Semjén Zsolt a KDNP elnöke, minisztetelnök-helyettes interjút adott a Kossuth Rádió Vasárnapi újság című műsorának könyve, a Földön és égen ötnyelvű megjelentetését követő új, lengyel-magyar kétnyelvű kiadásának bemutatása alkalmából.
A műsorban szóba került Magyarország helye az Európai Unióban, a kereszténydemokrácia helyzete, a kormány nemzet- és egyházpolitikája, valamint a könyv születésének körülményei is.
Semjén Zsolt a könyv keletkezéséről elmondta, hogy tavaly, Orbán Viktor felkérésére, a kötcsei találkozón összefoglalta a kereszténydemokrácia legfontosabb pontjait mint filozófiai eszmerendszert, megkülönböztetve a liberalizmustól és a szocializmustól. Az előadás sikerére való tekintettel felkérést kapott, hogy annak tartalmát egy tanulmánykötetben is fogalmazza meg. Ezt meg is tette, de be kell látni, hogy manapság viszonylag kevés ember van, aki monográfiákat olvas. Ezért gondolta, hogy összefoglalja 100 rövid pontban, hogy a legfontosabb üzenetek a nagyközönséghez is eljuthassanak.
A nemzet- és egyházpolitikai témákkal kapcsolatban megjegyezte, hogy neki politikusként is, íróként is sajátos nézőpontja van, hiszen a teológiától indult, édesanyja pedig erdélyi, tehát mindkét területhez erős személyes kötődése van. Így, mielőtt felkérték volna nemzet- és egyházügyi miniszternek, már régóta foglalkoztatták ezek a kérdések.
Politikusként a legfontosabb feladata a nemzet közjogi egyesítése, valamint az egyházak társadalmi jelenlétével összefüggő kérdések rendezése volt. Mire a könyvek írásához hozzáfogott, a programja már megvalósult: például az egyházi oktatási intézmények aránya ma Magyarországon eléri a 15%-ot, az összes egyházi intézmény aránya pedig a 20%-ot.
A nemzetpolitika tekintetében fontos eredmény, hogy 2010 óta 1.100.000 új magyar állampolgárt honosítottak, tehát a nemzet közjogi egyesítése a gyakorlatban is megtörtént. Ehhez persze nélkülözhetetlen volt az a politikai közösség, amihez tartozik: a Fidesz-KDNP szövetséget a magyar és az Európai Unió történetének legsikeresebb politikai konstrukciójának nevezte.
A könyv harmadik nagy témájával, a kereszténydemokráciával kapcsolatban elmondta, hogy az nem egyoldalúság, nem valami leszűkítés. A kereszténydemokrata értékrendben a személyiség és a közösség értékei eredeti egységben vannak. A liberalizmus a személy értékeit olyannyira eltorzította, hogy az elszakadt a közösségtől, és eljutott az individualizmusig. Ez nyilvánvalóan egy antropológiai tévedés, hiszen a közösségtől kapjuk a nyelvünket, a kultúránkat, a gondolkodásunkat.
A másik oldalon a szocializmus szintén elszakította a személyiséget a természetes közösségektől, így az egy társadalom-gépezet láncszemévé degradálódott, és kollektivizmussá torzult maga a szolidaritás. A kereszténydemokrácia nagy ereje abban van, hogy teljességében tudja látni az embert: a perszonalitás a személyiséget hangsúlyozza a maga természetes kapcsolati hálójában, a szolidaritás pedig a közösség javára ügyel. A kettőnek az egységbe hozása az, amit a kereszténydemokrácia szubszidiaritásnak nevez, vagyis a kölcsönös kisegítés elvének.
Ami azt jelenti, hogy a problémákat azon a szinten kell megoldani, ahol azok keletkeztek, és egy magasabb szint nem veheti el egy alsóbb szint feladatát, csak akkor, hogyha az nem képes megoldani, de akkor is úgy, hogy az a továbbiakban képes legyen önmagán segíteni. Az egész önkormányzatiság gondolata ezen a filozófián nyugszik. A perszonalitás, a szolidaritás és a szubszidiaritás az az elvrendszer, ami egységben tudja látni az ember személyiségét az ember közösségével, beleértve annak transzcendentális nyitottságát is.
És ezért ezek nem zárójelbe teendő filozófiai adatok, hanem valóban abból kell kiindulni, olyan politikát kell folytatni, ami megfelel az ember antropológia természetének. Ilyen például az, hogy van nemzetünk, hogy transzcendens kérdésekhez kötődünk, ezért van egyházunk, hogy családban élünk. A kereszténydemokrácia ezért nem utópia, nem egyoldalúság, ellentétben a liberalizmussal és a szocializmussal.
Évszázadok óta egy liberális, bolsevik, vagy újabban ezek ’68-as kiadása próbálja a kereszténységet kilúgozni a mindennapokból, a társadalomból és magából Európából. Ez először is történelemhamisítás, hiszen az európai civilizáció per definitionem keresztény alapú civilizáció: a görög kultúrából, a római jogból, az ószövetségi etikából és a germán államszervezésből (gondoljunk például Nagy Károlyra) mint építőkockákból a kereszténység építette fel az európai civilizáció katedrálisát. Megkockáztatom, hogy a kereszténység létezhetne Európa nélkül, de Európa nem létezhetne kereszténység nélkül.
Ezért van az, hogy még a keresztény civilizáció tagadása is, Voltaire-től Marxig csak egy keresztény kultúrkörben értelmezhető. Egy buddhista kultúrkörben nincs értelme Marxnak például. A keresztény civilizáció tehát az az alap, amin fel tudjuk építeni azt a kultúrát, azt az életformát, ami megfelel a hagyományainknak. Nagyon fontos látni, hogy amikor ezt kétségbe vonjuk, akkor a saját kultúránk alapjait vonjuk kétségbe.
És például az iszlám is azért tud benyomulni Európába, mint kés a vajba, mert itt nem egy ellenállással találkozik, hanem egy vákuummal. Ezért fontos hangsúlyozni, hogy a keresztény civilizáció a mi védelmünket szolgálja, a hagyományos életformánk, a gondolkodásunk, a mentalitásunk, észjárásunk keretrendszerét adja, és aki ezt megtagadja, az végső soron a saját kulturális alapjait tagadja meg.
A civilizációnk másik védelmi keretét a nemzetállamok jelentik. Emlékszem, amikor Antall József azt mondta, hogy lélekben 15 millió magyar miniszterelnöke, micsoda támadást kapott nemcsak az utódállamok részéről, hanem a magyar liberális baloldal részéről is, az SZDSZ-től az MSZP-ig, hogy nacionalista, és így tovább. Pedig a legtermészetesebb dolgot mondta ki, sőt tulajdonképpen nagyon enyhe dolgot mondott ki, amin helyes volt, hogy túlléptünk.
Mert a magyar miniszterelnök nem pusztán lélekben minden magyar miniszterelnöke, hanem a dolog természetéből eredően az anyaország felelősséget visel minden magyarért, bárhol éljen a földkerekségen. Ebből kifolyólag az új Alaptörvénybe pontosan beleírták, hogy Magyarország nemcsak felelősséget érez (ami elég megfoghatatlan dolog), hanem felelősséget visel minden magyarért, a Kárpát-medencében vagy a világ bármely pontján. A külhoni magyarságnak ez egy olyan lelki megerősödést adott, ami megerősíti nemcsak a kultúrnemzethez tartozásukat, hanem az identitásukat és végső soron az egyetemes magyar nemzetet.
A teljes interjú meghallgatható itt. A könyv magyar változata itt letölthető.
(Forrás: kdnp.hu)
