Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes beszéde a Posztumusz Világ Igaza kitüntetés átadásán
Budapest, 2022. december 8.
Tisztelt Hölgyeim és Uraim!
Kedves Barátaim!
A zsidó és a keresztény vallás egyik legfontosabb alappillére az emlékezés kötelessége. „Emlékezzél ősidőkről, vizsgáljátok nemzedékek és nemzedékek éveit! Kérdezd meg atyádat és tudtodra adja, véneidet és elmondják neked”, int valamennyiünket a Biblia, Mózes ötödik könyve, 32. fejezetében. Fontos megjegyeznem, hogy a zsidó imakönyv minden nap a hívők emlékezetébe idéz hat olyan témát, amellyel kapcsolatban a Biblia külön kiemeli az emlékezés fontosságát. Ezek egyike Amalék múlhatatlan gonoszságán, minden értéket tagadó szkepszisén, cinizmusán való kontempláció: „Emlékezzél meg arról, amit tett neked Amalék az úton, mikor kivonultatok Egyiptomból: Hogy rádtámadt az úton és megverte az utócsapatodat, mind az elgyöngülteket mögötted; te pedig bágyadt és fáradt voltál, és ő nem félt az Istentől… töröld el Amalék emlékét az ég alól, el ne felejtsd!” – szól a Deuteronomium máig ható figyelmeztetése.
A gonoszra való emlékezés jószerivel elválaszthatatlan a holokauszt emlékezetétől. A holokausztra való visszatekintés ugyanis egyfelől a par excellence modernkori amalék, a kegyetlen náci halálgépezet máig ható rémtetteinek újbóli tudatosítása, másfelől a saját önképünkkel való szembenézés is. A holokauszt emléke ugyanis nem egyszerűen a huszadik század és az emberiség történelmének legértelmetlenebb és legszörnyűbb tettének felidézése, hanem egy olyan viszonyítási pont, amely mind a mai napig meghatározza az európai emberek, zsidók és nem-zsidók identitását.
A Vészkorszak megtanított bennünket arra, hogy egy ember bármivé válhat. Magunk határozhatjuk meg, miként éljünk, szentek vagy gonosztevők legyünk. De ha azt szeretnénk, hogy az emberek olyan erkölcsi mérce szerint éljenek, amely lehetetlenné teszi Auschwitz megismétlődését, akkor ennek erkölcsi mércének objektívnek kell lennie. Olyan látásmódnak, amelynek az alapja transzcendens, különben mindig a kedvünk és az uralkodó korszellem szerint fogjuk alakítani, éppen aszerint, ahogyan az érdekeink kívánják.
Hölgyeim és Uraim!
Isten minden bizonnyal megakadályozhatta volna a holokauszt szenvedéstörténetét. Ám ebben az esetben még mindig úgy gondolnánk, hogy az emberi ész, a ráció ereje szab gátat az elképzelhetetlen borzalmak megtörténtének, nincs szükségünk Istenre. Ha az ember teljesen szabad, akkor szabadnak kell tekintenünk erkölcsi döntéseiben is. Csakhogy a Vészkorszak megtanított bennünket arra, hogy a szabadságunk abban áll, hogy választhatunk jó és rossz között, ám semmiképpen sem abban, hogy megszabhatjuk, mi a jó, és mi a rossz.
Nem tudok elég hálás lenni, amiért a rettenet nem csupán a féktelen gonoszságot mutatta meg a maga pőre valóságában, hanem az emberi nagyság erejét is. Azokra a példákra gondolok, amelyek a legsötétebb környezetben is felvillanó fénylángként, reménnyel és iránymutatásként tudnak szolgálni számunkra.
Emlékeznünk kell tehát mindazokra, akik keresztényként életük kockáztatásával mentettek vagy próbáltak embereket menteni. Akik zsidó testvéreik tragédiájában saját hitük forrását találták meg.
A Talmud bölcsei a Szánhedrin traktátusban fontosnak tartják megjegyezni, hogy „Azért teremtette Isten az embert egyedülinek, hogy arra tanítson, bárki, aki egy lelket is elveszejt, olybá vétetik, mintha egy egész világot veszejtett volna el, és bárki, aki akár csak egy lelket is megment, olyan, mintha az egész világot mentette volna meg”. Amikor most Kiss Mihály, az egykori szalézi igazgató nemes kiállására emlékezünk, egy, a szó legnemesebb értelmében vett Igaz Emberre, aki 1944 októberétől több zsidó üldözöttet fogadott be az óbudai Szent Alajos Házba, sokuk életét megmentve, úgy kell tekintenünk Rá, mint akinek az egész világot sikerült megmentenie. Az a világot, amelyben mindannyian élni szeretnénk. A mi világunkat.
Tisztelt Hölgyeim és Uraim!
Kedves Barátaim!
A nácik azt akarták, hogy a zsidóság háromezer éves láncolata, és ezáltal a zsidó-keresztény civilizáció folytonossága megszakadjon. Ez ellen úgy tudunk tenni, ha a nemzedékek kapcsolatát újraépítjük.
Magyarország kormánya az elmúlt évek során töretlen elkötelezettséggel ált ki a zsidó közösségek mellett. A feszült közel-keleti helyzetben, és az európai zsidóságot fenyegető biztonsági kihívások közepette minden tőlünk telhetőt megtettünk a zsidó közösségek védelme és az antiszemitizmus elleni harc érdekében. A magyar kormány az elmúlt évek során számos lépésével egyértelműen jelezte, hogy a nemzetközi politika porondján is Izrael mellett áll a Zsidó Állam elleni politikai támadások ügyében. Mindezek után talán nem meglepő, hogy az elmúlt években töretlenül fejlődni tudtak Magyarország és Izrael diplomáciai kapcsolatai.
Mindemellett komoly összegeket fordítottunk a hitélet megerősítésére is, számos zsinagógát újítottunk fel. Ehelyütt elég arra emlékeztetnem, hogy alig néhány száz méterre innen található Budapest legrégebbi, ma is működő zsidó imaháza, az Óbudai Zsinagóga szépen megújult épülete, amelynek közösségével, vezető rabbijával személyesen is kiváló baráti kapcsolatot ápolok.
Emlékeznünk tehát nem csupán szavakban kell, hanem tettekben is. Hiszen ránk hárul a feladat, hogy a legyilkoltak után keletkezett űrt megpróbáljuk nemes cselekedetekkel valamelyest betölteni. Mindenekelőtt azonban őrködnünk szükséges afelett, hogy hasonló többé ne történhessen meg. Éberen kell vigyáznunk a keresztény és a zsidó közösségeinkre, a biztonságukra, a szabadságukra és közös hagyományaink fennmaradására.
Köszönöm a megtisztelő figyelmüket.
(semjenzsolt.hu, fotó: Miniszterelnökség/Botár Gergely)
