Feledy Péter: Kezdjük azzal: miniszterelnök ritkán szokott pizsamában interjút adni.
Antall József: Igen, én sem szívesen teszem. Úgy gondolom, hogy mindenkinek, a politikusnak is van magánügye, s én a betegséget is a magánügyek közé sorolom. Egyébként ritkán vagyok beteg, az egyetem elvégzésétől kezdve táppénzen sem voltam évtizedeken keresztül. De hát a mostani beavatkozás már nagyon időszerű volt – egy nyirokcsomó kivételére került sor, és ennek a vizsgálata most folyik –, de nem halaszthattam el azokat a külföldi utakat, amelyek elő voltak készítve. Ez a betegség már sújtott a helyhatósági választások utolsó időszakában, utána az angliai, a hollandiai úton, a választás napján és az Egyesült Államokban, de például egy amerikai látogatás egyeztetése, a találkozó az elnökkel – akinek a negyedórái hónapokra előre be vannak osztva – módosíthatatlan volt. És az volt az elhatározásom, hogy október 23-án még elmondom a parlamenti beszédet, részt veszek a koszorúzáson, s még a szabadságharcosok világtalálkozóján is beszédet mondtam, utána azonban már be kellett vonulnom a kórházba. A következő napon megoperáltak. A seb már kezd gyógyulni, még hátravan egy vizsgálat, és remélem, hogy – gyógyszeres kezelés után – hamarosan teljesen visszanyerem korábbi fizikai állapotomat.
Feledy Péter: Miniszterelnök úr, miután bevonult a kórházba, milyen módja, eszköze, milyen lehetősége volt részt venni a kormányzati munkában?
Antall József: A kormánytagok fáradhatatlanul dolgoztak; emberfeletti volt, amit az elmúlt napokban végeztek. S miközben az egész magyar társadalom átélte ezt a válságot, (t.i. az ún. taxisblokádot) bevallom, nekem ez olyan volt, mintha oroszlánketrecbe lettem volna zárva, ebben a néhány négyzetméteres szobában, és előtte az intenzív osztályon. Amint értesültem az eseményekről, egyszerűen nem volt több lehetőségem, minthogy telefonon keresztül érintkezzen a világgal. A kormánytagok érintkezésben voltak velem, minden kérdésben tájékoztattak, a véleményemet kérték. Én tehát tulajdonképpen segédkeztem a saját kormányomnak abban, hogy végig tudja vinni a dolgokat.
Feledy Péter: Mondhatjuk-e azt, hogy az a megállapodás, amely ma létrejött, teljes egészében az Ön tudtával és beleegyezésével született?
Antall József: A megállapodást vállalom. Vállalom annak a felelősségét, hogy megkötötték, hiszen a tárgyaláson nem voltam jelen, és egy tárgyalás szükségessé teszi – lehetőséget is nyújt rá –, hogy a tárgyaló felek néha tovább menjenek egy-egy lépésnél annál, mint amit előzetes tárgyalási pozícióként rögzítettek. De azt kijelenthetem, hogy a kormány képviseletében tárgyalók, amikor állást foglaltak, a fő kérdésekben velem egyeztették az egyes megállapodási pontokat. A megállapodással tehát – mivel a kormányom kötötte – azonosítom magam, és azonosítom magamat munkatársaimmal akkor is, hogyha nem minden részletében az én tudtommal dolgozták ki a szöveget.
Feledy Péter: Hogyan értékeli ezt a megállapodást, amely eltér a kormány eredeti tervétől?
Antall József: Hát ez nem olyan egyszerű kérdés. A kormány álláspontja mindig is az volt – és ezt az unalomig ismételtük a választásokon is –, hogy Magyarország kulcskérdése az energiakérdés.
Magyarország energiapazarló ország, ami együtt jár egy elavult technológiával, egy elavult gépkocsiparkkal, azzal, hogy a kelleténél többet fogyasztunk. S rosszak a beszerzési lehetőségeink; ismeretes, hogy augusztus óta a Szovjetunió már nem szállított benzint, a világpiacon pedig az Öböl-válság miatt felmentek az árak. Tehát azt lehet mondani, hogy az energiagazdálkodásban vészhelyzet állt elő. Amikor párizsi utamon Rocard miniszterelnöknek elmondtam, hogy kilenc napra elegendő az olajkészletünk, összecsapta a kezét, visszakérdezett, hogy jól érti-e, és azt mondta, hogy 109-110 napnál kevesebb nem lehet, ez a tartalék a nyugat-európai országokban. Ezt megismételte valamennyi politikus, akivel tárgyaltam, és szinte hihetetlen volt nekik, hogy Kelet-Közép-Európa országai úgy élnek, dolgoznak, hogy 8-9 napi a készletük.
A mi készletünk 3-4 napra csökkent, amikor ez a vészhelyzet előállt, s amikor döntést kellett hozni. Azon lehet vitatkozni, hogy a kormány helyesen döntött-e, megfelelő formában magyarázta-e. A kormány bizonyosan követhetett el hibákat, ezt senki nem vonja kétségbe. Az pedig nézőpont kérdése, hogy nagyobb vagy kisebb hibát követtünk el. Hibát azzal lehet elkövetni, hogy a társadalmat egy ilyen döntésre nem megfelelően készítjük fel. Én nagyon súlyos helyzetről szóltam legutóbbi televíziós beszédemben, ismertettem az ország súlyos állapotát, gazdasági helyzetét, de a beszéd, mivel a helyhatósági választások előtt álltunk, pártsemlegességi szempontok miatt nem került adásba. Ha ebben a válságos helyzetben Magyarországon bejelentjük előre, hogy tárgyalásokat kezdünk az áremelésről, miközben három napi készletünk van, akkor mindenképpen korlátozó intézkedést kellett volna tenni, vagy felfüggeszteni a kutaknál a kiszolgálást, mondván, hogy például csak a mentők kapnak, csak a tűzoltók kapnak meghatározatlan ideig, amíg egyezkedünk. Mi nem ezt a lehetőséget választottuk, hanem a váratlan, gyors döntést. Sajnos az föltétlenül hiba volt, hogy a bejelentést nem készítették elő jobban, nem magyarázták a szükségességét alaposabban. Bár azt nem hiszem, hogy bármilyen magyarázattal különösebb örömmel fogadta volna a lakosság.
A döntés hordereje azonban mindenképpen nagyobb volt, mint ahogyan a bejelentés történt. A közgazdasági indoka azonban megvan. Mint ahogyan a nyilatkozatok mutatják, egyetlen olyan felelősséggel megnyilvánuló politikai párt nem volt és nincs, amely kétségbe vonja, hogy fel kellett emelni az árakat, és azt, hogy az áraknak a világpiachoz kell alkalmazkodniuk, s az árnak van egy bizonyos adótartalma is. A mértéken persze lehet vitatkozni. Az semmiképpen nem lehet, hogy Magyarországon az átalakulás ilyen kérdéseiben szinte stratégiai szintű bénultság alakuljon ki, mint amilyen az országban most történt. Mindez olyan társadalmi és politikai feszültségeket hozott felszínre, amelyek tulajdonképpen nem újkeletűek, hanem régóta gyülemlenek fel.
Feledy Péter: Ennek az is lehet az oka, hogy az ország lakossága nagy többségének még mindig nincs igazi veszélytudata? Nincs tudatában annak, hogy az ország gazdasági helyzete katasztrofális…
Antall József: Ezzel egyetértek, és ezt mi megpróbáltuk elmondani. Aki kézbe veszi a kormányprogramot, abban is olvashatja, és igenis elmondtuk már a tavaszi választások előtt, hogy az ország milyen súlyos helyzetben van. Mi csak azt mondtuk, hogy ebből a súlyos helyzetből ki lehet lábalni. Nem szabad elfelejteni, hogy keserű és pesszimizmusra hajló nép a magyar. És ha nincs hitünk, nincs erőnk ahhoz, hogy kilábaljunk, akkor nem fog sikerülni. Hadd utaljak arra: a lengyelek sokkal súlyosabb helyzetet viselnek el évek óta, sőt, mondhatjuk ezt más országokra is.
Hozzátartozik az igazsághoz, hogy Magyarországnak 1973-ban kellett volna megtennie ezt a lépést, amit nem tett meg, hanem adósságokkal, hitelfelvételekkel kezelte. Elmondtam a választások előtt azt is, hogy a hiteleket nem egyszerűen az előző kormányok használták fel luxusfogyasztásra vagy más célra, hanem az ország élte fel azokat. Tudomásul kell venni, hogy – teljes foglalkoztatottság mellett – a mostani kamatokkal együtt 20 és 21 milliárd dollár közötti adósságunk azért keletkezett, mert ténylegesen nem produktív üzemeket működtettünk. Magyarul, az ország úgy élt az elmúlt évtizedekben, hogy nem termelte meg azt, amit elosztott a társadalom, hanem hitelekből fedezte, és az embereknek Magyarországon az elmúlt időszakban ez adott egy bizonyos biztonságérzetet. Az emberek azt érezték, hogy lehetnek szerény céljaik: egy Trabant vagy egy Zsiguli, amit egy idő után elérhettek. Lakást nagyon nehezen tudtak szerezni, de talán egy kis hétvégi telket igen. És időnként el tudtak menni egy külföldi útra. És Kelet-Németországban legalább azt érezhették, hogy valamivel szabadabbak, mint az ott élők. Szabadabbak és jobban élnek, mint a lengyelek, a csehek, a románok. A társadalom tehát, bár egy pártállamban élt, de az 56-os retorziós időszakot követően itt egy olyan helyzetet élvezett az adósságok és az évtizedek óta elhibázott gazdaságpolitika árnyékában, hogy – noha nem élt jól –, de mégis jobban élt, mint amit megengedett volna a magyar gazdaság. A vietnami háború után nem volt nehéz a pénzpiacon pénzt felvenni. A Nyugat adott hitelt a keleti országoknak. Ezt az időszakot tehát arra használták fel az előző kormányok, hogy a többi népi demokratikusnak nevezett országhoz képest a polgároknak jobb anyagi helyzetet teremtsenek. S bár évek óta arról beszéltek ebben az országban, hogy válság van, az egyes ember a főmunkája mellett, hétvégén és egyéb módon hozzájutott olyan kereseti lehetőségekhez, a második vagy harmadik gazdaságban, hogy valamivel mégis jobban tudott élni.
Ez az időszak véget ért. Egy világ összeomlott. Összeomlott a rendszer, és ennek – ezt tudomásul kell venni – nem a mi kormányunk az oka. Éppen azért került sor Kelet-Közép-Európában rendszerváltozásokra, mert a kommunista politika, egy egész gazdasági rendszer omlott össze.
Feledy Péter: A rendszerváltozásnak az egyik és alapvető vonulata a gazdasági rendszerváltozás. De van egy másik, az emberi tényező…
Antall József: Hát éppen erről van szó! Az emberek nem hitték, nem hiszik el, hogy a korábbi hamis biztonságnak vége.
Kádár János mindig azt mondta, hogy az emberek nem dolgoznak eleget, én azt mondom: igenis dolgoztak. Ha nem az első, akkor a második műszakban, vagy a harmadikban, s az emberek nem érezték meg, hogy elmúlt a korábbi időszak, és most azt hiszik, hogy a kormány rosszul gazdálkodik. Pedig ma már legtöbbször árat sem a kormány emel, hiszen nincsenek szabott árak, liberalizálódott, szabaddá vált a legtöbb áru behozatala, és sorolhatnám tovább a változásokat.
Tehát egy új helyzet állt elő, és ebben az új helyzetben gyűlt a feszültség. És a feszültség végül ebben a konfliktusban csúcsosodott ki.
A történtek kapcsán nem kívánok sem pártokat, sem társadalmi csoportokat, sem foglalkozási ágakat minősíteni. Azt azonban mondhatom, hogy abból, ami most történt, a társadalomnak le kell vonnia a tanulságokat. Le kell vonnia a tanulságot a parlamentnek, a kormánynak, az érdekvédelmi, érdekegyeztető szervezeteknek. Egyébként most kezdett működni az, amiről már annyiszor szóltunk, tudniillik hogy Magyarországon ki kell alakulnia az érdekegyeztetés rendszerének. A pluralista társadalomban létre kell jönniük a munkaadók szervezeteinek – akár állami, akár magánmunkáltatókról van szó – és létre kell jönniük a munkavállalói szervezeteknek. Itt már egymás mellett ültek ezek a szakszervezetek: a független liga, a munkástanácsok és a régi szakszervezetek jogutódai. Tehát kialakult Magyarországon – s ez fontos eredmény –, egy világos kép: az egyik oldalon vannak a munkavállalók képviselői, a másik oldalon a munkaadók, a gazdasági kamara, a vállalkozók szervezetei, s a kormánynak kell a harmadik tárgyalópartnerré válnia. Az lesz a normális helyzet, amikor a munkaadók és a munkavállalók állnak majd szemben egymással, s a kormány lesz a semleges, az egyeztető partner.
Feledy Péter: Engedje meg, hogy visszatérjünk a mai megállapodáshoz: végül is Ön hogyan értékeli ezt, és milyen lesz ebben a parlament szerepe?
Antall József: Én úgy gondolom, hogy senki nem győzött, és senki nem vesztett. Aki most azt mondaná, hogy nagy diadalt aratott, hogy a másikat legyőzte, az iszonyatosat tévedne. Itt nem erről van szó.
Itt arról van szó, hogy a kormány alapvető célkitűzése volt a világpiachoz igazítani a benzinárakat, mert azokat a költségvetés nem tudja finanszírozni. Ez azt jelenti, hogy az árak emelkedhetnek és csökkenhetnek is. Egyik nap úgy tűnt, hogy megindult lefelé az olaj ára, de tudjuk, hogy napok alatt felment újra. Ha háború tör ki az Öbölben, akkor feltehetően tovább fognak emelkedni az árak. Egyszerűen az volt tehát a célunk, hogy mielőbb szabaddá tegyük az olajárakat és a benzinárakat, amelyek alkalmazkodnak a világpiachoz. Annál is inkább, mivel jövő év január 1-jétől a Szovjetuniótól is csak dollárért kapunk olajat. Ezért az árrendszer liberalizálását is január 1-jére terveztük. Korrekt módon addig nem akartunk áttérni a világpiaci árképzésre, amíg rubelért érkezik szovjet üzemanyag. A Szovjetunió azonban nem szállított augusztus óta, vásárolni kellett máshonnan, és folyamatosan kell is, hiszen tartalék nincs.
A kormány tehát az árliberalizálással egyetért, ez volt a szándéka eredetileg is. Csak most előbb történik meg az áttérés. Miután ezt az elképzelést átvette a másik két fél is, ezzel a kormánynak természetesen egyet kellett értenie, és személyesen is úgy intézkedtem a tárgyalások folyamán, hogy a másik két félnek ezzel a javaslatával értsünk egyet.
Ez a javaslat elfogadása egyúttal eloszlathatja azt a gyanút, hogy a kormány a jövőben kénye-kedve szerint kíván intézkedni. A megegyezés tehát teljes egészében a kormány eredeti intenciójának megfelelően történt. Ezért a megállapodással a kormánynak és a parlamentnek is egyet kell értenie.
A másik kérdés, hogy most egy válságot kellett kezelni, és kellett megoldást találni. Tudjuk, hogy a benzin árának van bizonyos adótartalma is, nálunk éppúgy, mint más országokban. A magyar állampolgárral nem lehet megfizettetni, hogy bárki a szomszédos országokból a magyar költségvetés terhére jusson olcsóbb benzinhez. Tehát nekünk megfelelően magas árat és adót kell képezni. Ezért az egyik megoldás, amit javasoltunk – a magyar állampolgárok védelmében – a kuponrendszer lett volna. Persze abban van igazság, hogy ez egy komplikált adminisztratív rendszer, nem is kívántuk volna hosszú távon fenntartani.
A végül elfogadott megoldást a parlamentnek kell sürgősséggel megtárgyalnia és elfogadnia. Egyébként a koalíciós partnerekkel egyetértésben – és a Fidesszel is tárgyaltunk erről – kiadtunk egy nyilatkozatot arról, hogy a parlamenti munkát módosítani kell, mert lehetetlen dolog, hogy a parlament ne dolgozzék keményen, és kellő vita után ne tudjon határozatot is hozni. Remélem, most már véget ér a parlamentnek az a korszaka, amikor elsősorban vitafórumként működött, és a kemény munka színterévé válik. Nem heti két napig, hanem – ha kell – akár szombaton és vasárnap is dolgozni kell, én ebben vállalom a részem, hiszen a hétvégéim így is mindig munkával teltek. Tehát nekünk most törvényt kell hoznunk. Ezt az új törvényjavaslatot a lehető leggyorsabban, a héten vagy a jövő hét elejéig el kell fogadni.
Feledy Péter: Miniszterelnök úr, hallottunk híreket arról, hogy vezető nyugati államférfiak segítséget ajánlottak fel az országnak. Mit tud erről mondani?
Antall József: El kell mondanom, hogy azért nem tétlenkedtem ebben a kórházi szobában sem. Az érdekegyeztető tárgyalásokba közvetlenül – mint említettem – nem avatkoztam be, annyit azonban tudtam tenni, éppen az ország és a válság megoldása érdekében, hogy telefonkapcsolatba léptem azokkal a nyugati kormányfőkkel, akikhez személyes barátság fűz, és akiktől javulást kívánó üdvözlő leveleket, táviratokat kaptam. Megragadva ezt az alkalmat, Kohl kancellárral éppen tegnap beszéltem, és a kancellár külön is biztosított segítőkészségéről, amikor a válságos helyzetünkről tájékoztattam. Kohl kancellár rögtön megértette, hogy nagyon sürgős intézkedésekre van szükség, ezért úgy döntött: kormányküldöttséget indít Magyarországra, amely hétfőn érkezik, és áttekintjük párhuzamosan a német–magyar gazdasági kapcsolatok problémáit, valamint a közvetlen segítségnyújtás lehetőségeit. Ilyen segítőkészséget tapasztaltunk más kormányok részéről, és elmondhatom azt is, hogy a Közös Piac kormányfőinek római csúcsértekezletén olyan határozatot hoztak, amely a „Sürgős segély” címet viseli. Ebben az Európai Közösség Tanácsa kifejezi szolidaritását az ország erőfeszítéseivel, amelyek a súlyos gazdasági problémák megoldására és a piacgazdaság kiépítésére irányulnak. Megerősíti elhatározottságát, hogy támogatja Magyarországot azon az úton, amely a demokrácia, a stabilitás és a gazdasági fejlődés felé vezet, amely minden erőszakot visszautasít, és feltételezi a törvényesség tiszteletét. Ebben az összefüggésben az Európai Közösség, tehát a Közös Piac és tagállamai segíteni fogják Magyarországot, hogy problémáit áthidalja, különösen az energiaszolgáltatás területén. Erőfeszítéseket fognak tenni segélyekhez való gyors hozzájutásunk érdekében is, főként az európai közösségi segély második részének rendelkezésre bocsátásával. Ez azt jelenti, hogy egy 350-400 millió dollárnak megfelelő összeget, ami a jövő évre lett volna esedékes, remélhetőleg előre tudunk hozni, és ez is hozzájárul ahhoz, hogy fenntarthassuk a fizetőképességet, hiszen minden hiábavaló lenne, ha elszabadulna az infláció. Ez a nemzetközi szolidaritás és ez a segítség volt az, amit én a betegágyból intézni tudtam, és ez hozzájárult ahhoz, hogy a kormány megköthette ezt a kompromisszumot, mert különben pénzügyileg tarthatatlan helyzetbe kerültünk volna.
Emlékezteti szeretnék arra, hogy már egy évvel ezelőtt, amikor Brüsszelben beszélhettem az Európa Parlament kereszténydemokrata néppárti parlamenti frakciója előtt, majd amikor Delors úrral és nyugati kormányfőkkel, vagy Bush elnökkel tárgyaltam, mindig hangsúlyoztam: a kelet-közép-európai változások nem hasonlíthatók sem a nyugati világ kezeléséhez, sem a harmadik világéhoz. Elmondtam: ha nem oldjuk meg ezeknek a térségeknek a szociális feszültségeit, és ehhez nem nyújtanak nekünk segítséget, akkor nem lesz olyan gazdasági zseni, aki itt a piacgazdaságra való áttérést végre tudná hajtani, mert az emberek nem bírják ki ennek terheit, és nem értik meg szükségességét. Ezért a magyar társadalomtól azt kérem, higgyék el, hogy eddig is mindig egyenesen és őszintén beszéltünk, de nem hit nélkül!
Igenis megmondtuk: katasztrofális állapotban van az ország. Ehhez az állapothoz hozzájárultak az újabb események a nyár folyamán; mint ismeretes, a Szovjetunió is olyan súlyos helyzetbe került, hogy kénytelen volt tulajdonképpen feladni Kelet-Németországot, amire még tavasszal sem lehetett számítani. Ismerjük az egyesüléssel járó kedvezőtlen gazdasági hatásokat, s ehhez járult az aszály, az Öbölválság, amely mind-mind súlyosbította helyzetünket.
A történet legfőbb tanulsága tehát a parlament és minden politikai párt felelős magatartásában kell hogy megmutatkozzék, és persze a kormányzati munka javulásában, a magyar néppel való együttgondolkodásban. Számos tanulmányomban idéztem és többször elmondtam Eötvös Józsefnek azt a mondását, hogy egy nép sem diplomata, de a legkevésbé a magyar nép az. Azt hiszem, hogy ezen a téren kell javítani a munkánkon, és ebben is kérem a televízió, a sajtó segítségét, támogatását. Talán ez a mostani feszültség rádöbbentette arra a magyar népet – azokat is, akik passzívak, akik bármilyen okból másként gondolkodtak –, hogy itt valóságos összeomlás következhet be. Bekövetkezhet az, hogy nem lesz villany, nem lesz semmiféle energiaforrásunk, elszabadul az infláció, ha nem cselekszünk felelősséggel, fegyelmezetten.
Most zajlottak le az önkormányzati választások. Természetesen jobban örültem volna, ha a mi pártjaink nyerik meg a választásokat, de bizonyos szempontból nem bánom, hogy nem így történt. Most ugyanis Magyarországon egy olyan helyzet alakult ki, hogy van egy kormánykoalíció, amelynek a parlamentben együtt kell működnie az ellenzékkel, emellett létrejönnek az önkormányzatok, amelyeknek helyben kell az irányítás felelősségét vállalni. Az országnak meg kell tanulnia, hogy itt a kormány többé nem a hatalom egészét gyakorolja, hanem csak a kormányzati szintű irányítást tudja elvégezni, s együtt kell működnie a parlamentnek, a kormánynak, az önkormányzatoknak, az érdekvédelmi szervezeteknek, munkaadóknak és munkavállalóknak egyaránt. S végre most láttuk, hogy együtt ültek azok, akik eddig egymással szemben álltak. Már senki nem kérdőjelezte meg a munkaadók szervezeteinek a legitimitását, ahogyan ez korábban történt, és nem kérdőjelezték megy egymást a szakszervezetek. Én ennek örülök. Most már legalább vannak legitim tárgyalópartnerek, és csak így tudunk tárgyalni. Az önkormányzatokban pedig azok a pártok is jelentős, sok helyütt irányító szerepet játszanak, amelyek a parlamentben ellenzékben vannak. Ha ebben az új helyzetben józan ésszel, jószándékkal és felelősséggel, méghozzá teljes nemzeti felelősséggel fogjuk végezni a munkánkat, akkor lehet, hogy ez a válság, ami most bekövetkezett, még hasznára válik az országnak! De ehhez az kell, hogy az alkotmányos rendet fenntartsuk, az alkotmányt mindenki tiszteletben tartsa. Ennek megfelelően most a megállapodás szerint mindenkinek haza kell térnie, a taxisoknak, a fuvarozóknak, a kamionoknak, mert a megállapodás csak így léphet életbe. Természetesen a kormány nem fog semmiféle eljárást kezdeményezni e polgári engedetlenségi mozgalomnak a résztvevői ellen, ezt nyugodtan kijelenthetem. Persze ez nem vonatkozhat arra, hogy valaki autókat tör össze, vagy garázdálkodik. De a politikai mozgalom résztvevői ellen a kormány nem tesz semmit.
Feledy Péter: Miniszterelnök úr, ezekben az órákban, amikor remélhetőleg már bontják az akadályokat az utakon, és mindenki békésen indul haza, mit gondol: hogyan háríthatók el azok az akadályok, amelyek a kormány és a választói, a tömegek között az utóbbi időkben fölmerültek? A kormány bizalmi tőkéje hogyan növekedhet?
Antall József: Először is arra utalnék, hogy Magyarországon már a tavaszi választásokon is nagyobb volt a passzív tömeg, mint a többi környező országban. Ez az elmúlt évtizedeknek a következménye, amikor a Kádár-korszak a maga módján depolitizálással stabilizálta az országot. A Rákosi-korszak kényszer-politizálása után a kádári konszolidáció azon alapult, hogy az emberek valamelyest nagyobb szabadságot és anyagi jólétet kaptak, és aki nem akart politizálni, annak nem kellett, sőt örültek neki. Ehhez szokott a magyar társadalom. S ez nem azonos a jóléti társadalmak politikai közönyével, hanem erre nevelték a magyar társadalmat. Az érdektelenséghez hozzájárult az is, hogy Magyarországon az ellenzéki mozgalmak nem a Szolidaritáshoz hasonló tömegmozgalomból indultak ki, hanem szűk értelmiségi mozgalmakból. A mostani kormánypártok ilyen körülmények között vették át a hatalmat, és az állampárt éppen azért adta át a hatalmat, mert krízishelyzetbe, csődbe került az ország. Ezért az új kormány az első időszakban csak veszíthetett.
Én egyet mondhatok: nincsenek semmiféle személyes karriercéljaim. Én szolgálok. Addig, ameddig a szolgálatom hasznos. Teszem ezt a legjobb tudásom szerint, ameddig tudom és a magyar nemzet igényli. Hiszem, hogy népünk bizalmát meg fogjuk érdemelni az elkövetkező időben. Nem tudom, hogy még milyen nehézségek állnak előttünk, de egyet ígérhetek: mindig meg fogom mondani a nehézségeket.
Feledy Péter: Miniszterelnök úr, köszönöm a beszélgetést, és mielőbbi gyógyulást, eredményes munkát kívánok.
Antall József: Köszönöm. Remélem, hogy a jövő héten már dolgozhatom. Nem szoktam elhagyni magam…
1990. október 28.
(Forrás: antalljozsef.hu)
