A kárpátaljai görög katolikus magyar papság áldozatvállalását idézte fel Semjén Zsolt nemzetpolitikáért felelős miniszterelnök-helyettes a sztálini terror kárpátaljai magyar áldozataira emlékező rendezvényen pénteken az Országházban.
Elmondta: püspökük, Romzsa Tódor 1944 szeptemberétől állt a munkácsi egyházmegye élén. A nagy októberi forradalom évfordulójára rendezett ünnepségre meghívták beszédet tartani. Szavait a helyi és a moszkvai és helyi sajtó úgy idézte: a görög katolikus püspök arra kéri Sztálint, hogy Kárpátalja Szovjet-Ukrajnához csatlakozhasson. A püspök hiába tiltakozott, a szerkesztőségnél, azt a választ kapta, hogy csak kijavították, amit rosszul mondott.
A hamisított beszéd Rómában nagy megdöbbenést keltett – mutatott rá a kormányfő egyházi diplomáciáért is felelős helyettese. A KDNP-s politikus szólt arról, hogy a II. világháború után a Kárpátalját bekebelező szovjet birodalom átfogó támadást indított a görög katolikus egyház ellen, a püspököt 1947-ben meggyilkolták, egyházközösségüket beolvasztották a pravoszláv egyházba.
Ellentétben azonban az ukrajnai görög katolikus egyházzal, ahol a titkosszolgálat jelentős eredményt ért el a görög katolikusok ortodoxiába kényszerítésében, Kárpátalján még a püspök halála után is kevés sikerrel jártak – emlékeztetett. A papság sorsa hosszú börtönbüntetés, munkatábor, elmegyógyintézeti kezelés volt – fűzte hozzá Semjén Zsolt. Kovács Miklós, a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség (KMKSZ) elnöke kiemelte: az indíték és a cél a politika területéről jött. Maga a tény, hogy egy ilyen terrorakcióra volt szükség, azt mutatja, a kommunizmus építésére alkalmatlannak tartották az ottani magyarságot, és szükségesnek ítélték nemzeti önbecsülésükben megtörni őket.
Az 1950-es években úgy tűnt, a siker teljes, a szovjet rendszer berendezkedése, a régi elit elüldözése zavartalanul zajlott. Azután 1989-90-ben, amikor úgy tűnt, a kommunizmus megszűnt, annak ellenkezője látszott igaznak, egymás után emelték az emlékműveket a kárpátaljai falvakban az áldozatoknak.
Nem nyugtathatják meg magukat azonban azzal, hogy megvannak az emlékművek, és találkoznak az évfordulókon – fogalmazott, hozzátéve, oda kell állni a mártírok sírjához, ki kell mondani, hogy áldozatuk nem volt hiábavaló. Ez tartsa meg a magyarságot! – hangoztatta a KMKSZ elnöke. Berényi József, a felvidéki Magyar Közösség Pártja elnöke a tragédiát átéltek és leszármazottaik nevében tett tanúságtételt.
Felidézve az akkori történelmi eseményeket kitért a hontalanság kimondására, a kollektív bűnösség rögzítésére, az 1946-os csehországi deportálásokra, majd kitelepítésekre. Kiemelte: minden nap érik megaláztatások a magyarságot határon túl, de mindent túl lehet élni, és a politikai, közéleti küzdelmet folytatni kell. Potápi Árpád, az Országgyűlés nemzeti összetartozás bizottságának elnöke zárszavában úgy fogalmazott: az ottani magyar és német kisebbség etnikai alapon vált a megtorló intézkedések áldozatává.
Megtizedelték az értelmiséget, a magyar közösségeket, egyházakat ellehetetlenítették – emlékeztetett. Nem hagyhatjuk a terror áldozatainak emlékét elveszni, emlékezzünk a mai napig a jelöletlen tömegsírokban nyugvókra! – szólított fel a kormánypárti politikus, aki szerint az egész magyarság tragédiája, ami történt.
A 4. Ukrán Front katonai tanácsa 1944. november 13-i parancsában rendelte el a 18 és 50 év közötti kárpátaljai magyar és német nemzetiségű “egykori katonák” és “hadköteles személyek” deportálását. Ennek nyomán mintegy huszonötezer magyar nemzetiségű férfit hurcoltak el. Mielőtt útnak indították volna őket a Kárpátokon túli lágerekbe, többségüket a Munkácshoz közeli Szolyván, gyűjtőtáborban tartották fogva.
Az embertelen bánásmód, a járványos betegségek és az éhezés következtében már ott több ezren meghaltak. 1989 után Kárpátalja valamennyi magyarlakta községében emlékművet állítottak azok tiszteletére, akik nem tértek vissza a táborokból.
(Forrás: MTI)
