Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes beszéde a Lengyel–Magyar barátság napján
Parlament, 2023. március 22.
Tisztelt Lengyel és Magyar Barátaim! Tisztelt Ünneplő Közösség!
A lengyel és a magyar nép évszázados barátságára és együttműködésére mindkét ország úgy tekint, mint ami magától értetődik és megingathatatlan. Ennek az evidenciának deklarálása az a határozat, melynek egyik motorja Latorcai János alelnök úr volt, s melyet a magyar Országgyűlés és a lengyel Szejm 2007-ben elfogadott. Azóta március 23. a magyar-lengyel barátság napja.
Lech Kaczynski lengyel államfő és Sólyom László magyar köztársasági elnök ezt megelőzően, 2006. március 24-én írta alá a Győri Nyilatkozatot, és avatta fel a lengyel-magyar barátság emlékművét a városban, a Bem téren.
Az emlékműre Stanislaw Worcell XIX. századi író és politikus gondolata került, aki a londoni emigrációban Kossuth Lajos barátja volt: „Magyarország és Lengyelország két öröklétű tölgy, melyek külön törzset növesztettek, de gyökereik a föld alatt messze futnak, összekapcsolódnak és láthatatlanul egybefonódnak. Ezért egyiknek léte és erőteljessége a másik életének és egészségének feltétele.”
A két nép közötti barátság egyik legbeszédesebb bizonyítéka, hogy Európa legstabilabb határa a XI. század és 1920 között fennálló lengyel-magyar határ volt.
A testvéri kölcsönösség az évszázadok folyamán számos történelmi személyiségben öltött testet: szent magyar királyleányok, Nagy Lajos és Báthori István a lengyel trónon, Jagellók uralkodása Magyarországon. Márianosztráról a Jasna Góra kolostor megalapítására induló pálosok, majd a XX. század harmincas éveiben onnan a gellérthegyi Sziklatemplomba visszatérő szerzetesek. Négyezer önkéntes érkezése az 1848-49-es szabadságharc idején, köztük Bem tábornok, a kor egyik legjobb hadvezére az egyik oldalon, és az 1863-as lengyel felkelés hírére több mint 400 magyar önkéntes átkelése a határon, hogy csatlakozzon az oroszok ellen küzdő lengyel hazafiakhoz.
Bő száz esztendeje, hogy lezárult az I. világháború, ami a lengyelek számára 130 év felosztottság után az újjáalakulás győzelmét jelentette, Magyarországnak viszont területe kétharmada elvesztését, amivel a sok évszázados közvetlen szomszédság is megszűnt.
„A mi és a ti szabadságotokért” volt a jelszó két évvel az I. világháború lezárulása után is, amikor Lengyelországnak a bolsevistákkal vívott élet-halál küzdelméhez az utolsó pillanatokban érkezett meg – a csehek által késleltetett – magyar hadianyag szállítmány, aminek döntő jelentősége volt abban, hogy megállították és visszaverték Tuhacsevszkij Varsó alatt járó hadait.
A II. világháború idején nyújtott segítségről ma már könyvtárnyi irodalom szól. A háború lezárásával a győztes hatalmak döntése alapján Lengyelországnak jutalomként hasonló sors jutott, mint Magyarországnak büntetésként: a szovjet megszállás. Nem véletlen, hogy 1956 heroikus történéseiben újra jelentős szerepet kapott a két nemzet feltétlen szolidaritása.
A lengyel és a magyar népet se genetikai, se nyelvi rokonság nem köti össze, barátságunk mégis szemet szúrt Európa aktuális birodalmi hatalmasságainak: például a világosi fegyverletételt követő megtorlások idején Mieczysław Woroniecki herceget Haynau azért küldte bitófára, mert szimbolikusan a magyar-lengyel barátságot is ki akarta végezni. Ám ahogyan Haynau nem tudta szétvágni a két nemzet közötti szoros köteléket, a következő évszázadban kudarcot vallott Hitler és Sztálin is.
És kudarcba fognak fulladni azok a mostani támadások is, melyek a minap a nagy és szent pápát, II. János Pált érték. Támogatjuk Stanisław Dziwisz bíborost, aki a jóakaratú embereket arra kérte, ne hallgassanak, amikor a Szentatyát gyalázzák. A Kereszténydemokrata Néppárt azonnal állást foglalt: „A leghatározottabban visszautasítjuk Szent II. János Pál pápa lejáratását célzó kampányt, hiszen azt az embert támadják, akinek Közép- és Kelet-Európa népei a szabadságukat köszönhetik.”
Jól látta már nyolc évvel ezelőtt a környezetünkben zajló folyamatokat Konrad Sutarski, aki így írt 2015-ben: „A (kereszténység elleni) támadásokat a kilétét rejtegető, nemzetközi globalista pénzügyi-gazdasági erőközpont szervezi, miközben világszerte igyekszik befolyását megerősíteni, illetve Európa országait, magát az európai kontinenst gazdaságilag az uralma alá hajtani, ennek érdekében törekszik az erkölcsi értékeket relativizálni, háborús konfliktusokat gerjeszteni, a kulturális és szellemi életet sekélyessé tenni, gyűlöletet előidézni.”
A keresztény Lengyelország és a keresztény Magyarország szoros kapcsolata azért fontos napjainkban is, hogy ez a testvéri együttműködés Európában meghatározó példává és erővé váljon.
Stanislaw Worcell gondolatának képi megjelenítése a két tölgyfáról a magyar fővárosban is helyet kapott. A Lengyel Intézet 75. születésnapjára készített ajándék az a Klauzál utcai tűzfalkép, melyen az összefonódó gyökerek két testvérnemzet összetartásáról, a közös történelmen túl az azonos lelkiségről is szólnak.
Engedjék meg, hogy megemlékezésemet az idén kétszáz éve született Petőfi Sándor Bem tábornokról szóló versének néhány sorával zárjam:
Két nemzet van egyesülve bennünk,
S mily két nemzet! A lengyel, s a magyar!
Van-e sors, amely hatalmasabb, mint
E két nemzet, ha egy célt akar?
Éljen a magyar-lengyel barátság!
(semjenzsolt.hu, fotó: Miniszterelnökség/Botár Gergely)
