– Gratulálok.
– Köszönöm.
– Nem semmi, hogy valakinek a kedvéért díjat alapítanak.
– Hízelgő, de talán túlzás, hogy a kedvemért alapították.
– Pedig ezt olvasni. A Ronald Reagan Elnöki Alapítvány szerette volna honorálni a munkáját az amerikai elnök emlékének őrzésében, csakhogy a Ronald Reagan Szabadság Díjat májusban már Lech Walesa megkapta. Erre létrehozták a Nemzetközi Szabadság Díjat.
– Azért, hogy elismerjék a világban azokat, akik a szabadságért és a demokráciáért tettek. Úgy tudom, én kaptam az elsőt.
– Nem véletlenül. Öntől idézem Tibet kapcsán: „Az emberi jogok tekintetében nincs alku, mindenki erkölcsi kötelessége a kiállás.”
– Így is van.
– Apró bibi, hogy a citátum 2008-ból való. Most, a kínai kormányfő látogatásakor a kormány nem aggódott annyira Tibetért, sőt a rendőrség megtiltott egy békés demonstrációt, a Bevándorlási és Állampolgársági Hivatal meg túlpörögte az ellenőrzést.
– Nem ért egyet azzal, hogy rendkívüli diplomáciai és gazdasági siker volt a kínai látogatás?
– Egyelőre szándéknyilatkozatokat írtak alá. Viszont a kormányzó pártok feladták a Tibettel kapcsolatos korábbi álláspontjukat.
– Dehogy. Akár a tibetiek jogait, akár a pápához hű katolikusok támogatását, akár általánosan az emberi jogi szempontokat akkor tudjuk segíteni Kínában, ha jó, kölcsönös érdekeken nyugvó gazdasági együttműködés van. A járda széléről lehet zászlót lengetni, de érdemben segíteni a partneri viszony kialakítása után tudunk.
– Röpke fél mondatra sem futotta idehaza, miközben Merkel kancellár sajtótájékoztatón is megjegyezte, beszélgetett a kínai kormányfővel a jogállamiság helyzetéről.
– Látni kell a reálpolitikai viszonyokat: Magyarországtól aligha várható el több, mint az Egyesült Államoktól. Egyszerre kell érvényesíteni nemzeti érdekeinket és az emberi jogi szolidaritást. Nemzeti érdekeinkre pedig tibeti barátainknak is tekintettel kell lenniük.
– Máskor kokikat meg sallereket osztunk, uniós elnökként zúgjuk, nekünk se Moszkva, se Brüsszel nem parancsolhat, most meg hallgatunk.
– Nem hallgatunk, hanem hatékony utat választottunk. Én Pekingben szóba hoztam Tibet autonómiáját, és elmentem a Rómához hű katolikusokhoz misére.
– Úgy fest, ön is kapott egy kokit, és jobb belátásra bírták: mégsem kelleje vadászhatóvá tenni védett madár- és emlősfajokat.
– Az Országos Magyar Vadászati Védegylet elnökeként több mint ezer vadgazdálkodási egység szakmai javaslatát tolmácsoltam. A tárgyalások tartanak, többek között a zöldombudsman égisze alatt. Azt javasoltam, végezzük el az állománybecslést: ha annak nagysága – és bizonyos fajoknál a túlszaporodása miatti kártétel – indokolja. akkor ésszerű a vadászhatóvá tétel, de ha fogyatkozik az állomány, akkor nem. A vita lényege az, hogy a különféle adatbázisok közül melyik a hiteles. Jórészt ettől függ a védettség vagy vadászhatóság változtatása. Egyébként több száz, vadgazdálkodásból élő család megélhetéséről van szó, mégpedig ott, ahol alig van más munkalehetőség.
– De emellett a nemzeti hagyományra is hivatkoztak.
– Azt kérjük, hogy a szalonkára a magyar hagyományoknak megfelelően tavasszal lehessen vadászni, ne pedig ősszel, amit a jelenleg hatályos uniós szabályozás előír. Tavasszal kevés madár esik, azok is hímek, ami nem befolyásolja a szaporulatot, ellentétben az őszi vadászattal, amelyet – például a francia szokásoknak megfelelően – az unió preferál, de amely idegen a mi közép-európai vadászati tradícióinktól. Ha a szalonkák választhatnának, a magyar vadászokkal szavaznának, a tavaszi vadászat mellett.
– Akár a Whiskas-reklámban. A szalonkák jogait kiveséztük, ugorjunk. Létezik olyan kritika, amelyet a kormány megfontol?
– Az emberek akarata ellenére nem csinálunk meg olyasmit sem, ami számunkra ésszerűnek tűnik. Például nem vezetjük be a gyerekek utáni szavazati jogot.
– Az ötletnek a kormánypártokban is sok komoly ellenlábasa volt, valódi esély nem mutatkozott a megvalósulására. Arról viszont, amit biztosan meglépnek és népszerűtlen, nem konzultálnak. Szó sem esett az érdekegyeztetés átalakításáról, az OÉT megszüntetéséről, a korkedvezményes nyugdíjak visszamenőleges elvételéről. Noha ilyen ügyekben tízezrek voltak utcán.
– A szakszervezetek véleményét ezek után is figyelembe vesszük, de új intézményi formát vezetünk be.
– Ami várhatóan működésképtelen lesz.
– Miért?
– Azért, mert az eddigi háromoldalú rendszerben a munka világát értők is épp elég nehezen jutottak dűlőre. Most meg a kormány elegánsan kivonul, a munkaadók és a szakszervezetek pedig vitatkozhatnak a bérminimumról a környezetvédőkkel meg az egyházak képviselőivel.
– Miért, ők nem a társadalom részei?
– Dehogynem, de ilyen alapon a csokitorta-rajongók klubját is meghívhatnák. Bizonyára termékeny beszélgetés lenne… Érdekes, hogy az új rendszerrel sikerült a munkaadók és a munkavállalók ellenérzését is kiváltani.
– Mert azt gondolták, az ő privilégiumuk döntéseket hozni. Holott ez a két oldal nyilvánvalóan nem fedi le összességében sem a munkaadókat, sem a munkavállalókat, és különösen nem a társadalmat. Nem helyes a monopolhelyzetek lebontása?
– Az helyes – lenne. Csakhogy újat építenek: azok ülhetnek majd ott, akiket a kormány szívesen lát. Kevésbé demokratikus a módszer, mint az OÉT-ben volt, hiszen a tanácsban a részvétel reprezentativitáshoz kötött.
– Mivel a változtatásokkal a társadalom szélesebb köre vehet részt a vitákban, ezért ez a demokratikusabb.
– Akkor vajon miért tüntetnek az utcán?
– A magyar társadalmat semmilyen szempontból sem reprezentáló rendvédelmisek tüntettek, mert azt mondják, szerzett jogokat vesznek el tőlük. A történelemben sokszor vettek el szerzett jogot. Ám a magyar nyugdíjrendszer nem bírja el a negyvenévesen nyugdíjba vonulók terheit, és a munkájukra is szükség van. Ráadásul a rendszer erkölcsileg is elfogadhatatlan. Miért egészségkárosítóbb egy rendőrnek fütyörészni az utcasarkon, mint egy tanárnak külvárosi iskolában tanítani, vagy egy nővérnek haldoklókat ágytálazni?
– Ezt mondja a tűzoltónak, aki az életét kockáztatja a húszkilós felszerelésben, 300 fokban kilencvenezerért!
– Meg kell őket fizetni, de nem nyugdíjkedvezményekkel. Azt sem mondom, hogy egy hatvanéves rendőrnek kocsmai verekedést kell lerendeznie, de bejelentéseket remekül gépelhet a kapitányságon.
– Abban egyetértünk: nem biztos, hogy jó a társadalmi megállapodás, amely szerint nem tudunk eleget fizetni, de cserébe hamarabb nyugdíjba engedünk. Ám inkorrekt ezeket az embereket kényszerpályára állítani. Akik most felszerelnek, azokkal szemben kell új szabályokat alkalmazni.
– Csakhogy az ország ezt nem bírja ki.
– Vagy a kormány ügyetlen, és nem talál más megoldást. Értem a gazdasági kényszert, de nem lehet a visszamenőlegesség tilalmát megszegni.
– Van olyan gazdasági kényszerhelyzet, amikor a közérdek azt felülírja.
– Van pár pazarló rendszer, amelyekhez hozzányúlva a demokratikus játékszabályokat betartva is lehetne spórolni.
– Megtettük: mérsékeltük az állami bürokráciát, nincsenek luxuskiadások, a parlament létszámát majd a felére csökkentettük, az önkormányzati képviselőkét is megnyirbáltuk. Mi a spórolást magunkon kezdtük.
– Ezek szerint ez kevés. Pokorni Zoltán a Fidesz kongresszusán azt mondta: „A legnagyobb veszély, ami ránk leselkedik, azok mi magunk vagyunk. Ha azt hisszük, mindenkinél okosabbak vagyunk.” Mértéktartásra intett.
– Bölcs javaslat.
– Mégse fogadták meg. Még mindig egyéni képviselői indítványként nyújtanak be számos törvényt, így kerülve meg az egyeztetési folyamatot, vagy számos kulcsfontosságú törvényjavaslatot az utolsó pillanatokban módosítgatnak, s már a kormánypártiak is csak kapkodják a fejüket, merre is az előre.
– Probléma, hogy egy parlamentáris demokráciában parlamenti képviselők nyújtanak be javaslatot?! A választók akaratából centrális politika valósult meg, tehát minden társadalmi csoport tudhatja: az ő gondját csak a Fidesz–KDNP- szövetségen belül lehet megoldani. Így a különböző érdekek ütközése nem a kormány és az ellenzék között, hanem a kormányoldalon belül történik.
– Az oktatásban érdekeltek egységesen tüntettek a Szalay utcában. Valamiért Hoffmann Rózsa le is akart mondani, de még ez sem sikerült.
– Egységesek? Ráadásul egy nem létező törvényjavaslat ellen tüntettek… Hoffmann Rózsa nem kapaszkodott a bársonyszékbe, a miniszterelnök pedig világossá tette, teljes iránta a bizalom. Őszre meglesz a közoktatási és a felsőoktatási törvény is – közben persze ezer konfliktussal. Az a dolgunk, hogy meghallgassuk a véleményeket, s működőképes egységbe rendezzük. Ez a politika művészete.
– Az alkotmánybírák jelöléséhez, például Balsaiéhoz mit szóltak?
– Számomra a legfontosabb az volt, hogy Dienes-Oehm Egon mint a KDNP jelöltje alkotmánybíró legyen. Megtörtént.
– Meg. Még ha a „kiemelkedő tudású elméleti” jogász törvényi feltételnek nem felel is meg.
– Az Egon? Ha valaki megfelel mint nemzetközi jogász, az ő.
– Van papír, vagy nincs? Ő maga nyilatkozta, hogy nincs.
– Szakmai felkészültségét még az ellenzék sem kérdőjelezte meg, minden szempontból helye van a taláros testületben.
– Balsai?
– Támogattam a megválasztását. Igazságügyi miniszterként Isépy Tamás volt az államtitkára az Antall-kormányban. Aki jó volt Isépynek és Antall Józsefnek ahhoz, hogy levezényelje a rendszerváltás igazságügyi átalakítását, az jó lesz alkotmánybírának is.
– Mégis sikerült olyan törvényjavaslatot benyújtania – a 98 százalékos különadóról szóló első verzióját –, amelyet az Alkotmánybíróság azonnal elkaszált.
– És? Aquinói Szent Tamásnak is voltak olyan tételei, amelyeket elítélt az egyház.
– Szép párhuzam. Balsai volt az egyik szerzője az Alkotmánybíróság hatáskörét szűkítő javaslatnak és a testület átalakítását érintő módosításoknak, amelyek a bírák számát 15-re, a kinevezésük időtartamát pedig 12 évre növelték.
– Mi itt a probléma?
– Ne vicceljen. Nincs az rendben, ha valaki jogalkotói munkájával a saját karrierjének ágyaz meg. Legalábbis nagyon nem elegáns.
– Egyfelől, amit mond, abból logikailag az következik, hogy parlamenti képviselő nem lehet alkotmánybíró, ami abszurd. Másfelől, ugye ön se gondolja, hogy Balsai döntött a kormány helyett arról, miképp alakuljon a testülettel kapcsolatos jogalkotás?
– Nem, de arról a kormány döntött, hogy mehet a testületbe. Ez a mértéktartás?
– Csupán az Alkotmánybíróság működőképes átalakítása történt meg. Ki szavazhatná ezt meg, ha nem a törvényhozók?
– De alkotmánybíró lehetett volna más is. Például, ahogy eddig, ellenzéki jelölt is. Ehelyett csak a Fidesz–KDNP jelöltjei kerültek be, nehogy az új testület a necces törvényeket elkaszálja.
– Legitimációs szempontból a pártok érdektelenek, a nép által felhatalmazott parlament többsége által megválasztott jelöltek lettek bírák. Tehát legitimek.
– A Fidesz–KDNP-s többség hozott létre egy ilyen Alkotmánybíróságot. Már kínos, ezért nem vállalják?
– A kritikusok végeredményben nem velünk vitatkoznak, hanem a néppel, hiszen a nép által választott magyar parlament döntött.
(Forrás: 168 Óra)
