszont kérték. Ne az állam mondja meg, ki milyen iskolába járjon. Ma a vallásos embert, akinek az adójából egyébként az önkormányzati iskolákat is fenntartják, plusz anyagi tehervállalásra kényszerítik, ha az egyébként államilag akkreditált egyházi intézménybe íratja a gyerekét. Ez kettős adófizetés, azaz ő másodrendű állampolgár. Nem fogjuk tudni egy összegben kifizetni az elmúlt években jogellenesen visszatartott összeget, de természetesen elismerjük amit az Állami Számvevőszék is megállapított és tárgyalásokat kezdünk az egyházakkal az adósságrendezés ütemezéséről.
– És Orbán Viktorral, hogy mondjuk együttesen töröljék el az abortuszt? Hitvallásukból ez következne.
– A KDNP a legjogfosztottabb és legkiszolgáltatottabb kisebbség, magzati korukat élő embertársaink legkövetkezetesebb képviselője, de nem az a dolgunk, hogy politikai irrealitásokat követeljünk a Fidesztől. A társadalomra nem lehet ráerőltetni olyan törvényeket, amelyek nem találkoznak a közfelfogással, s amelyeket ezért nem is lehet kikényszeríteni. Az a dolgunk, hogy prófétai jel módjára képviseljük azt, ami meggyőződésünk szerint az igazság. Ma, ha egy állapotos nő férje meghal, a törvény kirendeli a gondnokot, aki védi a gyerek ági vagyonhoz való jogát. Az özvegy ehhez nem juthat hozzá – kivéve, ha abortálja a gyereket. Abszurd, hogy a magzati korban lévő embertársunk tulajdonát a törvény védi, az életét viszont nem.
– Ezért nem fontos, hogy kormányon legyenek. Beszélni akár civil szervezetként is lehet.
– Ha így tennénk, ahogy mondja és nem lennénk választási és kormányzási szövetségben a Fidesszel, amolyan katakomba-keresztényégként működhetnénk, amelynek nincs releváns közjogi hatása az országra és a társadalomra.
– De hiszen így sincs! Lásd fent.
– Van. Nem csak beszélünk, hanem hangsúlyosan részt veszünk a társadalmi valóság formálásában. Például abban, hogy a gyerekvállalás ne legyen egyenlő a szegénység vállalásával. A családi adózás például, amely jövőre megvalósul, KDNP-s kezdeményezés. A valóság alakítása és az igazság kimondása együttesen vezethet el oda, hogy a közvélekedés megváltozzon az élethez való joggal kapcsolatban is. Politikai realitás és prófétai jel, ez az ars poeticám.
– Mennyire ártja majd bele magát a médiavisszhangot kiváltó szimbolikus témákba? Melegügy, házasság, hűség a ptk-ban…
– A magánéletében tőlem aztán mindenki azt tesz, amit akar. Az állam ebbe sem avatkozhat bele – az illető a Jóisten előtt elszámol, ahogy tud. Azt sem ellenzem mereven, hogy a meleg pároknak legyen valamilyen jogintézménye. Ha tehát ők valamilyen szimbolikus állami intézményesülésre vágynak, találjanak rá egy szót és egy intézményi formát. Ami ellen protestálok: hogy ez kvázi házasság legyen. Akár nyelvileg, akár a jogkövetkezmények tekintetében. A házasságot, családot ugyanis nem azért támogatja az állam szimbolikus és anyagi módon, hogy az állampolgárok szexuális önmegvalósítását finanszírozza, hanem azért, mert gyerekek születnek, akik fenntartják a nemzetet és eltartják az idősebb nemzedéket. Ráadásul nem lehet csak kicsit feladni a természetjogot. Ha föladjuk, hogy a házasság egy férfi és egy nő kapcsolata, mégis miért ne adjuk föl az „egyet” is? Milyen jogon bünteti akkor az állam a bigámiát? Hasonló a helyzet azzal is, amikor kiveszik a hűség követelményét a polgári törvénykönyvből. Ha nem eleme a házasságnak, mégis milyen alapon vélelmezi az állam a férjet apának? Ezeken a jogszabályokon tehát nem valamilyen „vallási fundamentalizmus” miatt, hanem a józan ész alapján is változtatni kell.
(Stumpf András, Heti Válasz, 2010. május 13. )
