– A román fél nem nagyon hallatta hangját az elmúlt hetekben, amikor Magyarország igencsak erős uniós “viharzónába” került. Többet vártak egy stratégiai partnertől?
– Sem többet, sem kevesebbet. Strasbourgban nem országok vitatkoztak, hanem politikai nézetek mentén hangzottak el a vélemények. A néppárti román képviselők mellettünk álltak, a szocialisták és liberálisok pedig a támadó fősodorhoz csatlakoztak. Inkább azt tapasztalhattuk, hogy a román kollégák az Európai Parlamentben is saját belpolitikai csatáikat vívták, ami különösebben nem lepett meg. A balliberális képviselők elmondták az ismert szöveget, hogy Magyarországon diktatórikus viszonyok alakulnak ki, aztán rögtön áttértek, hogy igen ám, de Romániában is hasonló a helyzet Băsescu elnök és Boc miniszterelnök alatt, és ez ügyben mikor lép fel az unió?
– Ez a se hús, se hal viszonyulás befolyásolhatja valamilyen módon a két ország viszonyát?
– Nem hiszem, magyar részről biztosan nem. Kijelenthetem, hogy Magyarországnál senki sem tett többet Románia schengeni csatlakozása érdekében, elsősorban azért, mert eleget tett az elvárásoknak, az pedig egyenesen vérlázító, amit némely európai országok megengednek maguknak ez ügyben Romániával szemben. Ugyanakkor nem hallgathatjuk el azt, hogy állampolgársági kérdésekben Románia nem alkalmazott kettős mércét, hasonlóan természetesen kezelte az itteni magyarok állampolgársági jogát és igényét, ahogyan azt a besszarábiai románok esetében tette. És az is számtalanszor beigazolódott, hogy együtt jóval több európai forráshoz jutottunk, mint külön-külön.
– De hogyan lehet egy szuverenitási szempontokat is érvényesítő gazdaságfilozófiát összefésülni egy olyannal, amely szinte kizárólag az IMF-elvárások teljesítését célozza?
– Mi úgy tartjuk, hogy nem igazságos a felmerülő pénzügyi terheket kizárólag az emberekre ruházni, a multinacionális cégek viszont igenis, vállaljanak arányos részt ezekből a terhekből. Amikor kimondtuk ezeket a dolgokat, a fél világ nekünk esett, azóta viszont szinte a teljes unióban bevezették a bankadót. Rendszeresen jeleztük román partnereinknek, hogy mire készülünk, viszont valamennyi országnak magának kell mérlegelnie, milyen mértékben tud és akar ellenállni az IMF nyomásának. Jómagam és kollégáim hivatalos vagy kevésbé hivatalos romániai útjain többször is szakmai részletességbe menő ismertetőt kértek a magyar tervekről, és nem bánjuk, hogy ezek közül néhány visszaköszön.
– A romániai magyarság autonómiaküzdelmének egyik körvonalazódó eszköze a Székely Nemzeti Tanács által indítványozott uniós polgári kezdeményezés. Ön mennyiben tartja támogatandónak ezt a kezdeményezést?
– Szeretném leszögezni: az autonómiaigényekről soha nem szabad lemondani, a magyar kisebbséget ugyanazon jogok illetik meg, mint mondjuk az ausztriai kisebbségeket. Ebben persze távolról sincs egyelőre nézetazonosság román barátainkkal. Úgy tartjuk, a szórványmagyarságnak kulturális autonómia, a tömbmagyarságnak területi autonómia jár. Ezért minden, ami az autonómia irányába hat, támogatandó és követendő, akárcsak az, ami uniós szinten ad ennek hangot. Én azt tartom bölcs megoldásnak, ha több olyan kezdeményezés mögé sorakoznak fel a magyar érdek-képviseleti szervezetek, amelyekhez uniós támogatást lehet szerezni. Valamennyi politikai és társadalmi erő tegye meg a javaslatát, és az ily módon összeállított, korlátolt számú, de megfelelően megalapozott javaslatot tartalmazó csomaghoz próbáljunk támogató szavazatokat szerezni.
– Lényeges átalakulások előtt áll a magyarországi felsőoktatási rendszer. A várható módosítások milyen mértékben befolyásolják az anyaországban tanulni kívánó határon túli magyar diákok esélyeit?
– Tudatában vagyunk annak, hogy egy sereg fontos szempontot az élet, a gyakorlat hoz majd a felszínre, olyanokat, amelyekre nem nagyon lehet az íróasztal mögött felkészülni. Ne feledjük, a közelmúltban alapvető közjogi változások történtek, a diákok egy része már nemcsak magyar nemzetiségű, de magyar állampolgár is. Többek között azért is tekintettem küldetésemnek a Máért összehívását, hogy az összmagyarság legitim képviselői fogalmazhassák meg elvárásaikat, akár a pozitív diszkriminációra való igényüket is. A kéréseket az általam vezetett tárcaközi bizottság igyekszik beágyazni a magyar jogrendbe, megteremteni például azon hitelek feltételeit, amelyek a tanulás finanszírozását biztosíthatják. És szeretnék eloszlatni egy téveszmét: összességében nem lesz kevesebb egyetemi hely Magyarországon. Mindössze azt célozzuk, hogy ne képezzünk tömegével asszirológusokat, akiknek az életben nem lesz képzettségüknek megfelelő állásuk, hanem inkább mérnököket. A határon túli magyar diákok pozitív diszkriminációjának igényét pedig indokoltnak tartom, ennek technikai kidolgozása a közeljövő feladata.
(Forrás: 3szek.ro)
