Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes megnyitó beszéde az “EGY A TERMÉSZETTEL” – A Vadászati Világkiállításon
Budapest, Hungexpo, 2021. szeptember 25.
Császári és Királyi Fenség!
Igen Tisztelt C. I. C. Elnök Úr!
Kedves Kormánybiztos Úr!
Mélyen Tisztelt Hölgyeim és Uraim!
Egy a Természettel Vadászati és Természeti Világkiállításunk egyedülálló, de nem előzmények nélkül való, hiszen az 1971-es Vadászati Világkiállítás 50. évfordulójának tiszteletére szerveztük, amit pedig annak idején az 1871-es Országos Vadászati Kiállítás centenáriumára.
2011 szeptemberében – a ’71-es 40. évfordulóján – ajánlottam a magyar vadásztársadalomnak, hogy 2021-ben rendezzünk egy új világkiállítást; a 2015-ös FeHoVán bejelentettem, a 2016-oson pedig már tényként jelenthettem Magyarország Kormányának nagyvonalú támogatását.
Ilyen eseményt csak grandiózus módon szabad megrendezni, a maga teljességében! Mégpedig legalább két okból: egyfelől ezt követeli meg nagyszerű vadászati kultúránk, amely még Ázsiából hozott örökségünkből ered, gondoljunk a Turulra és a Csodaszarvasra, vagy arra, amit Anonimus mester írt a Gesta Hungrorumban, hogy a magyarok jobb vadászok, mint más népek fiai, mert ifjaik idejük jó részét a vadászatnak szentelik. Ez az örökségünk vált teljessé Közép-Európában a Habsburg Birodalom vadászati kultúrájával, művészetével. És itt kell szólnunk messze földön ismert és elismert legendás vadgazdálkodásunkról, ami szoros összefüggésben van ’71 máig tartó hatásával.
Másfelől pedig Magyarországon vagyunk vagy hetvenezren vadászok, hétszázezren horgászok, azon kívül sok ezren sportlövők és íjászok, a vadászkutyások és lovasok számát meg sem tudom becsülni, tehát családtagokkal együtt a magyar nemzet negyede.
De hogy méltók legyünk rá és méltó módon rendezhessük meg a világkiállítást, ahhoz először itthon kellett méltányosan rendeznünk vadászati dolgainkat. Életszerű és ésszerű fegyvertörvényt alkottunk, véget vetettünk a vadászok és sportlövők vegzálásának, annak a mentalitásnak, ami a szocializmusból maradt, amikor az állam rettegett attól, hogy polgárainál fegyver van. Méltán lehetünk büszkék vadászati törvényünkre, ami – megkockáztatom – ma a legjobb a világon: húszéves ciklussal, legalább háromezer hektáros területnagysággal, a tájegységi fővadászok rendszerével. Kistafíroztuk a – köztestületként működő – Vadászati Kamarát, és professzionálisan megújítottuk a Nimród újságot, ami a maga nyolcvanezres példányszámával a legnagyobb periodika! Szimbiózisban vagyunk a C. I. C.-vel, és nem pusztán modus vivendit kötöttünk, hanem konszenzusra jutottunk természetvédő barátainkkal, különösen az élőhely-fejlesztés tekintetében.
Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes beszédet mond az “Egy a Természettel” Vadászati és Természeti Világkiállítás megnyitóján a Hungexpo Budapest Kongresszusi és Kiállítási Központban (fotó: MTI/Varga György)
Az előzmények tekintetében sok-sok barátunknak tartozunk köszönettel, de én itt és most csak egy valakinek szeretnék köszönetet mondani – más jótevőink megértését kérve –: gróf Károlyi Józsefnek, a világkiállítás első miniszteri biztosának, akinek a hazai és a nemzetközi alapok lerakását, az „Egy a természettel” mottót és a zseniális logót köszönhetjük!
Az előzmények után lássuk magát a Világkiállítást! Személyes megjegyzésként előrebocsátom, hogy vadászati munkámért soha egy fillért sem kaptam, csak a politikai kockázatot viselem, de erre predesztinált az, hogy egy évtizede elvállaltam az Országos Magyar Vadászati Védegylet elnökségét; és az, hogy ’71-ben ott voltam gyerekként – ma is bennem él például a tanzán pavilon afrikai trófeáival –, és ez az akkori ajándék ma is kötelez.
Három szempontból is nehezebb helyzetben vagyunk, mint 1971-ben voltunk: a mainstream média és politika vadászatellenessége, ebből következően bizonyos itteni politikusok és média-figurák manipulációi, és a pandémia.
Szembe kell néznünk nem a zöld, hanem a sötétzöld ideológiával. Éles különbséget tudunk tenni a természetet tiszteletre méltó módon védő zöld barátaink és a sötétzöld ideológia – sokszor emberellenességbe hajló – „ökoterroristái” között. Bár furcsa, de tanulságos, hogy ez az ideológia és politika az állatok és növények tekintetében a természetre hivatkozik, miközben az ember és társadalom esetében természetellenes dolgokat propagál… Mi, a – teremtés rendjéből következő – természet rendjét védjük minden tekintetben; minden lénynek megadva a maga sajátos méltóságát – a természet rendje szerint neki kijáró módon.
Persze nincs könnyű dolgunk ebben a természettől és annak rendjétől elszakadt világban, ahol sok gyerek azt hiszi, hogy a tehén lila, mert életében nem látott valódi tehenet, csak a milka csoki csomagolópapírján a lila tehenet… Vagy az őzről azt hiszi, hogy az Walt Disney Bambija, akinek persze semmi, de semmi köze se az őzhöz, se a természet valóságához. A Világkiállítás küldetése az is, hogy választ adjon a vadászatellenes demagógiára: az ember antropológiájából eredő vadászati kultúrának; a fenntartható vadászat szabadságának; és a vadgazdálkodás szükségességének és ésszerűségének a demonstrálásával!
A kiállítást a teljesség igényével rendezzük: minden, ami a vadászathoz kapcsolódik: kutyás, lovas, solymász seregszemle, horgászat, lövész és íjász világversenyek, művészet a vadászatban és vadászat a művészetben, vad és hal gasztronómia, tudományos világkonferenciák – és mindez XXI. századi technikával.
Mint a világ minden dolgában, így a vadászatban is vannak visszatetsző jelenségek, amire szükséges tennünk egy reflexiót. A klasszikus morális teológia megkülönbözteti az actus humanust és az actus hominist. Az actus humanus emberi cselekedet, az actus hominis az ember cselekedete ugyan, de nem nevezhető emberi cselekedetnek. Egy példával megvilágítva: a borhoz köthető a tokaji borpincében egy borkóstoló, de a pancsolt alkoholtól a kocsmából kitántorgó részeg is. Az előbbi actus humanus, az utóbbi actus hominis. Ugyanígy a vadászatnál gróf Széchenyi Zsigmond vadászművészete actus humanus, a rabsicok vadpuszítása actus hominis. Megjegyzem, nem véletlen, hogy a Hatvani Vadászati Múzeumot gróf Széchenyi Zsigmondról neveztük el. A vadászati kultúra különlegessége, hogy az ember antropológiai sajátját egységben ragadja meg: a natúra és a kultúra összetettségében, vagyis a vadászszenvedélytől például a Hubertus-miséig!
Nekem szegezték a kérdést, hogy nem gondolom-e, hogy ’71 kultusza a Kádár-rendszer apoteózisa? Nem gondolom! Ténykérdés, hogy a magyar vadászatnak szimbolikusan két csúcspontja volt: gróf Károlyi Lajos Tótmegyere és 1971. De ahogy Tótmegyer nem Horthy Miklós kormányzóról szól, úgy ’71 sem Kádár János pártfőtitkárról. Tehát ami például József főherceghez kötődik, arra József főherceg neve kerül, amit pedig Losonczi Pál lőtt, arra Losonczi Pálé. Ez az esemény a vadászatról szól, nem a politikáról; nem követünk el történelemhamisítást!
Mivel a teljességet célozzuk meg, a kiállítás sokféleségének megfelelően – a vízvilágtól a művészetekig – olyan kurátorokat kértünk fel egy-egy ilyen nagy terület felelősének, akik már levezényeltek hasonló nagy projekteket. Köszönetet mondok professzionalitásukért és – noha közülük többen nem vadásznak – magával sodró lelkesültségükért. Ennek is köszönhető, hogy amit Kovács Zoltán kormánybiztos úrral mondtunk, az úgy is lesz, a Vadászati Világkiállítás eseményein egymillió látogató lesz!
Fontos megemlíteni, hogy gasztronómiai missziónknak tekintjük a vad- és halételek népszerűsítését és bevonását a közétkeztetésbe, hiszen ha valami, akkor a vadhús valóban bio és – nem csak marketing címke – biztosan antibiotikum-mentes és biológiailag a legértékesebb táplálék, ami ilyen szempontból is az emberek egészségét, így nemzetünk jövőjét is szolgálja.
Világkiállításunk a fenntartható vadászat jegyében áll, ezért külön örömmel jelenthetem, hogy szinte minden eleme megmarad, mégpedig méltó helyen: a Laudato si imádság helyétől, az erdélyiek által épített Kárpát-medencei pavilonon át, a maga tíz tonna összegyűjtött agancsával a magyar vadászok egységét szimbolizáló szarvas fej üdvözlő kapuig, amely Keszthelyre kerül. És Budapest gazdagszik kiállításunk központi helyszínével, az újjáépített HUNGEXPO-val, amely elsőként a Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszusnak adott otthont, aztán itt és most a Vadászati Világkiállításnak, és utána emberöltőn keresztül események százainak, szolgálva a pandémia utáni turisztikai-gazdasági újranyitást!
Fontos ez a kiállítás, de fontosabb az a tanulság és üzenet, amit hordoz és tanít. A legfontosabb a szellemi tartalom, a természet rendje jegyében! Annak bemutatása, az ember felől nézve, hogy mindannyiunk őseinek 99 százaléka vadászott, és ha nem lettek volna sikeres vadászok, akkor mi most nem lennénk itt. Tehát az ember természetében benne van a vadászszenvedély. Ennek mai cizellált öröksége vadászati kultúránk. És annak bemutatása a természet felől nézve, hogy vadászat nélkül nem tartható fenn a vad és az erdő, a mezőgazdaság egyensúlya, de a vadvilág sokfélesége és a vad minősége sem.
Tanulságos tapasztalati tény – Afrikától Közép-Ázsiáig –, hogy ahol megszüntetik a vadászatot, ott pusztul a vad, ahol pedig támogatólag viszonyulnak és invesztálnak a vadászatba és a vadgazdálkodásba, ott mennyiségileg és minőségileg is gyarapodik a vadállomány. Mert ha nincs legális vadászat, akkor nincs pénz a vad védelmére az orvvadászat ellen; és mert a helyi lakosság – mint arra számtalan példa van – tűzzel-vassal-méreggel pusztítja a vadat, hogy a kis földjét megvédje. De ott, ahol vadászat, vadgazdálkodás és vadászati turizmus van, ott jut pénz vadvédelemre, és mert a vadászatból profitál, a helyi lakosság se nem tudja, se nem akarja pusztítani. Konkrét példával: Kenyában betiltották a vadászatot, így az ország nagy részén kipusztult a vad, míg Namíbia a vadászati turizmusra épít, ezért ott fantasztikus a vadbőség.
A Biblia első lapjain olvashatunk arról, hogy Isten az embert a világba, mint egy kertbe helyezte, hogy művelje és gondozza azt. Tehát – a Szentírás szerint – két tévedést követhet el az ember: az egyik, ha kirabolja, nem becsüli meg a természetet. Ez ma a gátlástalan ipari lobbi, amelyik ipari parkká tenné a világot, lebetonozna minden talpalatnyi helyet. A másik tévedés, ha sorsára hagyjuk környezetünket, mert akkor abból nem kert, hanem dzsumbuj lesz. Ahogy a kertész gondozza a kertet, úgy kell nekünk a ránk bízott erdőt, mezőt, vadállományt gondozni. Ezért szoktam azt a hasonlatot használni, hogy ami a kertész kezében a metszőolló, az az igaz vadász vállán a puska.
Az 1971-es Budapesti Vadászati Világkiállítás inspiráló hatása a mai napig érződik. Adja Isten, hogy a mi Egy a Természettel Vadászati Világkiállításunk vadászati kultúránkban, vad- és természetgazdálkodásunkban olyan gyümölcsöt teremjen, hogy ha majd utódaink 2071-ben újra vadászati világkiállítást rendeznek, ők is élvezhessék!
Tisztelet a vadnak, üdv a vádásznak, hódolat a Teremtőnek!
(semjenzsolt.hu)
