A Szent István-rend világát mutatja be mintegy 400 műtárgy, többek között rendjelek, dokumentumok és díszöltözék segítségével a Magyar Nemzeti Múzeumban hétfőn nyílt kiállítás.
Az augusztus végéig látogatható, Szent István lovagjai – A legrangosabb magyar kitüntetés 250 éve című tárlat megismerteti az érdeklődőkkel a rend életét és felvonultatja a nagymesterek díszruhás képeit a rend megalapításától, 1764-től kezdve egészen napjainkig.
A kitüntetést Mária Terézia magyar királynő, osztrák főhercegnő alapította az 1764. május 5-6-án tartott kétnapos ünnepségen – idézte fel Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes a kiállítás megnyitóján. Hozzátette: a rend élete 2011-ben indult újra, amikor is újraalapították Magyar Szent István Rend néven. A 250 éve alapított rend jelmondata: “Publicum meritorum praemium”, azaz a köz szolgálatában szerzett érdemek jutalma, amelynek történelmi hagyománya és időtálló üzenete minket is kötelez – fogalmazott Semjén Zsolt.
Áder János köztársasági elnök, a kiállítás védnöke levélben köszöntötte a megnyitó résztvevőit. Mint írta, “a tárlat két és fél évszázad adományozói és adományozottjai elé tart tükröt. A kitüntetés sorsának alakulása sokszínű történet Magyarország életében, a kiállítás pedig bemutatja a szándékok és célok, valamint a szempontok és értékek bonyolult rendszerét.” Végigkísérhetjük egy Habsburg-házból való magyar uralkodó többségében magyar alattvalóknak adományozott elismerésének történetét a kezdetektől a 21. századi újjászületésig – mutatott rá Áder János.
A kiállításon számos külföldi múzeum és magángyűjtő anyaga is látható. Az érdeklődők rendjeleket, festményeket, érméket, metszeteket, dokumentumokat, fényképeket és fegyvereket tekinthetnek meg, köztük Mária Terézia saját ékköves rendjelvényét a Nemzeti Múzeum gyűjteményéből, Bismarck gyémántdíszes rendjelvényeit Németországból, a rend díszöltözékét Bécsből és Ferdinánd bolgár király IV. Károlytól kapott rendjelvényeit.
Semjén Zsolt megnyitóbeszéde:
„Publicum meritorum praemium”, azaz „A köz szolgálatában szerzett érdemek jutalma” – fogalmaz a Szent István-rend az érdemszerzést definiáló jelmondatában.
E gondolat történelmi hagyománya, időtálló üzenete kötelezett bennünket, amikor a megújuló Magyarország címerének és zászlajának használatáról szóló 2011. év CCII. törvény megalkotását határoztuk el, melyben újjászületett a Magyar Szent István Rend, mely a Mária Terézia magyar királynő által 1764. május 5-én alapított Szent István Rend megújításaként a Magyarország érdekében tett legkiemelkedőbb különleges érdemek, kimagasló életművek, nemzetközi téren szerzett jelentős értékek elismerésére szolgál.
Mielőtt a ma 250 éves rendjelről beszélnék, a rendről, a rendek előzményeiről, kialakulásukról szeretnék néhány szót szólni. Maga a rend elnevezés, a latin ordo szó, is arra utal, hogy szoros kapcsolat mutatkozik az Európában a XII. század elején kialakult egyházi lovagrendekkel.
A lovagrendek az iszlám uralom alá került Szentföldre induló zarándokok védelmére szerveződtek. Később a keresztes hadjáratokban meghatározó hadi szerepükön túlmenően ispotályos és gyógyító feladatuk is volt Európa számos országában. A teljesség igénye nélkül említem a legjelentősebbek közül azokat, amelyek Magyarország történetében is szerepet játszottak.
A templomosok már a XII. században felbukkantak hazánkban. Végzetüket egy, a francia Szép Fülöp király által konstruált korabeli koncepciós per okozta. A király kivégeztette a rend vezetőit, maga a Templomos Rend is megszűnt, javaikat a johanniták örökölték.
A Német Lovagrend először a Barcaságban telepedett meg, utána hozták létre államukat a Baltikumban, amit 1410-ben a grünwaldi csatában Jagelló Ulászló király döntött meg.
A johanniták is jelen voltak Muhinál. A menekülő IV. Bélát ők védelmezték és kísérték az Adriához. A Szentföld elfoglalása után előbb Rhodosz, majd Ciprus szigetén telepedtek meg, és folytatták innen harcaikat a török ellen. Ciprus eleste után Máltára kerültek, ahonnan a nevüket ma is őrzik. Napjainkban Rómában van a központjuk, és karitatív tevékenységük felbecsülhetetlen.
Az első rendjelek az ő ruháikon, illetve fegyvereiken jelentek meg. Így a templomos lovagrend tagjai fehér köpenyükön vörös, míg a teutonok ugyanott fekete latin keresztet viseltek. A johanniták fekete köpenyt hordtak fehér kereszttel, amely villás végű, és a nyolc evangéliumi boldogságot jelképezi.
A lovagrendek egyházi megerősítéssel működtek, és élükön a pápától függő nagymester állt. Ezek a rendek szolgáltak mintául a különböző uralkodóházaknak, hogy mindenekelőtt saját támogatásukra kiemelkedő közösségeket hozzanak létre. Ilyen például a mai napig is fennálló, az angol királyi ház által alapított Térdszalagrend, vagy az idők során a Habsburg család házi rendjévé vált Aranygyapjas Rend.
Magyarországon is történtek alapítások. Róbert Károly király a Szent György, míg Zsigmond a Sárkány Rendet hozta létre, melyek a történelem sodrában lassan eltűntek.
A Szent István Rend alapítására a Habsburg birodalom viharos évei után került sor. Megelőzte az örökösödési háború, majd a Sziléziáért folytatott hétéves háború, amikben a birodalom anyagi helyzete erősen megrendült. A királynőnek mindenképen szüksége volt a magyarok támogatására.
Az ötlet már 1760-ban felvetődött, de akkor a konzervatív udvari csoportok heves ellenkezésével találkozott. A rend alapszabályát végül is Esterházy Ferenc gróf, udvari kancellár dolgozta ki. Ezt a királynő nagy örömmel karolta fel, mert egyrészt polgári érdemek megjutalmazására akart ezzel új lehetőséget teremteni, hiszen a hét évvel korábban alapított Mária Terézia Rend tisztán harci érdemek jutalmazására szolgált, másrészt közelebb akart így kerülni a magyarok szívéhez.
Az udvari méltóságoknak szálka volt a szemében a rend kifejezetten magyar jellege. Nem lelkesedett érte a királynő férje, a császár sem, mert az új előkelő rendtől az Aranygyapjas Rend kiváltságait féltette. Igaz, Lotharingiai Ferenc korábban a Mária Terézia Rend alapításánál is hasonlóan viselkedett. A királynő azonban ragaszkodott elképzeléséhez.
A rend azok kitűntetésére alapíttatott, akik a „felségünkkel és hazákkal szemben” nagy érdemeket szereztek maguknak – írta Mária Terézia a szabályzat bevezetésében. Kiemelte, hogy egy birodalom méltósága, s az országok közbékéje nem kevésbé függ azoknak a hű tanácsától és munkásságától, akik a polgári életben működnek, mint akik fegyverrel dolgoznak érte.
A rend magyar voltát tükrözi a rendi öltözet, a jelvényeket pedig a magyar államcímer motívumai ékesítették. A magyar jelleget erősíti az a tény is, hogy Mária Terézia a rendet Magyarország királynőjeként alapította, és mint a Magyar Királyság szuverén uralkodója kívül állt a Német-Római Császárságon.
A fényes alapító ünnepség 1764. május 5-én, Lipót születésnapján zajlott Bécsben. A királynő, a rend nagymestere, akit ez alkalommal csakis magyar udvari méltóságok vettek körül, fiának, Józsefnek a nyakába akasztotta a rend nagykeresztjét. A rendjelet további négy magyar főúr kapta meg ez alkalommal.
Az alapítást követő bő száz esztendőben az adományozottak névsorát böngészve szinte teljes képet kapunk a Habsburg ház kül- és belpolitikájáról. A kiegyezésig adományozott ezer rendjel belföldi tulajdonosai feltétlen hűséggel voltak az uralkodóház felé. A külföldieknek adományozott kitűntetések pedig hű tükröt mutatnak a birodalom szövetségi politikájáról. Csak példaként említem, hogy a történelem mind a négy Napóleonja megkapta. Előbb a császár, mint I. Ferenc veje, majd a reichstadti herceg, mint unoka. III. Napóleon és később fiának kitűntetése is már diplomáciai esemény volt. És itt okvetlenül emeljük ki, hogy olyan rangos kitűntetésről volt szó, amit a világ összes uralkodója, legyen az keleten vagy nyugaton, szívesen és büszkén fogadott. Nem véletlen, hogy több keleti ország, előbb Japán, majd később a császári Kína is kitűntetésinek szabályozásához a magyar rendszert, első sorban a Szent István Rendet tanulmányozta. Igen fontos, hogy az adományozás nem kötődött valláshoz, azaz ökumenikus jellegű volt: viselői között egyaránt találunk ortodox és protestáns személyeket is.
A rendjel diplomáciai, protokoll szerepe a kiegyezés után továbbra is megmaradt. Számos uralkodót, a magyarság érdekében tevékenykedő politikust találunk az 1867 utáni újabb hétszáz kitüntetett között, de többen részesültek a szellemi, kulturális életből is az elismerésben. Mindjárt elsőként Arany János, aki a maga bús szerénységével igencsak vonakodva fogadta el. Meg is örökítette ezt A csillag-hulláskor című versfüzérében:
„Én is, a mit sorsom rám mért,
Elszenvedem – a hazámért!”
Persze akkor is voltak okvetetlenkedők. Fennmaradt egy anekdota, amely szerint egy főrend Andrássy Gyula miniszterelnökkel beszélve nehezményezte az Aranynak adományozott rendjelet, mondván, hogy ez a rendjel eddig csak igen magas rangúaknak járt. Mire Andrássy azt felelte: „Meg tudná mondani Excellenciád, ki volt Raffaello korában a külügyminiszter?” Andrássy, aki maga is megkapta a rendjelet, sőt később az Aranygyapjas Rendet is, nem állhatta meg megjegyzés nélkül: „volt idő, amikor egészen más nyakravaló függött e képmás alatt” – emlékeztetve a jelenlévőket egykori jelképes kivégzésére.
Van még egy kevéssé ismert szép epizód történelmünkben, ami a Szent István Rendhez kapcsolódik. IV Károlynak a koronázási ünnepségén az volt a kívánsága, hogy az aranysarkantyúsokat – akiket a történelmi hagyományok szerint a magyar királyok koronázásával egy időben avattak – a háború legvitézebb fiatal tisztjei közül válasszák ki. A rendező, Bánffy Miklós emlékirataiból tudjuk, hogy hosszú vívódás után döntött úgy, hogy a sok díszmagyar öltözet között ezek a tisztek a szürke egyenruhájukban érkezzenek a frontról vagy a kórházból. Ötletének, mint írja, döbbenetes hatása volt. Mindezidáig az aranysarkantyúsoknak nem volt viselhető kitűntetése. IV. Károly király pedig ennek az avatásnak a hatására adományozta 1918 tavaszán ezeknek a vitézeknek a Szent István Rend szalagján viselhető Szent Koronán függő kitűntetéseket.
És itt egy személyes megjegyzést szeretnék tenni. Az alapító Mária Terézia a magyarság érdekeit figyelembe véve, a mi tetszésünkre alapította a rendet. Igaz, hogy utódai, amennyiben érdekeink nem estek egybe, inkább a Habsburg ház érdekeit helyezték előtérbe a magyar érdekekkel szemben. Utolsó uralkodónk, Boldog IV. Károly esetében ez azonban ismét a helyére került.
A Szent István Rend alapításának jubileumi évei mindezidáig nem kedveztek az ünnepségeknek. Az ötvenedik évforduló a napóleoni háborúk utolsó évére esett, míg 1864-ben az ország és az uralkodó viszonya még elég feszült volt. Száz éve a korabeli Vasárnapi Újság ugyan még terjedelmes cikkben méltatta a kitüntetést, de már a nagy háború előestéjén vagyunk, a kétszázadik évfordulón pedig éppen szüneteltették az átadást.
A legméltóbb időben kerül sor erre a kiállításra, hiszen most már emelt fővel ünnepelhetjük a negyed évezredes évfordulót. Ugyan 1990-ben már volt törvényjavaslat többek között a Szent István Rend visszaállítására is, de ahogy a bevezetőben említettem, csak a 2010–14-es Országgyűlés hozta meg azt kitüntetési törvényt, ami egyaránt harmonizál az európai kitűntetési szokásokkal és hazánk történelmi hagyományaival.
(Forrás: MTI)
