Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes beszéde Dr. Deák Ernő Útkeresés a jövőbe című könyvének bemutatóján
Budapest, Magyarság Háza, 2023. április 27.
Tisztelt Hölgyeim és Uraim! Kedves Ernő!
Két nap különbséggel éppen hat éve, hogy ugyancsak a Magyarság Háza szervezésben Deák Ernő könyvét méltattam. Meg kell mondanom, könnyebb helyzetben voltam. Akkor egy izgalmas, olvasmányos életút kötet bemutatására vállalkoztam, most egy lexikon méretű, kilencszáz oldalas életműről kell beszélnem.
Életmű kötetről, de nem egy teljes életműről. Már az előszóban utal a szerző arra, hogy nem állt szándékában minden írását e válogatásban megjelentetni. A szerző maga így ír munkásságáról: „A kettősség nyomta rá bélyeget éveimre: egyrészt a szétszóródásban összegyűjteni, közösséggé alakítani, szervezni a nyugaton, elsősorban Ausztriában élő magyarokat, másrészt távlatokat, célt keresve megfogalmazni azokat a gondolatokat és elveket, amik cselekedeteink, célkitűzéseink szellemi hordozóiként, eligazítókként, irányelvekként csapódtak le írásban. Fél évszázad keresését, vívódását, érlelődését tükrözik az egyes írások, amik azzal az eltökélt szándékkal fogalmazódtak meg, hogy hazára leljünk a hontalanságban, amihez tudatformáló szellemi beágyazottság is szükséges.”
Az 1956-os szabadságharc leverése után mintegy kétszázezer honfitársunk lépte át a határokat, kényszerült emigrációba, és kezdett új életet az akkori szabad világban. Tanulhattak, munkát kaptak, beilleszkedtek. Voltak, akiknek ez is elég volt, de sokan voltak, akik nem feledkeztek meg hazájukról. Közösségekbe, egyesületekbe szerveződtek, és mindent megtettek azért, hogy felhívják a nagyvilág figyelmét Magyarország tragédiájára. Mondhatjuk úgy is: a szabad Magyarország élete az emigrációban folytatódott.
A rendszerváltozás után számos memoár jelent meg idehaza az emigráció történetéből, köztük Az Öreghegytől Schnebergig, Deák Ernő önéletrajzi írása, mely tükröt tartott elénk a nyugati magyarság életéről. Az Útkeresés a jövőbe más. Történelem ez is, Deák Ernő történelme. Ebben a tükörben azt tárja elénk, hogy ötven esztendőn keresztül hogyan vélekedett, töprengett az ausztriai magyarság sorsán, jövőjén.
Ötven év alatt a legkülönbözőbb helyeken publikált írásokat kellett csoportosítani, súlypontok szerint rendezni. Az első fejezet az ausztriai magyarok múltját és jelenét mutatja be. Foglalkozik az Őrség történelmével, a burgenlandi magyarság helyzetével. Részeletesen ír az 1956-os menekülthullámról, a magyar emigráció sorsáról, életük változásairól az évtizedek folyamán.
Számomra az Extra Hungariam fejezet írásai a legérdekesebbek. Kisebbségnek lenni nem sors, hanem feladat, adja címül egyik írásának a szerző. A fejezet néhány meghatározó gondolatát szeretném kiemelni:
Egy harminc évvel ezelőtti cikkben keményen bírálja az emigráció hiányosságait. Úgy látja, a politikailag szerveződött emigráció figyelme Magyarországra irányult, elhanyagolta a helyi közösségek kiépítését. „A jövő szempontjából fel kellett volna mérni az erőket, meg kellett volna szervezni az egyesületek hálózatát, koordináltan, intézményesen kellett volna beindítani és kifejteni – politikai és kulturális értelemben – az emigrációs munkát.”
Egy későbbi felszólalásában utal Hanák Tibornak a Bécsi naplóban megjelent írására: „Élni nekünk kell. Vagyis szerves és életképes közösségek nélkül nincs nyugati magyarság; elsorvad a szellem, amennyiben nincs helyi kreativitás, nyelvünket és kultúránkat kizárólag magyarországi vendégszereplők felléptetésével tartjuk életben.”
Később meg is határozza a feladatot: „Az önálló szerves közösségi élet a szórványban eleve nem zárja ki, sőt szükségessé teszi kapcsolatok egész hálózatának kiépítését. Ez egyrész feltételezi az egyesületek, országos szervezetek más országok béli magyar egyesületekkel történő együttműködését, kissé nagyképűen, világháló megteremtését, másrészt rendezett kapcsolatok ápolását az anyaországgal oly módon, hogy minden rész ellátja saját feladatát, de egyetemes magyar szinten kölcsönösen kiegészíti egymás feladatkörét, mert részt vállal belőle.”
És tessék: máris eljutottunk a Nyugat-Európai Országos Magyar Szervezetek Szövetségéhez, majd a Diaszpóra Tanács gondolatáig.
Deák Ernő 1956 decembere, tizenhat éves kora óta él és alkot Ausztriában. Fiatalemberkénk kapcsolódott az emigrációhoz. Az 1963-as amnesztia törvény megvitatására összehívott oberweseli konferencián Fehérváry István ajánlására Tollas Tibor a fiatal Deák Ernőt bízza meg a Nemzetőr képviseletével. Az előző éjszakát Kovács K. Zoltán lakásán tölti, aki szintén ellátja utasításokkal. Ez volt a kezdet. Mára Deák Ernő az 56-os emigráció doyenje.
Csak megjegyzem, hogy a budapesti elvtársak már másnap mindenről értesültek. A kádári titkosszolgálat az utolsó pillanatokig, azaz 1990 tavaszáig folyamatosan bomlasztotta akciókkal, beépített ügynökeivel az emigráció sorait. Ebből is látszik, mennyire félt az erejétől. Természetesen folyamatosan érkeztek a jelentések. III/III-as és III/I-es Bécsből származó jelentésekben többször találkozunk Deák Ernő nevével. 1988 decemberében arról tudósítanak, hogy az MDF, az SZDSZ és a francia emigráció zártkörű tanácskozásán vett részt. 1989 tavaszán jelentik, hogy az USA-ban élő Király Béla levélben kérte, hogy Nagy Imre és társai temetésén Deák vezesse az ausztriai magyar emigráció küldöttségét. Megjegyzésben hozzáfűzték, hogy Deák beutazása is bizonytalan. Később a rendezési megbeszélésekről küldött jelentésben már szerepel a neve a résztvevők között.
Deák Ernő életéből nehéz kiemelni a legfontosabb eseményeket, de a Központi Szövetség létrehozását okvetlenül meg kell említeni. A szervezetnek 1980-as alapítástól főtitkára, majd 1991 és 2014 között elnöke volt. Az utóbbi időkben viták zajlottak, de több mint harminc évig zökkenőmentesen működött. És ez az összefogás, ami svédországi mintára született, példát adott az Európa többi országában élő magyarságnak is, és mintegy megteremtette a Diaszpóra Tanács és ezen belül a NYEOMSZ létrejöttének lehetőségét.
Mint a Központi Szövetség elnöke szorgalmazta a Népcsoporttörvény jogkiterjesztését, amelynek révén 1992-ben sikerült elérnie, hogy a Magyar Népcsoporttanácsba a burgenlandi „őslakók” mellé meghívják a bécsi magyarokat is. A döntés jelentősen megnövelte a tanácsban a magyarok szerepét. Igaz, hogy Habsburg Ottó már korábban említette beszédében: „mi, magyarok sohasem voltunk idegenek Bécsben”.
Deák Ernő a mai napig szervezi a nemzet sorskérdésivel foglalkozó Kufstein konferenciát, szerkeszti az európai magyar emigráció utolsó megmaradt lapját, a színvonalát változatlanul megőrző Bécsi Naplót.
A közelmúltban egy pozsonyi előadása után a nemrég elhunyt Duray Miklós, a találkozót szervező Szövetség a Közös Célokért elnöke a beszélgetést azzal a gondolattal zárta, hogy Deák Ernő életútja példaként szolgál arra, amikor az új környezethez igazodva is megtartja valaki az identitását, így lesz élete kerek egész.
Szeretnék még visszatérni az Extra Hungáriam fejezet írásaihoz, ahol Deák Ernő a nagyvilág magyarsága körében tartott előadásit tárja az olvasó elé. Vezérfonalként húzódik végig mindegyik beszéden a gondolat: magmaradásunk esélye a közösségi létforma. Tíz évvel ezelőtt a LAMOSZSZ (Latin-Amerikai Magyar Országos Szervezetek Szövetsége) találkozón ezt így fogalmazta meg:
„A nyugati magyar szórványok nem fognak elfelejteni magyarul, legalábbis nem szívódnak fel, de csak akkor, ha célt és értelmet látnak magyarságuk vállalásában: ha megtanulnak egyetemes magyarságban gondolkodni és önállóan cselekedni.
Szeretetközösségekként az egymás iránti bizalom és megbecsülés tart össze mindnyájunkat. Amikor tudjuk, hogy akár mindennapi gondjainkban is hagyatkozhatunk egymásra, számíthatunk egymás segítségére. Igazi többletérték ez is, ami miatt vonzók és nélkülözhetetlenek egyesületeink, szervezeteink.”
Kedves Barátaim!
Az Útkeresés a jövőbe nem egy könnyű esti olvasmány. Inkább összefoglaló tankönyv, egy korrajz az ausztriai magyarokról: őslakókról és az emigrációról, az emigráció történetéről. Egyben kitekintő is a világ magyarsága felé – és még sok minden más: történelem, irodalom, néprajz, statisztika. Vagyis minden, ami Deák Ernőt foglalkoztatta. Ahogy az alcímben írja: Betakarított tanulmányok. A termés bőséges.
Aki nemzetpolitikával foglalkozik, annak Deák Ernő kötete, az Útkeresés a jövőbe nem hiányozhat a könyvespolcáról.
Kedves Ernő! Köszönjük!
(semjenzsolt.hu, fotó: Miniszterelnökség/Botár Gergely))
