Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes beszéde az Antall József 1990 és 1993 között rögzített, kormányüléseken elmondott hozzászólásait tartalmazó kötetetek bemutatóján.
VERITAS Történetkutató Intézet és Levéltár, 2024. május 23.
Az intellektuális becsületesség alapján néhány mondat beállítottságom tekintetében. A pártom vonatkozásában, kormánypárt voltunk Antall József kormányában a Magyar Demokrata Fórummal és a Független Kisgazdapárttal. Ez természetes elkötelezettséget jelent Antall József miniszterelnök urunkhoz és örökségéhez. Személyes vonatkozásban pedig én az egész politikába úgy kerültem, hogy Bolberitz Pál professzor úr biztatott rá, akinek én kedvenc tanítványa voltam, ő pedig Antall Józsefnek volt a kedves tanítványa. Tehát mind kereszténydemokrata, mind személyes alapon Antall József tisztelője vagyok.
Nemzetpolitika és az egyházpolitika tekintetében szintén meghatározó számomra Antall József. Amikor azt mondta, hogy lélekben 15 millió magyar miniszterelnöke, ez reveláció volt. Akkor addig lehetett elmenni, hogy ki merte mondani, hogy lélekben 15 millió magyar miniszterelnöke. Innen már csak egy lépés volt, amikor a státusztörvény alapján a magyar igazolványokat kiállítottuk. És most, amivel a nemzet közjogi egyesítése megtörtént, 1 millió 200 ezer határon túli honfitársunk kapta meg a magyar állampolgárságot.
Az egyházpolitika tekintetében ő mondta nekem, hogy nem a templom köveibe kell befektetni, hanem az egyházi iskolákba. Ő maga piarista diák lévén, pontosan tudta, hogy mit jelent a keresztény civilizáció védelmében is az, hogy az egyházi gimnáziumokból jövő következő generáció értelmisége meghatározó helyeken legyen a magyar életben. A gondviselés különleges kegyelme, hogy a magyar történelem sorsfordulóján egy olyan államférfit adott nekünk, mint Antall József. Hasonlóan a kiegyezésnél Deák Ferencet, az első világháború után Bethlen Istvánt, és a szocializmus után Antall Józsefet. A fundamentumokat Antall József rakta le.
Ortega y Gassettől, a zseniális spanyol filozófustól származik az a meglátás, hogy az emberiség történelmén végigvonul a visszavágyódás a múltba, az előző korokba. Miért? Azért, mert itt és most, a jelen feszítésében nem ismerjük a megoldásokat a kihívásokra. Egy korábbi kor esetében viszont pontosan tudjuk, hogy milyen megoldások voltak, milyenek lehettek volna a legjobbak. (A mohácsi csatát a hadtörténészek ma könnyedén megnyerik visszamenőleg…) Ez az oka annak, hogy az emberiség visszavágyódik korábbi korokba, mert annak a megoldásait ismeri a kihívásokra. Mindig a mi saját korunk a legbonyolultabb és a legnehezebb, mert nem ismerjük a válaszokat. Itt és most kell megtalálnunk a helyes válaszokat. Most ezen felvezetés alapján: amikor elkezdtem beleolvasni a könyvbe, őszintén megmondom, hogy egy bizonyos kritikai attitűd is volt bennem – ha ez nem szemtelenség –, hogy itt egy elmulasztott lehetőség, ott ilyen-olyan tévedések, illúziók. De rögtön utána a csodálat! Az a csodálat, hogy Antall József nem tévesztett utat, és lerakta a fundamentumokat. A fundamentum letétetett, és ez elsősorban Antall József karizmájának és államférfiúi nagyságának köszönhető.
Engedjenek meg nekem még egy megjegyzést, amiért persze lehet, hogy támadni fognak, de az, hogy szó szerinti jegyzőkönyv, vagy hangfelvétel készül egy kormányülésről: őszintén szólva számomra úgy tűnik, hogy így lehetetlen kormányozni… Mégpedig azért lehetetlen – legalábbis nagyon nehéz –, mert minden szónak nyoma van, így a kockázat is benne van, hogy kikerül a sajtóba, amit rögtön kiforgatnak. Egy konkrét probléma megoldása tekintetében nagyon nehéz pc módon fogalmazni, sőt, sokszor az embernek ki kell próbálni az ellenfél érveit is. Hiszen csak akkor tudom használni a pajzsomat, hogyha kipróbáltam az ellenfél kardját. Egy vitában, amíg kikristályosodik egy álláspont, akkor az embernek vannak olyan mondatai, amivel nem is teljes mértékben ért egyet, csak kipróbál egy érvet, akár ellenérvet. Mintegy az ördög ügyvédjeként. Nagyon nehéz úgy kormányülést tartani, hogy minden mondatnak nyoma van, pláne egy koalíciós kormány – tehát konkurens pártok – esetében. Ezért van az, hogy ahol a jogszabályok előírják a szószerinti jegyzőkönyvezést – például a németeknél -, ott előtte tartanak egy koalíciós egyeztetést, ahol minden felvétel nélkül megbeszélnek mindent, majd pro forma tíz perc alatt lezavarnak egy kormányülést, ahol a koalíciós egyeztetésen elfogadott döntéseket csak jegyzőkönyvbe mondják. Hihetetlen teljesítmény, amit Antall József tett, hogy miközben minden szava megvan, minden mondata vállalható – még akkor is, hogyha azért ez biztosan nehézkesebbé tette a kormányüléseket -, és mégis megoldotta a problémákat.
Most miután azt gondolom, hogy a könyv sokkal érdekesebb, mint az én expozém, ezért néhány szemelvényt hadd olvassak föl belőle, mintegy kedvcsinálóként. És olyan szempontból is, hogy mennyire aktuális minden szó, amit Antall József elmondott. Például az ellenzék tekintetében ’90. augusztus 2-án a következőt mondja:
„Bármilyen kérdésben, ami a parlament elé kerül, nem számíthatunk valami megfontolt és össznemzeti érdekeket szem előtt tartó és annak pártérdekeket alávető magatartásra, hanem arra kell számítani, hogy (…) az ellenzék minden lehetőséget ki fog használni arra, hogy belekössön, kritizálja. Azért mondom ezt el, hogy semmi illúziója se legyen egyetlen kormánytagnak sem abban a kérdésben, hogy valamilyen racionális érvelés ezt át tudja hidalni.”
A koalíció tekintetében azt mondja: „Az államtitkárok külső megnyilatkozásai nem lehetnek ellentétesek, eltérő koalíciós partner esetében sem a miniszterével. Ha nem ért vele egyet, külön felhívhatja. (…) Tehát nem lehet a minisztérium esetében, hogy mondjuk a kisgazda miniszter nyilatkozatát kifogásolja akár az MDF-es, vagy a kereszténydemokrata államtitkár. Először házon belül, vagy párton keresztül juttathatja el az ellenvéleményét.”
A bürokrácia által készített felkészítő anyagok vonatkozásában: „A Minisztertanács elé kerülő anyagoknál, (…) tehát a hosszú anyagoknál, amit megkapnak a miniszterek, amiben nemigen tudnak gyors állásfoglalást hozni, minden esetben készüljön egy egyoldalas rezümé ezekről, a lényegről. (…) Mi az, ami a fő politikai döntést igénylő neuralgikus rész.” Megjegyzem, egy miniszternek az egyik legelső feladata, hogy az ember a saját bürokráciájával megharcoljon. Az apparátus a dolog természetéből eredőben be akarja bizonyítani, hogy csak ő ért hozzá szakmailag. És általában szakmailag valóban jobban ért hozzá. Csak a miniszter azért van ott, hogy a politikai akaratot keresztülvigye. Tehát az első lépés a politikai érdekérvényesítésre – az értékeink és érdekeink elérésére -, hogy az ember a saját bürokráciájával megharcoljon. És annak az első lépése, hogy ne fulladjon bele abba a tengernyi iratba, amit a bürokrácia azért készít, hogy a miniszter ne igazodjon el a valódi kérdésekben, hanem a technikai részletekbe mielőbb fulladjon bele. Tehát ezért ésszerű elvárása Antall Józsefnek az, hogy egy oldalba legyen összefoglalva, a summa és az esszencia.
Vagy például, amikor külön kitért a miniszterek érzékenységére: „Kérnem kell a kormány tagjaitól, hogy semmit ne terjesszünk úgy elő, (…) hogy ha nem fogadják el azt, amit mondok, akkor lemondok. (…) Egyikőnk sem úgy vállalta most a miniszterséget, hogy úgy gondolta, hogy itt egy sikersorozatnak lesz a képviselője. (…) Egy kamikazefeladatot vállaltak azok, akik ezt vállalták.”
Nagyon szellemesek a történelmi anekdoták, hiszen mindig a történész szemével is látta a dolgokat. „Bárcziházi Bárczy István jegyzőkönyvvezetése mellett a két világháború között magam is láttam, aki kitűnően tudott rajzolni, s hihetetlenül unta a Minisztertanácsokat, s ennek következtében számtalan minisztertanácsi jegyzőkönyvből hiányzik a szöveg, de kitűnő karikatúrák vannak a miniszterekről. Ezt csak Kajdi Józsefnek ajánlottam a figyelmébe.” Megjegyzem – ezt most én mondom -, ha Kajdi József ezt megfogadta volna, akkor most nem egy könyvbemutatón lennénk, hanem egy képzőművészeti tárlaton…
Vagy például a bulvársajtó, a revolver-újságírás tekintetében, mikor azt mondta: „A sajtó jelentékeny része, amíg negyven évig hazugságokat írt, most kívánja ezt folyamatosan kiélni a nagy szabadság keretében a teljes felelőtlenség irányába. Ez egy lehetetlen állapot, jönnek a zuglapok, nincs sajtóerkölcs.” Megjegyzem, ehhez ma még hozzátehetjük, hogy most már bárki lehet internetes „újságíró”, ha van egy mobiltelefonja…
Annak idején bejelentettem a Napkelte bojkottját, most itt találom a legjobb érvet e mellett és milyen igaza van Antall Józsefnek: „Az az egyik megoldás, hogy nem adnak interjút bizonyos lapoknak. A nyugatnémet kormány tagjai is például nem adnak interjút bizonyos lapoknak, és bizonyos műsorokban nem lépnek föl. Tehát mindez részünkről is megfontolandó. (…) Lehet, hogy kétszer üres székre fognak mutatni, de ebből majd mindenki számára kiderül, hogy az adott személynek, vagy az adott műsorban a Kormány tagjai nem hajlandók nyilatkozni. (…) Egy kormányhoz közel álló napilapot minden eszközzel meg kell teremtenünk.”
És amikor betelt a pohár, azt mondja: „A világon ilyen nincs, hogy a sajtó odahasalhat fél méterre tőlünk. Ezt is rögzítsük, és kérem, hogy a Ház foglalkozzék vele, mert nonszensz, hogy a Reformnak – vagy mit tudom én, hogy minek a fotósa -, napi tíz órában ott hasal előttem, és várja, hogy mikor fogom a fülem piszkálni, hogy ezt a pillanatot lefotózhassa.”
Gyöngyszem a miniszterelnök helyettesítése, ami egy tökéletes példa Antall József fanyar humorára: „A jövő héten lesz három olyan nap, (…) amikor Izraelben leszek, (…) és Für Lajost kérem arra, hogy ebben a három napban lássa el a helyettesítésemet. (…) Így legalább helyt adunk a sajtó olyan híresztelésének is, hogy Für Lajos fúr engem. Azt szeretném, hogy Für Lajosnak addig módja legyen átvenni a hatalmat a hátam mögött.”
Majd a következő ülésen visszatért ugyanerre: „Elnézést, hogy késve kezdjük az ülést, mert már mai nap volt, amikor megérkeztünk az éjjel! Köszönöm Für Lajosnak, hogy itt helyettesített az átmeneti időszakban, és nem hajtott végre katonai puccsot. Noha kértem rá, hogy a távollétemben ezt a megoldás tegye meg, de elhalasztotta.”
És miután a kormányülések gyakran másnap a hajnali órákig is eltartottak, következő megjegyzést tette: „Nagy megelégedéssel néztem, hogy ma mások alszanak, és mások vannak ébren. (…) a kormányzati munkamegosztás érvényesül, most teljesen más alvók vannak.”
A Budai Várral kapcsolatban: Azt a célt kell kitűzni magunk elé, hogy a köztársasági elnöki palota felépüljön a Teleki-palotában, a Sándor-palota elkészüljön, és a Honvédelmi Minisztérium, illetve a Karmelita kolostor egy részével megtervezzük a Miniszterelnöki Hivatal elhelyezését. (…) bármilyen szállodai, üzletszerű, bazárszerű felhasználás, vagy egyéb olyan, amit igenis tervez a főváros és az egész Demszky-féle társaság, nem illik a Várhoz.
A kitüntetések tekintetében: „Azért sem tartanám meghagyni a jelenlegi kitüntetéseket, mert a legrondább kitüntetések (…) az elmúlt évtizedek kitüntetései… Nem ismerek a jelenlegi kitüntetések között olyat, amelyiket ebben a formájában, így, ahogy most kinéz, megtartanám, egyszerűen művészi, és minden más szempontból. (…) A Magyar Köztársasági Érdemrendet azt fontosnak tartanám, (…) mert az egybeesik a régi magyar érdemrenddel” és mi hozzátehetjük: és a ’48-as hagyományokkal. Megjegyzem, tőle hallottam a legegzaktabb anekdotát a kitüntetésekkel kapcsolatban: a kiegyezés után Ferenc József császár és király Arany Jánosnak adományozta a Szent István-rend lovagkeresztjét. Amikor ennek híre ment, a Főrendiházban egy arisztokrata indignálódottan azt mondta az Andrássynak, hogy most már akárki megkaphatja a Szent István-rendet? Mire Andrássy azt mondta, hogy meg tudná mondani excellenciád, hogy Michelangelo korában hogy hívták a külügyminisztert?
És az EU-s pénzekkel kapcsolatban azt mondja, „Londonban (…) éles vita bontakozott ki a Phare program kapcsán. (…) minden ilyen külső segély elsősorban a saját vezető értelmiségi munkanélküliség támogatását jelenti külföldön, másrészt kellemes szállodai helyek és nyaralások biztosítása a mi kontónkra.”
Vagy a titkosszolgálati anyagok tekintetében nyugati segítségnek számított a kormányhoz eljuttatott több külföldi minősített jelentés. A hazai titkosszolgálatok működésével kapcsolatos vitában Antall József éppen a CIA hasznavehetetlen jelentésével érvelt, szó szerint idézem: „Egy elhárító szervezet iszonyatos apparátussal és irtózatosan sok lényegtelen adat gyűjtésével is foglalkozik. Egyébként ez a CIA-ra is érvényes, azért írnak annyi hülyeséget. Meg kellett állapítanom, amióta kapom a jelentésüket, az újságból én egy óra alatt különbet írok.”
A Mi ezt valljuk vaskos köteteiből közvetlenebbül ismerhetjük meg Antall Józsefet, az államférfit. A szó szerinti jegyzőkönyvek megőrizték beszédstílusát, érzelmeit, a kormányülések hangulatát. Tanulsággal szolgál ez a mű.
Befejezésül két gondolatot hadd mondjak még el önöknek, ami számomra meghatározó Antall József örökségében. Ha ma az EU-ban vagy nemzetközi tárgyaláson ül az ember, azzal szembesül, hogy a ma, a mainstream politikusai számára csak az számít, hogy másnap mit ír a Süddeutsche Zeitung, milyen médiája lesz másnap. De az, hogy mi lesz ötven év múlva, vagy száz év múlva – amikor előjövünk ilyen szempontokkal -, úgy néznek ránk, mint a szegény őrültekre. Ennek ma nincs relevanciája. Számomra viszont az volt reveláció ebben a kötetben, hogy Antall József a történelem egészében gondolkodott, a magyar történelem kontinuitásában. Antall József a saját személyét és politikáját nem egy epizódnak látta, hanem a magyar történelem ívében! Ezért volt, hogy amikor őt olvassuk, akkor látjuk az elmúlt évszázadokat és látjuk a távlatokat. És ez nemcsak a múlt felé igaz, hanem a jövő tekintetében is igaz. Amikor például azt mondta Orbán Viktornak, hogy „Viktor, vigyázz a pártodra!” Halálos ágyán pedig testamentumként mondta Bolberitz Pálnak, hogy „keresztény Magyarországot akartam, mert csak ennek van jövője”. Ez az a történelmi gondolkodás, ami Antall József egyik államférfiúi karizmája!
A másik pedig az erkölcsi alap. Persze, a politikának megvan a pragmatikus mesterségbeli tudása, de Antall Józsefnél ez soha sem volt öncélú. Most nem a moralizálásra gondolok, hanem arra, hogy az ő politikai credoja – sub specie aeternitatis – erkölcsi természetű volt. Azt, hogy szó szerint életét adta a Hazáért.
(Elhangzott a VERITAS Történetkutató Intézet és Levéltárban, 2024. május 23-án.)
