A baloldali politikusoktól és a dollármédia oldalain a közelmúltban sorra érkeztek a nyilatkozatok és a cikkek, hogy a Fidesz a kommunikációjában azzal a kijelentésével, hogy az Európai Néppárt egy baloldali és háborúpárti pártcsalád, a szövetségesét, a Kereszténydemokrata Néppártot (KDNP) is háborúpártisággal illeti. A szándékos, vagy ismerethiányból származó félremagyarázásra Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes reagált. A KDNP elnöke a Békemenet alkalmával adott interjút a Vasárnap.hu-nak, amelyben helyre tette a csúsztatásokat.
Miben volt más, és miért volt kiemelten fontos a mostani Békemenet?
A mostani Békemenet fölötte állt a párthovatartozásnak, mert a béke ügye nem jobb vagy baloldali kérdés. Van realitása annak, hogy az orosz-ukrán háború egy Oroszország-NATO háborúvá eszkalálódik, amikor már csak egy centire vagyunk a világháborútól, és egy világháború meg atomháborúban végződhet. Ezért azt gondolom, hogy most kell megállítani a háborús logikát, és váltani a béke irányába. Ez akkor lehetséges, a magyar kormány akkor tudja ezt hatékonyan képviselni, hogyha elsöprő erő áll mögötte. Jelenleg a nemzetközi politikában támogat minket Ferenc pápa, támogatja a béke ügyét a szlovák kormány, de ahhoz, hogy azt ki tudjuk fejezni, hogy a polgárok többsége nem a fegyvergyárak érdekeit képviseli, hanem az emberek érdekét, ahhoz szükséges, hogy egy monumentális erődemonstráció legyen a béke mellett – és úgy látom, hogy ebben jól állunk.
Úgy tűnik, hogy Manfred Weber vezetésével és Ursula von der Leyennel az Európai Néppárt balra tolódott és többek szerint háborúpárti álláspontot képvisel. Tényleg így van, vagy árnyaltabb a kép? Hogyan lehet elérni, hogy az Európai Néppárton belül fordulat következzen be?
Nagyon fontos látni, hogy az Európai Néppárt (EPP) a legnagyobb párt az Európai Parlamentben. Megjegyzem, hogy a KDNP előbb volt az Európai Néppártban, mint maga az Európai Néppárt, mert az a Kereszténydemokraták Európai Uniója (EUCD) és az Európai Demokrata Unió (EDU), tehát egy kereszténydemokrata és egy konzervatív párt egyesüléséből jött létre. A KDNP mind a kettőnek teljes jogú tagja volt. Az egyikbe Antall József hívott meg minket, a másikba Helmut Kohl német kancellár. Az kétségtelen, hogy az Európai Néppárt balra tolódott, de ez nem változtat azon, hogy az Európai Néppártban többféle álláspont van. Van kétségkívül háborús álláspont, de van békepárti álláspont is, és mi azért vagyunk az Európai Néppártban, hogy a béke álláspontját erősítsük.
Hiszünk abban, hogy az Európai Néppárt még visszavezethető az alapító atyák, Adenauer, Schuman és de Gasperi örökségéhez.
Nem könnyű, mert nem vagyunk többségben a Néppártban, de vannak békepárti erők, a mi dolgunk pedig az, hogy a békepárti erőket erősítsük.
Szöveg és fotó: vasarnap.hu