Keresztény emberként imádkozzuk a Miatyánk-nak azt a mondatát, hogy Adveniat Regnum Tuum. De mit is jelent az, hogy jöjjön el a te országod? Jelenti teológiai értelemben, hogy valósuljon meg Isten egyetemes uralma. Jelenti egzisztenciális értelemben, hogy valósuljon meg a szívünkben Krisztus Királysága. És jelenti politikai értelemben azt is, hogy egyszerűen nem keresztény az a felfogás, amelyik azt mondja, hogy katolikus vagy protestáns vagyok vasárnap a templomban, otthon a családomban, azután fütyülök arra, hogy mi történik a világgal, a hazámmal, a városommal. Mert a keresztségben kapott küldetésünk, hogy a világot – legalább a mi kis világunkat – elmozdítsuk az Evangélium irányába.
Két okból is vallási reneszánszról beszélhetünk: az egyik filozófiai, a másik antropológiai természetű. A filozófiai természetű ok, hogy nyilvánvalóvá vált, hogy ez a mindent elborító relativizmus abszurditásba torkollik. Megkockáztatom a megállapítást, hogy napjainkra a józan ész védőbástyája a keresztény bölcselet maradt. Nekünk keresztényeknek a dolgunk részint az, hogy bölcseleti-teológiai minőségben, tanúságtevő módon mutassuk be a hitet, részint pedig – ezt mintegy bevezetve – relativizáljuk a relativizmust, hintsük el a hitetlenséggel szembeni hitetlenség termékeny magvait. Az antropológiai természetű ok pedig az, hogy az ember transzcendenciára nyitott lény, sőt éppen ez a transzcendenciára való eredendő nyitottság jelenti az ember ember voltát. Ezt az emberből nem lehet eltüntetni, csak ideig-óráig elhazudni, valláspótlékkal helyettesíteni. Miután a transzcendenciát tagadó ideológiák látványosan csődbe jutottak, ezért a mi korunk alapvonása a transzcendenciaéhség. Persze ez azt is jelenti, hogy a teológiai minőségű virágok mellett burjánzanak a vadhajtások is. Az elsőre példák a lelkiségi mozgalmak, a másodikra, a vallási bóvlira, a szekták. A mi küldetésünk az, hogy a kihívást lehetőséggé változtassuk!
(Szokatlan interjú Semjén Zsolttal. Gondola, 2007. április 30.)
