Rutinjuk van benne. Ha egyszer bevált, miért ne válhatna be újra – gondolhatták a HVG.hu szerkesztőségének gondolkodói, és máris riasztották a lap szakdolgozatrovatát egy személyben kitöltő Györgyöt, akinek kilétét egyébként máig jótékony homály fedi: állítólag külsős szerző, de az sem kizárt, hogy Kertész Ákos vagy Biszku Béla írogat ezen az álnéven. Mindenesetre a szerző (akárki legyen is) nekirugaszkodott a feladatnak – és sikeresen elszakadt a valóságtól. Azt azért nem árt tudni a titokzatos cikkíróról, hogy januárban ő volt az, aki Súlyos plágiumgyanú Schmitt Pál kisdoktori értekezése körül címmel elindította az akkori köztársasági elnök elleni lejárató kampányt. Egy strigula tehát már van a tollán. De lám-lám, Schmittnél még „súlyos” volt a plágiumgyanú, Semjénnél már nem – talán a szerző is érezte, ez a mostani történet erősen billeg, csak föl ne boruljon vele együtt. Ám a különbség nem csupán egy jelzőnyi a januári és a mostani cím és cikk között, hanem ég és föld. Ha zongorázni lehetne a differenciát, meg a virtuóz Schiff András ujjai is elzsibbadnának. A volt államfő kisdoktorija ugyanis – finoman szólva – valóban hagyott maga után kívánnivalókat, így a tényfeltárásnak volt valóságalapja. Ugyanez nem mondható el a KDNP-elnök doktoriját gyaluló írásról.
A HVG.hu vasárnapi cikkének fő üzenete szerint Semjén Zsolt 1991-ben megvédett, A New Age kihívása és az evangelizáció lehetősége című teológiai doktori dolgozatának közel negyven százaléka magyar, német és angol nyelvű források átvétele. Már ennél a pontnál sokaknak Horn Gyula-idézhetnéke támadhatott: „Na és?” Aki életében írt házi dolgozatot, szakdolgozatot, doktori disszertációt vagy hasonlót, az pontosan tudja, hogy az esetek többségében ennél nagyobb arányban kell a szakirodalomból átemelni idézeteket, akár komplett bekezdéseket, oldalakat. És ez különösen igaz az olyan témákra (például Semjénére is), amelyekben eget rengető fölfedezésekre nincs lehetőség, legfeljebb más nézőpontok vannak, egyedi következtetéseket, tanulságokat lehet leszűrni a szakma által már ismert tényanyagból. Viszont a hátteret mindenképpen vázolni kell, anélkül levegőben lógna a történet. Ehhez pedig más szerzőktől kell meríteni, s ez olykor a dolgozat terjedelmének jelentős hányadát is fölemésztheti. Persze, az óvodásoknak ez talán újdonság lehet, de egy magát komolynak tartó lap szakdolgozat¬ügyi elemzőjének talán mégsem kellene fönnakadnia azon, hogy az egyszeregy az egy. Ezzel csak azt bizonyítja, fogalma sincs a szakdolgozatírásról, talán az érettségiről sem… A másik lehetőség – ez a valószínűbb -: van fogalma, de a karaktergyilkosság érdekében inkább sutba vágja. Lelke rajta.
A cikkíró furcsállja még, hogy Semjén jelentős mértékben merített a német vallástörténész, Helmuth von Glasenapp Az öt világvallás című munkájából, a német Stefim Üblackner 1989-ben megjelent Der Traum vom „New Age” című háromrészes cikksorozatából, illetve a brit Lewis Spence The Encyclopedia of the Occult című könyvéből. Ám életrajza szerint a KDNP elnöke nem tud németül – csap diadalmasan az asztalra a leleplező ember. Az eszébe sem jut, hogy egy dolgozatíró bárki segítségét kérheti a fordításban. Erre a közkeletű megoldásra nem is gondol a plágiumvadász. Majd úgy folytatja az értetlenkedést, hogy Semjén többnyire idézőjelek nélkül, szó szerinti fordításként, illetve rövidítéssel, átfogalmazással vette át a citátumokat. De pár sorral lejjebb a cikkíró kénytelen-kelletlen beismeri, hogy a politikus mindhárom művet fölsorolta az irodalomjegyzékben, ráadásul „lábjegyzetben arra is felhívta az olvasó figyelmét, hogy dolgozatában merített ezekből a szövegekből”. Vagyis minden esetben megtörtént a szabályoknak megfelelő hivatkozás. Például Üblackner esetében a 12. oldalon megemlítette, hogy „Több helyütt is támaszkodom e tanulmány gondolatmenetére”. Majd a 34. oldalon hasonlóképpen rámutatott, hogy a New Age okkult hátterének ismertetésénél Spence okkultizmusról írott művét vette alapul. A 35. oldalon pedig jelezte, hogy a New Age vallási gyökereinek bemutatásánál, vagyis a nagy keleti vallások tárgyalásánál Glasenapp művét „használta vezérfonalul”.
Ennél a pontnál adódik a józan paraszti kérdés: ha minden stimmel, akkor mi nem stimmel? Kérdezhetnénk: mi folyik itt? Bár a cikk már címében a plágiumgyanúval sokkolja az olvasót, az iromány végére kiderül, hogy az úgymond „plagizált” művek a felhasznált irodalomban és a lábjegyzetekben is szerepelnek. Így lesz egy leleplezőnek szánt cikkből önleleplezés, a karaktergyilkossági kísérletből harakiri. Mondhatni: ha emberünk csöndben marad – bölcsebb marad.
Ha György Miklós vagy valamelyik megrendelője vette volna a fáradtságot, és kinyit egy lexikont, talán nem válnak nevetség tárgyává. Az ELTE bölcsészkarának egyik segédanyaga például így foglalja össze a plágium szó jelentését: „minden olyan, más szerzőtől átvett tartalom felhasználása, amelynek forrását az írásbeli vagy szóbeli munkában a szerző nem jelzi egyértelműen”. Úgy tűnik, a hávégének az irodalomjegyzék és a lábjegyzet nem számít elég egyértelmű megjelölésnek, a kedvükért talán sormintával és oldalszéli díszítő motívumokkal is jelölni kellene a fölhasznált forrásokat, hátha úgy észreveszik. Még egy idézet az ELTE-s segédanyagból: „Amennyiben a hallgató munkája során nem a tudományterület szabályainak megfelelő hivatkozásokkal lát el egy forrást, csak formai hibát vét, ez esetben cselekedete nem minősül plágiumnak, de a dolgozat értékelése során figyelembe veszik.” Feltéve, de meg nem engedve, hogy Semjén Zsolt esetleg nem lábjegyzetelt megfelelően (például elég sűrűn), akkor rá ez a kitétel igaz lehetett volna. Ám a doktori munka korabeli elbírálói ebben sem találtak kivetnivalót. A kákán azonban rengeteg csomót lehet találni, ha valaki kellően rosszindulatú. így történt, hogy a HVG.hu hétfőn újabb szédületes információkkal gazdagította „tényfeltáró” cikksorozatát: ezek szerint Semjén disszertációjának bírálói „elnagyoltnak”, „hiányosnak”, „elsietettnek” tartották a doktori dolgozat egyes fejezeteit. És akkor mi van? A focimeccseken sem a félidei, hanem a végeredmény számít, márpedig a doktori dolgozat végül summa cum laude, azaz kitűnő minősítést kapott. Javaslom Györgyéknek, túrjanak inkább Gyurcsány Ferenc szakdolgozata után. Nagyot szólna, ha megtalálnák.
A tudományoskodó cikk igazi célja maga a cím: a plágiumgyanú és Semjén Zsolt neve egymás mellett. A KDNP elnökét belökni a zörgő harasztok közé, másszon ki, magyarázkodjon, ha bír. Hiába nem plagizált – az igazság ilyenkor keveset számít. A Kende Péteren szocializálódott balliberális szimpatizánsok készséggel elhisznek bármit, és annak az ellenkezőjét is, ha abban elég rosszindulat van.
(Pilhál Tamás, Magyar Nemzet)
