A görögkatolikus egyház a legnehezebb körülmények és a legbrutálisabb üldöztetések között is hűségesen kitartott a hit és a magyarság mellett – fogalmazottSemjén Zsolt miniszterelnök-helyettes a 25 éve szabadon – a Kárpátaljai Görögkatolikus Egyház helytállása és tanúságtétele című kiállítás megnyitóján szerdán a fővárosban.
Semjén Zsolta magyar kormány nevében köszönetét és mélységes elismerését fejezte ki a görögkatolikus egyháznak, és azt mondta: legyenek meggyőződve arról Kárpátalján, hogy bármi történjék is, mindig minden körülmények között számíthatnak Magyarországra, a magyar nemzetre és a magyar kormányra.
A kormányfő nemzetpolitikáért és egyházi diplomáciáért felelős helyettese ünnepi beszédében felidézte, hogy a második világháború után a Kárpátalját bekebelező szovjet birodalom átfogó támadást indított a görögkatolikus egyház ellen. Püspöküket, Romzsa Tódort 1947-ben meggyilkolták, két évre rá az egyházközségek mindegyikét beolvasztották a Moszkva központú pravoszláv egyházba. Azt a 129 papot, akik nem voltak hajlandóak áttérni, 1949 folyamán, három hullámban a Gulág koncentrációs táboraiba hurcolták, közülük 28-an már soha nem tértek vissza.
Semjén Zsolt szólt arról is, hogy a szovjet birodalomba bekebelezett Kárpátalján fájdalmas helyzet alakult ki az egyházak között, 1944-től az új impérium az ortodox egyházat használta fel eszközül a görögkatolikus egyház felszámolására. A II. vatikáni zsinatot megelőző egyháztani felfogásban még szó sem volt arról a testvéri kapcsolatról, amely a katolikus és ortodox egyház közt áll fenn. Az ellenséges légkör hangsúlyozottan kedvezett az egyházüldözésnek, amelynek papok százai, hívek tízezrei estek áldozatul.
A miniszterelnök-helyettes kiemelte: a több mint negyven évi elnyomatás alatt hősies erőfeszítésekkel igyekezett a görögkatolikus egyház megtartani mindazt, amit évszázadokon át krisztusi örökségként őrzött őseitől. 1990-től úgy tűnik, végre meghozta gyümölcsét a hosszú helytállás.
Rámutatott: az elmúlt negyed század annak a bizonyítéka, hogy meghozott áldozatok nem voltak hiábavalók. A munkácsi egyházmegyében több mint 100 új templom épült, 420 parókián 320 ezer hívő éli keresztény életét 320 pap vezetésével. Az ungvári teológia 59 papnövendéke a jövő záloga, köztük hét magyar – fejtette ki Semjén Zsolt.
A kiállítást Marosi István, a beregszászi főiskola görögkatolikus lelkésze szervezte és rendezte.
A megtekinthető tárgyakat bemutatva kiemelte: a görögkatolikus mártír papokra és családokra úgy tekintenek, mint akik éltetik és erősítik az egyházmegyéjüket. Méltatta azokat a híveket, akik mindvégig kitartottak a görögkatolikus vallás mellett. Mi mindvégig görögkatolikusok voltunk és így is akarjuk megélni hitünkben – fogalmazott.
A tárlat a vallásgyakorlást tiltó éveket mutatja be tablókon, tárgyakon, könyveken keresztül. Egyebek között látható az elhurcolt görögkatolikus papok életrajza, fényképei, népi imakönyvek, lágerben és illegalitásban használt liturgikus tárgyak. Kiállították az 1949-ben 25 évnyi kényszermunkatáborra ítélt felsőveresmarti görögkatolikus pap, Bendász István hagyatékának egy jelentős részét, illegalitásban vezetett sematizmusokat, papi nyilvántartásokat, anyakönyveket, az illegalitásban működő papok adatait.
Bendász Dániel adatai szerint Kárpátalján ma megközelítőleg 350 ezer görögkatolikus él, ebből 23-25 ezer magyar görögkatolikus. Más források szerint, a hívek száma ennél jóval kevesebb, 220 ezer, a magyarok közül pedig mintegy 15 ezer fő görög katolikus. A kiállítás december 13-ig látható a fővárosi Magyarság Házában.
Semjén Zsolt beszéde a „25 éve szabadon – a Kárpátaljai Görögkatolikus Egyház helytállása és tanúságtétele” című kiállítás megnyitóján a Magyarság Házában
“A II. világháborút követően a Kárpátalját bekebelező szovjet birodalom átfogó támadást indított a görögkatolikus egyház ellen. Püspöküket, Romzsa Tódort 1947-ben meggyilkolták, két évre rá pedig az egyházközségek mindegyikét beolvasztották a Moszkva központú pravoszláv egyházba. Azt a 129 papot, akik nem voltak hajlandók áttérni, 1949 folyamán, három hullámban a Gulág koncentrációs táboraiba hurcolták, közülük 28-an már soha nem is tértek vissza.
A történelmi munkácsi egyházmegye, amelynek területe 13 északkeleti vármegyét foglalt magába, sokszázezer görög szertartású ortodox hívőnek nyújtott lelki otthont, nemzetiségtől függetlenül. A 14. századtól imádkoztak itt ruszinok, románok és magyarok, közösen őrizve ősi hagyományaikat.
1646-tól indult az a közel egy évszázadot átölelő mozgalom, amelynek következményeképp az egyházmegye – elismerve a pápa főhatóságát – a katolikus egyházba tagolódott. Ettől kezdve beszélhetünk görögkatolikus egyházról. A magyar királyok azzal igyekeztek támogatni ezt a mozgalmat, hogy biztosítani akarták a görögkatolikus klérus és a hívek társadalmi egyenjogúságát. 1771-ben Mária Terézia kánonilag is megalapította a munkácsi egyházmegyét, és ezzel elkezdődött a görögkatolikus egyház kulturális felemelkedése.
A csehszlovák államhoz csatolt, majd a kérészéletű magyar fennhatóság után a szovjet birodalomba bekebelezett Kárpátalján fájdalmas helyzet alakult ki az egyházak között. 1944-től az új impérium az ortodox egyházat használta fel eszközül a görögkatolikus vallás felszámolására. A II. vatikáni zsinatot megelőző egyháztani felfogásban még szó sem volt arról a testvéri kapcsolatról, amely a katolikus és az ortodox egyházak közt áll fenn. Az ellenséges légkör hangsúlyozottan kedvez az egyházüldözésnek, amelynek papok százai, hívek tízezrei esnek áldozatul mindenütt, ahol az államot a kommunista párt irányítja. Ez alól gondviselésszerűen kivételt jelentett Magyarország, ahol továbbra is élhetett, sőt fejlődhetett a görögkatolikus egyház.
A vértanúk sorát Demjanovics Péter parókus nyitotta meg, aki 1942 és ’44 között a Magyar Országgyűlésben felsőházi tag volt. 1944-ben letartóztatták, és hazaárulás címén kivégezték. Kórházi betegágyán lőtték agyon. Vértanú lett az egyházmegye püspöke, a 2001-ben boldoggá avatott Romzsa Tódor, és a Tódor püspök által titkosan szentelt két püspök, Orosz Péter és Chira Sándor.
1949 októberében Nyikolaj Szergejevics Hruscsov, akkor Ukrajna első titkára Sztálinnak írt jelentésében győzelemittasan számolt be a görögkatolikus egyház likvidálásáról. Érdemes néhány részletet kiragadni a jelentésből, ami igen jól tükrözi a barbár folyamatot. „Ukrajna nyugati és Kárpátontúli megyéinek felszabadítása a Szovjet Hadsereg által e megyék lakóssága körében mozgalmat váltott ki az Uniátus Egyház, mint a Vatikán ágentúrájának likvidálásáért, amely ellenségesen viszonyult a szovjet kormány és a párt intézkedéseihez és a nacionalista bandák aktív segítőtársa volt.”
A jelentés további részében beszámol arról, hogy a hatóságok utasítást kaptak, hogy ne akadályozzák az Elszenderedés napi, ünnepi pravoszláv búcsút, amit levélben köszöntött a pátriárka is. „A hívek előtt Makárij érsek, üdvözölte a pravoszláv lakósságot és gratulált az unió likvidálásával, a Vatikántól és a római pápától való megszabadulásával és az orosz Pravoszláv Egyházzal való teljes újraegyesülésével kapcsolatban… Az ünnepre összegyűlt lakósság kifejezte háláját a Szovjet Hadseregnek, a pártnak és a kormánynak az ukrán néppel való újra egyesülése miatt.”
A jelentés végén természetesen utal a további feladatokra, amik pillanatnyi kétséget nem hagynak senkiben, hogy a pravoszláv egyházra csak mint eszközre volt szükség. „Az Uniátus Egyház likvidálásával kapcsolatos nagy munka lefolytatása után a nyugati és a Kárpátontúli megyékben lépéseket foganatosítunk a tömegpolitikai munka megerősítése és a tudományos-felvilágosító propaganda vonatkozásában azzal, hogy kiragadjuk a lakósságot és különösen az ifjúságot a vallás befolyása alól.”
A több mint negyven évi elnyomatás alatt hősies erőfeszítésekkel igyekezett a görögkatolikus egyház megtartani mindazt, amit évszázadokon át krisztusi örökségként őrzött őseitől. Vértanúk életüket áldozva, papok börtönben és kényszermunkában sínylődve tartottak ki a végsőkig. Voltak, akik látszólag kompromisszumot kötöttek az elnyomó államhatalommal, hogy megóvják nyájukat a szétszóratástól. Titkos püspökök igyekeztek biztosítani az apostoli folytonosságot, nem adva fel az újjászületés reményét. Családi, baráti kapcsolataik révén a magyarországi papok és hívek is szerény lehetőségeik szerint támogatták kárpátaljai hitsorsosaikat.
1990-től úgy tűnik, végre meghozta gyümölcsét a hosszú helytállás. A legalizálási folyamat, amelynek során a görögkatolikus egyház szeretné visszakapni elkobzott templomait, parókiáit, persze korántsem zökkenőmentes. Az illegalitásból a napfényre lépett titkos hierarchiának számos nehézséggel kell szembenéznie, melyek nem csupán anyagi jellegűek. A nagy birodalom olvasztótégelyében jelentős népmozgások folytak, napjainkban pedig új államok keresik identitásukat, s ebbe a keretbe akarják szorítani az egyházakat is. A munkácsi egyházmegye azonban megtartotta egyházi önállóságát, püspöke közvetlenül a római Szentszék alá tartozik. A görögkatolikus egyház hívei számban megfogyatkozva, de új lendülettel keresik a megújulás összes lehetőségét. Ebben kezdettől fogva számíthattak a Hajdúdorogi Egyházmegye támogatására. Magyarországi görögkatolikus papok jártak át a határon túlra, hogy segítsenek a szolgálatban azokon a magyar parókiákon, ahol még nem volt önálló magyar pap. Mindmáig tizenöt papnövendék nevelkedett a testvéri szemináriumban, Nyíregyházán, ahol az oktatás már a II. vatikáni zsinat s az azt követő ökumenizmus szellemében folyik. Erre különösen nagy szükség van a régi sebek lassan gyógyuló folyamatában.
Az elmúlt negyedszázad annak a bizonyítéka, hogy a meghozott áldozatok nem voltak hiábavalók. A munkácsi egyházmegyében ezalatt több mint száz új templom épült, 420 paróchián 320 ezer hívő éli keresztény életét 320 pap vezetésével. Az ungvári teológia 59 papnövendéke a jövő záloga, köztük 7 magyar. Negyven városban és faluban végeznek magyar nyelvű istentiszteletet, Karácsfalván pedig anyanyelven folyik az oktatás a Sztojka Sándor Líceumban. Kárpátaljai zarándokok róják le hálájukat a Máriapócsi Nemzeti Kegyhelyen az Istenszülő könnyező kegyképe előtt. “
(Forrás: MTI)
