Felsőházi terem, 2018. október 12.
Negyven évvel ezelőtt lelki és szellemi földrengés hullámai terjedtek az akkor még vasfüggönnyel kettéosztott Európa országaiban, de a többi négy földrészen is. Az epicentrum az Örök Városban, Rómában volt, a Szent Péter téren, amikor Jézus Krisztus földi helytartója, az újonnan megválasztott, ma már szentként tisztelt II. János Pál pápa megjelent az erkélyen, és az ott egybegyűlt százezres tömegen keresztül felszólítást intézett az egész emberiséghez: „Ne féljetek! Nyissátok meg szíveteket, nyissátok meg a határokat Krisztusnak!”
Bő negyedszázados pápaságának gazdag tanítását féltőn őrzi örökségként minden Istenben hívő jóakaratú ember, szerte az egész világon. Ezt a fölmérhetetlen gazdagságot néhány mondatban lehetetlen összefoglalni, ámde lehetséges belőle a legfontosabb összetevőket kiemelni. „Az igazság szabaddá tesz titeket” – szerette idézni az evangéliumot, amelyről bátran vallotta: „A pápának nem az a föladata, hogy megváltoztassa az evangéliumot, hanem hogy változatlanul megőrizze és továbbadja.” Az igazság fényében volt elszánt harcosa az igazi emberi jogoknak, s megkülönböztetve az ocsút a búzától, vetette el a liberalizmus által kitalált, emberi jogoknak álcázott hazugságokat, mint például azt, hogy az embernek jogában áll megteremteni önmagát az emberi és a társadalmi természet törvényei ellenében.
Mindeközben hangoztatta, hogy a teremtett embernek jogai mellett kötelességei is vannak Istennel, önmagával, felebarátaival, a nemzettel, a szülőhazával, a társadalommal, sőt az egész emberiséggel szemben. Ő volt az, aki néven nevezte a magát haladásnak álcázó eszmék együttesét, a halál kultúráját, és védte az emberi életet fogantatása első pillanatától az utolsóig. Mindez nem tetszett a közvéleményt formáló, 68-as európai „elitnek”, és Szent II. János Pál egész pápasága alatt az igazságot gyűlölő média támadásainak, össztüzének volt kitéve, miközben tanítását elhallgatták, félremagyarázták, kiforgatták, eltorzították. Elég csak az Istentől akart család védelmére gondolni, amelyben egy férfi és egy nő felbonthatatlan életszövetségéből új életek születnek, amelyeket a szülők Isten áldásaként fogadnak. Mennyi gúnyolódás kísérte az öt világrészen megtett lelkipásztori látogatásai során a család védelme miatt!
Vagy gondoljunk az Öbölháborúra. A pápa egy híján hatvanszor ítélte el, mert tudta, hogy nem lehet országokat, archaikus társadalmakat szőnyegbombázással átvinni a nyugati demokráciába. Prófétaként előre látta a következő évtizedek során a kereszténység puszta léte ellen bekövetkező támadásokat, s ezek ellenében fogalmazta meg hitét Istenben, emberben, családban, nemzetben, hazában, a kereszténynek megmaradó Európában. Íme, a bővizű forrás, amelyből napjainkban is meríteni kell a devianciák halált hozó sivatagában vándorló keresztény népeknek, ha csak szándékosan nem akarnak szomjan halni.
Szent II. János Pál pápaságának következményei még messze vannak teljes kibontakozásuktól. Az életében bekövetkezett történelmi változások visszájára fordulhatnak a jelenlegi hatalmi központok túlnyomó többségében uralkodó keresztényellenesség következtében, ha a nagy pápa tanításának recepcióját elhanyagolnánk. Emlékezzünk vissza pápaságának utolsó idejére, és 2005 tavaszára. Szenvedéseit nem rejtette el, mert vallotta: ezáltal Jézus Krisztus szenvedéseit kiegészíti. Ezzel végső tanítást adott minden jóakaratú embernek. Valójában az ő fájdalmakkal teli arcában az egész szenvedő emberiség arca lett láthatóvá.
Amikor Szent II. János Pál pápaságának lelki-szellemi következményeit számbavesszük, ne feledkezzünk el e végső, nagy katekéziséről. Porhüvelye békében nyugszik Szent Péter sírja közelében, lelke-szelleme, munkásságának lényege jelen van napjainkban, közöttünk. Drága örökségünkkel az evangélium szellemében jól sáfárkodjunk!
Nagy Szent II. János Pál pápa, könyörögj érettünk!
(semjenzsolt.hu)
