Nagyvárad, március 15.
Tisztelt Hölgyeim és Uraim, Nemzet és Honfitársaim!
„Március van és határtalan az Élet” – írta egykor a költő. Egy nagy magyar költő, egy zseni poéta, aki éppen itt, Nagyváradon kezdte bontogatni szárnyait, és került végül a magyar irodalom pantheonjába.
Most is március van, a természet életereje most is legyőzi a pusztulást. Néha a történelem is megpróbálja követni a természet rendjének mindent elsöprő erejét, és ha ez sikerül, örökre beírja magát az utókor hálás emlékezetébe.
1848 tavaszán ez sikerült. És tegyük hozzá, 1956 őszén is.
Tisztelt Hölgyeim és Uraim, Ünneplő Közösség!
Történt egy csoda tavasszal, és történt egy ősszel. Mindkettő világraszóló volt, és mindkettő elbukott. De egyik sem volt hiábavaló, mert alapvetően változtatták meg nemzetünk sorsát.
Így történt ez 1848 tavaszán is, amikor végigsöpört Európán a forradalom szelleme. Sorra tört ki a rebellió az ancien régime-k ellen mindenütt. Ez a tavasz fél Európát lázba hozta.
Pest-Budán is feszült volt a helyzet, a fiatalok, a márciusi ifjak megérezték a lehetőséget, hogy itt az idő a cselekvésre. De még nem cselekedtek. A történelemkönyvekben ugyan nincs benne, de Mikszáth-tól tudjuk – amit leírt a Jókai Mór élete és kora című művében -, hogy a Pilvaxban a lelkesedés és a csodavárás mellett egyre nőtt a tanácstalanság, mit és hogyan kellene tenni. Akkor arról határoztak, hogy március 19-ére szerveznek egy megmozdulást Rákos mezejére.
De március 14-én este váratlan dolog történt. Pesten kikötött a bécsi gőzös, és jött a hír, hogy Bécsben kitört a forradalom. Ez a hír mindent eldöntött.
Miután a bécsi forradalom híre eljutott a pesti Pilvax kávéház lelkes ifjaihoz, hirtelen felgyorsultak az események. Nem volt egyetlen felelős vezető, aki kitervelte és irányította volna a megmozdulásokat: mindenki hozzáadott valamit. Jókai megszerkesztette a 12 pontot, Petőfi először mutatta meg versét, és másnap, 15-én már sorsszerűen zajlottak az események.
Petőfi elszavalta előző este írt versét, a Nemzeti dalt, mely azóta is a magyar költészet legsodróbb hatású programverse. Erre így emlékezett egy feljegyzésében: „E költemény buzdította márczius 15-kén a pesti ifjúságot. Elszavaltam először az ifjak kávéházában, aztán az orvosi egyetemben, aztán a seminarium terén, végre a nyomda előtt, mellyet erőszakosan elfoglaltunk, a hatvani utczában. A szabaddá lett sajtó alól ez a költemény került ki legelőször.”
Ebből a feljegyzésből azonban valami kimaradt, de más szemtanúk és emlékezők rögzítették. Éjfél előtt Vajda János bezárta a Pilvaxban az ajtókat, hogy a fiatalok valamilyen határozat nélkül el ne széledjenek. Ekkor döntöttek, hogy mit fognak tenni másnap. Petőfi egy összehajtogatott papírost vett elő, a Nemzeti dal kéziratát. Ebbe a fiatal jurátus, Szikra Ferenc belepillantott, és meglátta a költemény első sorát: „Rajta magyar, hí a haza!” Rögtön odaszólt a költőnek, hogy barátom, előbb talpra kell állítani a magyart, aztán – rajta!
Petőfi hallgatott a jó tanácsra, és megváltoztatta az első sort, így másnap már az egész országon végigharsogott a Talpra magyar.
És eljött a történelemformáló március tizenötödike.
A Pilvaxban meghatározták a teendőket, Petőfi újra szavalt. A lelkes tömeg aztán Landerer és Heckenast könyvnyomdájához vonult, ahol a nép parancsára – enyhe erőszak árán – kinyomtatták a 12 pontot és a Nemzeti dalt.
Tisztelt Hölgyeim és Uraim, Ünneplő Közösség!
A forradalmi tavasz után Európa csendes lett, újra csendes, elzúgtak forradalmai. Csak a magyar forradalom folytatódott szabadságharcban.
Ebben a hosszú küzdelemben Nagyvárad is fontos szerepet játszott.
1848-ban Nagyvárad volt a magyar sereg fölszerelési raktára, az ágyúk, kardok és lőpor készítésének műhelye, ahol minden egyes ember lázas munkával törekedett az önvédelmi harc hasznára lenni. A lőporgyár vezetésére Kossuth egy magyar vegyészt, a gyufa feltalálóját, Irinyi Jánost kérte fel. A várat fegyvertárrá alakították, a közelben ágyúöntő műhelyt hoztak létre. Itt készültek a „Ne bántsd a magyart!” feliratú ágyúk. Bihariakból állt a 10. majd a 26. és a 27. zászlóalj, de a híres 3. zászlóaljban is 150 nagyváradi fiú harcolt a szabadságért.
Nyáron itt találkozott Kossuth Bemmel, a görögkatolikus püspöki palota erkélyéről fogadta az üdvözletet, és válaszolt Szacsvay Imre köszöntőjére. Az orosz sereg itt vonult el, itt időzött Paszkevics a világosi fegyverletétel után. Innen vitték el báró Bémer László püspököt szomorú fogságba, melyből csak a halál szabadította meg. Itt lőtték főbe Rulikowski Kázmér lengyel dzsidás tisztet, aki a forradalom végnapjaiban azt tervezte, hogy áthozza az orosz seregben harcoló lengyeleket a magyarokhoz.
Az Aradon kivégzettek között ott találjuk Láhner Györgyöt, a nagyváradi fegyvertár parancsnokát, és Nagy Sándor Józsefet, szintén a város szülöttét.
Elmondhatjuk tehát, hogy Nagyvárad egykori polgárai, az Önök ősei, sokat tettek a magyar szabadságért. Sokat vállaltak munkában, harcban, aztán a gyászban és a mártíromságban is. Mi, kései utódok 1848-49-re emlékezve csak köszönetet mondhatunk nekik, hogy így cselekedtek. Így tettek, mert hittek a magyar nemzetben és szerették a hazát.
Tisztelt Hölgyeim és Uraim, Ünneplő Magyarok!
A történelem, ha nem is gyakran, de néha csodákat művel. 1848 egy csoda volt. Szép, tiszta, őszinte. Elbukott, de mégis győzött!
Most itt állunk a XXI. század elején, és az egykori hősi dolgokra emlékezünk, kokárdával, nemzeti színű lobogókkal. Itt állunk és fejet hajtunk őseink és hőseink előtt, akik ezt a csodát tették.
De itt állunk kétségeinkkel, bizonytalanságainkkal is, mert ma is nehéz, talán sorsdöntő időket élünk. Ma is veszélyben a haza, de nem csupán a mi hazánk. Ma is veszélyben a szabadság, de nem csupán a mi szabadságunk. Ma is veszélyben a jövő, de nem csupán a mi jövőnk. 48-49-ben sem volt könnyű a helyzet, de akkor legalább látható volt pontosan, hogy kik ellen harcolunk.
Napjainkban már nem látható ilyen nyilvánvalóan az ellensereg, csak roppant hatása mindenütt. Politikában, gazdaságban, társdalomban, magánéletben, szokásokban és divatokban, lassan már a fejekben is, mindenütt.
Európa lelkét vesztve sutba dobta értékeit. A hitet, a nemzetet, a családot. ’48 hőseinek természetes volt a hit, a nemzet és a család.
Nemzet és Honfitársaim!
Történelmi beszédeknél két egyoldalúságot szoktak elkövetni: vagy pusztán száraz történelem órát tartanak, ahol a múlt csak múlt marad; vagy az aktualitások kényszerében a történelmi múlt felidézése puszta ürügy az aktualitásoknak.
Én azt gondolom, hogy a múlt történelmi tényeit tiszteletben kell tartani, fel kell idézni, de nem pusztán önmagáért, öncélúan, hanem azért, hogy tanulságként, eligazításként szolgáljon a jelenben a jövőre vonatkozóan!
Most az európai választások előtt őseink és hőseink azt üzenik nekünk, hogy mindnyájunknak el kell menni, és politikai akaratunk kifejezésével megvédeni értékeinket és érdekeinket Európában. Ma így tudjuk védelmezni hagyományainkat, magyar életformánkat, keresztény civilizációnkat, szülőföldünket, nemzetünket.
És jogainkat. Ma Nagyvárad, Bihar, Erdély; a magyarság jogait nem csak itt, nem csak Bukarestben, hanem az Európai Parlamentben kell védenünk.
Természetes kötelessége minden magyarnak – jöjjön az Anyaországból vagy a Felvidékről – képviselni Erdély és Partium jogait, de szüksége van ugyanúgy az egyetemes magyarságnak is arra, hogy minél több erdélyi képviselje az összmagyarságot!
Ehhez adjon erőt 1848 öröksége, megtartó ereje és büszkesége!
(semjenzsolt.hu)
