Igaz ugyan, hogy – arra az eshetőségre is felkészülve, hogy nem szereznek abszolút többséget – tettek óvatos kijelentéseket arról, miszerint a kormánytöbbség megszerzése érdekében mégiscsak hajlandóak lennének az RMDSZ-szel is koalíciót kötni, de magyarellenes nyilatkozataik és tetteik nyomán még így sem lehetne sok jóra számítani a részükről.
A jobbközép ARD sem feltétlenül hungarofil, de az eddigi tapasztalatok alapján magyar szempontból talán mégiscsak kedvezőbb lenne, ha ők alakíthatnák a kormányt. A választás másik, magyar viszonylatban lényeges vonzata most az, hogy ezúttal valóban választási lehetőség előtt állnak a magyar szavazók, hiszen két magyar alakulat is harcba száll a voksaikért.
A megszokott, 1990 óta parlamenti, több évig pedig kormányzati erőként tevékenykedő RMDSZ-szel szemben most az EMNP is szót és helyet kér magának. Hogy ez jó-e vagy rossz, kiderül, meglett volna az esély az egységes fellépésre egy választási összefogás keretében, ami mindenképpen több lehetőséget biztosított volna az erősebb magyar parlamenti képviseletre, illetve arra, hogy végre komolyabban és hatékonyabban ellenőrizhető és számon kérhető legyen az RMDSZ.
Nem így alakult, így maradt a rivalizálás. A fiatal autonomista pártnak az RMDSZ tapasztalatával, beágyazottságával, anyagi és humán erőforrásaival, mozgósító és megfélemlítő képességével is szembe kell szállnia. Ráadásul gazdasági válság is van, így egyelőre nem tudni, mennyire vevő a napi megélhetési gondokkal küszködő magyar választó az autonómia és a föderalizmus jelszavára. Hiszen a végső ítéletet ő mondja ki – azáltal, hogy vasárnap elmegy szavazni, és arra a pártra voksol, amely szerinte a legjobban képviselné az ő és a magyar közösség érdekeit, óhajait, vágyait és céljait.
(Forrás: Krónika)
