– Sokféle feladatkörben dolgozott élete során: káplánként, tanárként, elöljáróként. Mi vezette Önt?
– Jártam azt az utat, amelyet az élet kijelölt számomra. Aki bemegy a szemináriumba, az meghozza azt a döntést, hogy amelyik sínre állítják, arra megy. Az a nagy választás, a többi adódik. Sokáig, negyven éves koromig káplán voltam. Azt is elfogadtam. Ha nem jön a rendszerváltás, talán még most is az lennék. Az állomásokat feladatként fogtam fel. Azt kerestem, mit kell nekem az adott helyzetben tenni. Káplánként sem voltam boldogtalanabb, mint most érsekként. Most is ugyanaz az örömöm és bánatom, csak felnagyítva.
– Miben nagyon más az érseki feladatkör?
– Egy egyházmegye vezetése van rám bízva. Sokkal több emberért vagyok felelős, többen fordulnak hozzám, emberekkel foglalkozni a legnehezebb. Érdekek ütköznek, érzékenység van, valós vádak, panaszok vannak. Nehéz az igazságosságot és a szeretetet egyszerre gyakorolni. Azt csak a Jóisten tudja. Itt van egy hatalmas építkezés, ami évek óta tart már. Nem kaptam segítséget pályázati pénzekből. Sok rosszakaró és irigy is támadt.
– Megújult az érsekség épülete, és most dolgoznak a főszékesegyház teljes helyreállításán. Milyen súlyt kap mindez az érseki munkában?
– Örülök, amikor a Főszékesegyház tornyára nézek és örömmel mutattam be a pápai látogatáson a toronyra felhelyezett pápai címert. Anyagi tekintetben ezek az építkezések jelentették a legnagyobb feladatot. Az érseknek ez fontos, de mégis mellékfeladata kell hogy legyen. Meg kell őrizni őseink templomát, de a legfőbb törvény a lelkek üdvössége. Akkor örülök igazán, amikor végigtekintek a megújult lelkipásztori állományon, vagy amikor a hitoktatással, bérmálással foglalkozom. Egész életem az egyházközségek rendszeres látogatásáról szól. Hétvégeken, szombaton és vasárnap általában két helyre is elmegyek. Minden fontos eseményt együtt ünneplek a hívekkel. Ott vagyok a búcsúkon, a szenteléseken, megnyitókon, avatásokon. Az egyházmegye határain túl is vannak kötelezettségeim, például az Állandó Tanács tagjaként.
– „Mindig akkor kell az igazsághoz hű tényeket feltárni, amikor annak ott van az ideje” – fogalmazott tavaly 60. születésnapja alkalmából. Az egyházmegye Grősz -emlékéve, melyben Ön is aktívan részt vett, fontos adalékkal gazdagítja újkori egyháztörténelmünket.
– Több kerek évforduló kapcsolódott össze, ami lehetőséget adott az emlékév meghirdetésére. Mindig törekedtem arra, ahogy ezt az emlékév kapcsán elmondtam, emlékeznünk kell a kommunizmus embert próbáló időszakára, ez a kor a mi aranyfedezetünk. Értékes eredményeket hozott az emlékév. Kapcsolatot építettünk ki Grősz rokonokkal, az év nyitását zárását kísérő konferenciák számos kutatást indítottak el. Emlékkönyvet adtunk ki, mely a püspökkari körleveleket tartalmazza. Fontos szerepet tulajdonítok a levéltárnak, kincstárnak, könyvtárnak. Mindegyik a múltunkhoz tartozik, okulásul és tanulságul szolgálhatnak a jelenkornak. Ez is lehet hitterjesztés.
– Éppen a hitoktatók rekollekcióján tartott elmélkedést. A hitoktatás nagy hangsúlyt kap munkájában?
– Igen, az egyik legfontosabb terület a munkámban. Amennyire lehet, segítjük a hitoktatást. Évente több rekollekcióra hívjuk meg a hitoktatókat, mindig tartok gondolatébresztőt. Egyházi iskoláinkban ötezer gyerek tanul.
Tizenhárom éve minden csütörtökön van a bibliaórám. Ezt a helyi televízió felveszi, és még két kisvárosban, Kecelen és Kiskőrösön is leadják. Az érseki könyvtár honlapján meghallgatható a sorozat. A Civil Napló is évek óta közli. Ebben az évben a világvallások a téma, az októberi imatalálkozó előtt szeretném a világvallások és a kereszténység kapcsolatát érthetővé tenni a hallgatóság előtt.
– Ismert az irodalom iránti szeretete. Ez is a megújulás egyik forrása?
– A legfontosabb számomra az imádság. Az érsekség épületében azért választottam ezt a kisebb szobát, mert a közvetlen szomszédságomban van a kápolna. Ha felkelek éjjel háromkor, bemegyek, vagy az estémet ott fejeztem be. Ha időm engedi, szívesen foglalkozom az irodalommal, de érdekel a történelem és módjával a politika is. Püspöki jelmondaton „Pro regno Dei” kifejezi azt, hogy „az ember, aki tudja, hogy Isten Országával mindent megkap, és hogy Isten Országa mellett már semmi több nem kérhető, az meg fogja érteni, hogy ennek az örömhírnek a következménye az életvitel gyökeres megfordítása, a megtérés. A megtéréssel fokozatosan Isten uralma érvényesül az ember lelkében, szeretetében megtisztul, s halad a beteljesedés felé”.
(Forrás: Magyar Kurír)
