A Fazekas Alkotóházban április 30-án Dugár János lakiteleki fazekas Visszaemlékezés című kiállítására és Buda Ádám énekmondó önálló estjére került sor.
Nem véletlen ez a dátum, hiszen bizonyára sokan emlékeznek 2004. április 30-ra, az uniós csatlakozásunk előestéjére, amikor ugyanitt Kovács László fazekasmester egy nagyszabású rendezvényt szervezett „Amit magunkkal viszünk” címmel. Szándékai szerint akkor csokrot akart kötni értékeinkből, ami a mienk, és amit meg kell őriznünk akkor is, ha már az unió tagja leszünk, és megpróbál majd uniformizálni, beolvasztani minket a nagy közösség.
Most, ezen az évfordulón rendezett esten láthattuk, hallhattuk, érezhettük, őrizzük kincseinket, melyekre büszkék lehetünk, és ezt ünnepeltük ezen az estén Dugár János fazekas Visszaemlékezés című kiállításával is, melyet Buda Ferenc Kossuth-díjas költő nyitott meg. Előtte Váczi Attila köszöntötte az édesanyákat, majd a költő egy gyönyörű versével hangolódtunk rá a megnyitóra: „Gömbölyű szivárvány egykoron valék – Isten szalmaszálán rezgő buborék.”
Buda Ferenc nem is igazán megnyitót tartott, hiszen, mint mondta, ami igaz dolog, az úgyis megnyílik magától. Inkább ismeretségük, barátságuk 36 évéről beszélt, ’73 nyarától, amikor Tokajban megismerkedtek egy kézműves táborban. Csodálta, ahogy ujjai alatt alakult az agyag, ez a csodálatos anyag, maga a föld. És ahogy a korongnál dolgozott, az felért egy csodával. Azok az edények, melyek ő formál, azok használati edények, nem dísztárgyak. A kezünkbe simul, enni, inni jó belőle. És visszaköszönnek belőlük azok a formák, melyek még akkor születtek ezen a tájon, amikor mi sehol nem voltunk, archaikus, ősi motívumok. Edényei mellett sok kis figura volt kiállítva, melyekről a költő úgy fogalmazott, hogy nem dísztárgyak, hanem valamiféle kegytárgyak, a szellemi kultusz agyagban történő megtestesülése. Ezek is az ősi időkre utalnak, vezetnek vissza bennünket az emberi kor kezdeteihez. Például a kiterjesztett szárnyú madár, a lélekmadár, mely felviszi az emberi lelket a szellemvilágba. Harminc éve volt először Lakitelken a Fiatal írók és költők találkozója, melynek résztvevői ajándékba kaptak egy-egy lélekmadarat, amit meg is lehetett szólaltatni. Legtöbbjük máig őrzi. Így – ahogy Buda Ferenc fogalmazott – Dugár Jánost számon tartja az irodalomtörténet is. Emberként összetett személyiségként jellemezte: benne van lényében a gondolkodó, töprengő ember, a homo faber, a mesterkedő ember, hiszen enélkül nem lehetett volna kézműves, benne van a homo ludens, a játszó ember. Egy típusba nem lehet besorolni, a kereskedő emberébe, mert ehhez világ életében nem értett. Hogy elmarasztalás-e ez, vagy dicséret, talán az utóbbi.
Ezzel a szavakkal köszöntötte barátját a költő, és kívánta, hogy Isten éltesse még hosszú éveken át.
Dugár Jánosról még annyit, hogy több műhelye volt, mindegyikben a hagyományos technológia megőrzése volt a célja. Edényei és figurái mellett gyerekjátékokat készített, cserép- és fajátékait többek között Kecskeméten, a Szórakaténusz Játszóház őrzi. Tavaly Kecelen, a VI. Országos Fazekaskiállítás nagydíját ítélte neki a szakértő zsűri.
Az est Buda Ádám énekmondó műsorával folytatódott, aki egész hangszerarzenál rakott maga köré, és tekerőlanton, udon, reneszánsz lanton, dombrán, blockflötén, népi furulyán (még lehet, ki is hagytam valamit) kísérte históriás énekeit.
Az este az eső és a szél ijesztgetése ellenére grillezéssel és baráti beszélgetéssel zárult a Fazekas Alkotóház hangulatos udvarán.
(Forrás: kalocsaineplap.hu)
